Berceli szentmise

Talán a mai napig se hat úgy rám semmi se, mint a berceli szent-

mise. A hitem fehérre meszelt egykori hajléka; az égiekhez inté-

zett ima, és ének, a jó volna, ha szeretnének fohász, a megnyug-

vás, a béke belém mart reménye, a bűntől dudvás szívem tisztu-

lás igénye. Csupa ártatlan mágia. Gyermekkoromban minden hé-

ten gyóntam, áldoztam. Az Úr, és háza volt lelkem támasza, ahon-

----------------

nan ünnepnapokban mindig megtisztultan mentem haza. Azóta

se szeretek semmit se jobban, mint a templomi szentmisék Istent

dicsőítő áhítatát, mikor is mindent a megbocsájtás itat át. Szere-

tem ma is a templom harang ebédhez hívó szavát, kedves invitá-

ló, fülembe zsongó hang szelíd jóságát. A konyhák falai közt a va-

salt abroszt, az asztalt borító damasztot. Házak fölött az ezüst ka-

----------------

rát sápadt Hold mécses udvarát A honi föld édes páragőz szagát.

Szeretem, mikor a Tisza medrét parti fecskék lepik el. Szeretem a

kék  égbe emelkedő, a földre figyelő énekes  pacsirta diadalát. A

májusi rigófüttyös kertek beszédes dalát. Szeretem falum hajnal

csendjét, a kelő Nap fényét, a hárs, az akác, és a tavasz ébredését.

Szeretem a frissen lekaszált fűszál, a nyár illata száll, száradó szé-

----------------

na levegőjét. De katarzis nekem az is, mikor a gondos ősz, a fölö-

tébb okos munkás kéz, a szép barázdás szántás, zöld vetést előz.

És mikor az esti csillaglég varázs festi az ég udvarát. Szeretem fa-

lum szárnyas éjszakáit, amikor almás kertekről álmodik. Szeretem

muskátlit érlelő tornácait, az utcák nyújtózkodó sorait. Szeretem,

mikor a nép kilép a kapun, mutatva reggel arcát, kitárja karját, és

----------------

fel az égre néz. Akit a szeme lát, azt szíve megszólítja. " - Oszt te

most hova mész? - Kenyérért megyek a bótba.” Múltat idéz, öröm

részegen élvezem tájszólás hangját, teljesen megigéz. Hallgatom

szívem ringató kedves dalát, lelkem melengető ízes szavát, Isten

rá a tanúm, hogy imádság, térdeplő vágyódás nekem szülőfalum.

És a mai napig se hat rám úgy semmi se, mint a berceli szentmise.

Kísértés

Úgy hull szívedre ma is a szó, mint télen a hó, mely sivár, fehér, és

kietlen. Ereidben fagyott a vér, és megfogyott a jó, ami eddig arra

érdemesített, hogy figyeljek rád, és szeresselek. Elmentél messze,

el, valami átok,  addig már aligha  látok el,  számomra  valami na-

gyon  távoli vidékre. És már nincs  is esély,  hogy onnan te vissza-

térj. Valahol álmos robotban,  valami buta mákonyban ott maradt

-------

a te volt régi valód.  És nincs se égi, se földi jel, mely mutatná az

utat.  Irányt  nem talál szemem, bár kutat. Nem talál semmi olyan

mutatót, mely visszahozná onnan az eltévedt utazót. Itt ebben az

adok-kapok csendes számításban valahol, ebben  az összekuszá-

lódott világban  valami hiba csúszott.  A nagy, és túlzott csábítás-

ban elfogyott hited, megkopott a te egykor tett "igaz" esküvésed.

Hetek  teltek,  míg  érezni kezdted,  csupán  csak egy  csörgőórát

------

hoztam el.  És hát azt sem vetted észre, hogy aznap reggel vetet-

len ásított  az ágy.  Persze  nem voltak,  de nem  is  lehettek viták,

csak jóval később, mikor már jobb időt reméltek a kitömött cipők.

Mikor a vállfán hetekig lógtak az ingek, a ruhák, mik még mindig

engem reméltek a szekrényben  bent.  Csak hát,  akkorára  már a

a nagy és szent  Ararát hegy, és a  végtelen csend  nézett  le ránk.

Téli malőr

Reggel a sarki resti előtt sikerült leparkolni, mint később kiderült,

rossz helyen. Persze, amíg  az iskoláig értem volt némi kételyem,

de elhessegettem a varjakat.  Azzal   áltattam magamat, hogy in-

nen csak nem fogják  ellopni, mint múltkor az  iskolaablak elől a

kollégáémat.  Azért  a  szünetekben  ki-kinézem.  Csend, minden

rendben.  Apránként  elült a  gyanúm.  Egész  nap  sűrű  hó esett.

semmi vész, hiszen hóekék járják az utakat.  Egészen  elmúlt a fé-

------

lelmem, már meg is feledkeztem.  Mígnem  munka után fáradtan,

magamba   zuhantan   lábaltam  az  autóhoz.  Vastag  hó  lepte be.

végtére is milyen   legyen  estére,  hiszen egész  nap folyton csak

esik.  Előveszem  a  slusszkulcsot, nyúlok az  ajtóhoz. Nem nyílik.

Befagyott  a  zár.  Hogy  a  betyár  mindenit!   A hó is csak egyre

hull, és  már a  szívem is  szúr. Mit lehet ilyenkor tenni, tanár úr?!

Nyugi, csak  semmi  pánik! Addig is, amíg  lenyugszom körbe ta-

karítom az  üveget. Igen ám, de az  összes  üveg a  hó alatt  jeges.

------

Mégis csak a zárral kellene kezdeni valamit. Ugyanis, szorult  hely

zetében, finésszel él a  tanult ember. És hát ezerszer  vivát, hiszen

Irinyi János  feltalálta a gyufát.  Szálanként elégettem az összeset,

de a zár nem  engedett  szorításából Záróra  kedves vendégek, hal

lom a nyitott ajtón át a kocsmából. Nem sokkal ezután odalép hoz-

zám a  csapos.  - Mit  matat  itt  az  autómnál  Angyalos úr? – Elő

ször is nem  Angyalos  úr, hanem Angyal. - Nekem az  olyan  min-

degy, már ahhoz képest, hogy én vagyok a tulajdonos.  Majd  kul-

------

csához nyúl és kinyitja az ajtót. - Na látja, hogy az enyém! Földbe

gyökerezett  a lábam,  szájtátva álltam. - Ne  álljon  ott,  mint egy

bálvány, maga  áldozati  bárány! Kapja  csak nyelén azt a jégkapa-

rót, és segítsen! Fáradt vagyok sietek, több kéz többre megy. Cse-

rében, és ennek fejében hazaviszem. - Az történt, kezdtem magya-

rázni. – Ugyan már szomszéd,  nem kell parázni!  Tavaly velem is

ez történt.  Várja  meg a reggelt s, ha felkelt,  első legyen a rendőr-

ség. - Uram,  tegnap  ellopták  az  autómat. - Értettem,  és vettem,

------

de előbb diktálja  be az  adatokat! - Rendben! - Közelesen vissza

hívom. Pár  perc  múlva csörög  a  mobilom. - Megvan  az autója,

uram, mondta az ügyeletes,  sztoikusan. Már nem kell idegesked-

nie,  Csak  arra  kérem,  hogy  minél  előbb  jöjjön  érte. Hát  eny-

nyi egy  ellopott, s  hólepte  gépkocsi története. Hála az Istennek,

és a rendőrségnek. Neked meg köszönöm megtisztelő figyelmed.

A bohóc

Először, mint késdobáló volt a porondon, majd szemfedőben szilaj

lovakon lovagolt vakon. Ezt követően, mint egy ösztönétől hajtott

majom úgy ugrált odafenn a manézs légterében, majd általa treni-

rozott vadkutyákkal szórakoztatta a népet. Imádta a porondot, s a

közönséget. Igen, mert, mint minden megszállott művészember

-------

szerette a sikert, a tapsot. Boldogsággal töltötte el az a tudat, ha

a cirkusz kupolája alatt a tömeg jól mulat. Szívét - lelkét kitette a

tapsért, gyakorlatilag nem a pénzért élt-halt, hanem a sikerért. Ám

egyszer különös dolog történt, éppen a kötélen suhant odafenn a

térben, mikor egy hármas fordulat során, és egy rossz mozdulat

-------

okán a porond közepére zuhant. A nézőtéren sokan visongtak,

majd dermedt csend lett. A művész még felállt és a manézs kijára-

táig botorkált, majd ott összeesett. A kórházi ágy következett. Öt

hét után eszmélt. Amikor kinyitotta szemét, rekedtes hangon vizet

kért. Kiszáradt a torkom, suttogta az ágyszomszédjának. Tudja ak-

kor kezdődtek a bajok mikor a művésztársak elhitették velem, hogy

-------

én is artista vagyok. Pedig hát az Úr látja lelkem én bizony bohóc-

nak születtem. Én bolond azért is kaptam a sorstól ekkora nagy po-

font, mert későn vettem észre, hogy a porond felső része kizáró

lagosan az artista élettere. De most a bajomon okulva, már nem pá-

lyázom artista babérokra. Egy életre megtanultam, hogy a hosszú

élet, és a tartós siker titka a humor, a krumpli orr, és a bohócsipka.

Bessenyei szobránál

 Neked, Bessenyei György most a tisztelet, s a szeretet emelt itt

szobrot falunk nemes szülötte. Érted, és miattunk emelkedik itt

ez az oszlop. És azért, hogy méltó mód hirdesse,  nem feledünk.

Te itt vagy közöttünk.  Békét kötöttünk  mi már régen a múlttal,

és örökségünk  kapcsán a  gondolattal. Hiszen Istentől való kül-

------

detésünk.  Sorsunk  születni,  élni, alkotni, és szeretni. Kötelessé

günk,  tisztelni,  becsülni  embertársunk. Az  Úrtól való  tisztünk

kapcsán adunk, és kapunk. Mi, sokat kaptunk tőled. Jutván belő-

led  nemes tudatból  minékünk. Örököd jussán kutadból,  tiszta

forrásból  merítünk.  Feledve bajunk, félretéve gondunk,  ennek

okán állunk itt szobrodnál. Üdvözölni tértünk ide mi mind, ünne-

------

pelni messzelátó nemes szíved világát. Mi aztán kivált szerencsé

sek  vagyunk, hisz  megismerhettük  nemes  természeted  titkát.

Megköszöni jöttünk örököd ajándékát, nem feledünk magyar ho

nunk, messze korunk szülötte. Visszük tovább patinás szellemed

hagyatékát. Őrizzük a Tisza tájékát, ápoljuk honod hajlékát. Büsz

kék vagyunk rád, múltadra, s általad magunkra, és szülőfalunkra.

Fagyöngy

Nem szeretem a fagyöngy  parazita voltát, idétlen haszontalan jó-

szág.  Ahelyett,  hogy adna, elszívja  szülőanyja  vérét. Testére ta-

padva magába issza a fa erejét. Buta mélán kúszik fel az ágbogas

létrán. S ha jön a tél, nem fog ki rajta dér, se fagy, se szél. Ő nagy

boldogan,  és  csak  gondtalan  zöldell.  Vígan beszél a hóeséssel,

könnyedén  cseveg  az önfeledt köddel. A  párafátyol homálynak

------

hamis voltáról igazgyöngyöt mesél önmagáról. Áldozata a csupa

erkölcs fa, a bölcs törzs, s a néma lombkorona szelíd jósággal tűri

ezt a nemtelen fennkölt, és  szemtelen  gőgöt. Ez a senki, fára ka-

paszkodott zöld-göcsört  regél a  tölgynek, a  hegynek, s a völgy-

nek.  Magáról papol, a téli  hiúság büszke szülötte. A fának erejét,

és magát égetve,  egyre csak lángol  léha  lelke.  Nem hiszek  a fa-

gyöngynek, mert világol, és fals nótákat dalol. De hiszek a csönd-

------

nek, engem a  csönd  mindig  felderít.  A halk  önzetlenségnek hi-

szek, a szelíd örömkönnynek, mert nem hivalkodik. Nem hiszek a

büszke, a  fának  üszke hazug  fagyöngynek,  mert ő  természeté-

nél  fogva  csak a  mának él.  Én az  erőt  tápláló  testnek, a kéreg

alatti  törzsnek  hiszek,  az  adakozó  léleknek, mert  ő a jövőt sej-

teti.  Magában  rejti  az  őrt álló  hitet, és  az  életet adó szeretetet.

Három királyok

Sokáig a  halál árnyékában  élt az emberiség, és úgy  két  ezer  év

telt már el, mikor a kora éjfény homályba dúlt Isten kereső hitben

három király keletről elindult. Nevesen: Gáspár, Menyhért és Bol-

dizsár. Batyujukban vitték leltár mindazt, ami ilyen alkalomra jár.

Aranyat,  mirhát, tömjént, szívükben  az utazó, a  kutató  reményt,

-----

hogy a  megváltó  Krisztust Betlehemben tetten érjék Felleljék az

ártatlan  mágust,  az  Istenség  jászlába  szunnyadó  kisded Jézust.

Végül  is durva szőrcsuhában  fázva, teveszőr gubában dideregve

egy  késő  decemberi  este  érkeztek   meg  az áhított Betlehembe.

A mi kék madarunk

Egyik  nap  az  almafa  alatt,  ritka  madár  jelent meg kertünkben. 

Nyurga,  csupa  sár  lábait  léptetve  furcsa  begyesen  jött - ment, 

majd hirtelen az eresz  párkányára rebbent.  A hátán valami titok-

zatos kéket láttam , olyan  égboltos kék, és szép tengerkék közöt-

tit. Melle táján pedig  csodálatos barnát, lejjebb sárgát hintett, de 

-----

ott egy kicsit talán még fehéret is. Na, de ilyet! Nem hittem a sze-

memnek.  Annyira  megfogott, hogy aznap éjszaka kék, barna, és

felváltva  fehér és  sárga színek keveredtek álmaimba.  Furcsa egy

madár szerzet, megéltem kerek hetven évet, de én ilyet még nem 

-----

láttam.  Azóta ez  a "kékmadár",  így  neveztük el, kertünkbe min-

den reggel  visszajár.   Nyilván az éhség kergeti. Magokat szőrunk

ki  neki.  Percekig  eszik,  aztán  egy  ideig  derengve tollászkodik.

És míg el nem száll, addig mi rendre, csak gyönyörködünk benne.

Terített szárnnyal

Úgy voltam  én  egykor,  a boldog   gyermekkor időkben,  akár a

fecske madár. Mikor, ha ég fölöttem, föld alattam, és ha azt akar-

tam, már is terített szárnnyal lebegtem a Tisza felett. Apám, ki ak-

kor révész volt,  végképp  nem  látta  át a  kölyök  észt. És, mikor

ha csodák  történtek  velem,  rám  szólt. Neked  most  hol jár az

-----

eszed fiam!? ... Hajdankor,  hogy mondtam volna én el ezt akkor.

Mostanában nagy  ritkán  emlékeimben feltör ahogy akkor ott a

Tisza fodrán vetült, fényes  szárnyán repült csapongva. villodzva

suhant az én megtestesült álmom. Emelkedett, zuhant a magam

képezte szárnyam öröme csillant a víz felszíne felett.  Szívemben

-----

bent lapult a madár szárnyas ösztöne, és belengte a teret. Csak a

velem küszködő apám  póráza, s a kék ég horizontja volt a határ.

Ma  már  nem  játszik  velem  ilyet  a képzelet.  Mostanában már

drasztikus mód érzem a valót és napi szinten lent maraszt, lehúz,

a  földhöz  tapaszt ...  Derekamban  csúz, s a rég  elsatnyult  szár-

-----

nyam helyén félig hegedt sebek fájdalma sajogva nyúz. A mosto-

ha nappalok után, ma már csak álmomban, ha nagy néha szállok.

De úgy voltam én egykor, a  boldog gyermekkor időkben, akár a

fecske  madár.  Mikor,  ha ég  fölöttem,  föld  alattam,  és,  ha azt

akartam, már is  terített  szárnnyal  lebegtem  a bölcs Tisza felett.

Istenkeresés

Hittan órán az tanultam, Jézus bent van az Úr házában. Isten min-

dig ottvan az ima hajlékában. Ennek okán kutattam őt a templom

falai között, de nem leltem a padsorok közt, sem az oltár mögött.

Aztán felötlött ... Mért is lenne itt, hisz a templom  hideg.Tudva

okát, a  meleg  istállóban  kerestem  tovább.  Ott  az egyik barom 

-----

tüsszögött,  nyálával  arcon köpött.  A másik farkával szemen csa-

pott, dühös szarvával fellökött. Ganajos szalmára, az istálló büdös

halmára estem. Nem szegte kedvem. Mire onnan kábán, nehezen

felálltam,  teljesen  átáztam.  Csatakos ruhában a jászolban kutat-

tam, de ott csak a lerágott tengeri szárakat találtam. Minek is ke-

resem  én itt, gondoltam.  Kimentem, kint a  tágas udvaron, a kék 

-----

mázas  ég alatt apró  pelyhekben  szitált a hó. Káprázott szemem.

Addig   néztem,  mígnem  elállt.  Látásom  tisztult,  különös  fény

gyúlt. Éppen mellettem hullt le egy üstökös a Földre. Megint csak

felnéztem  az égre, akkor vettem észre, hogy a keresett lény, a vá-

gyott  remény,  ott  van a  Hold ködében,  szeretett  anyja ölében

A fa-matuzsálem

A fa-matuzsálem jól tűrte a magányt, s a viharokat. Időről-időre a

bölcs és kedélyes tölgy terebélyes lombja alatt a dőre fiúcskák, s

a tölgyfa leánykák mis-más dolgokat pletykálgattak róla, és úgy

fogták, közre a fát, mint az itatóvajút az ólba szorult birkák. Ezek

az ős apára büszke unokák napestig az öreg tölgy erényeit emel-

------

ték az égig. Ám ahogy az a fakörökben szokás inkább a harag,

s a rosszindulat járta át a kicsi fácskák száját. - Állítólag fiatalabb

korában folyton csak vigéckedett, de soha sem volt egészséges

mag az ágyékában. - Ugyan már, példamutatóan viselkedett, és

hajlékában szépséges ivadékoknak örvendett. - Ne mondd! Mert

------

én még azt is hallottam róla, hogy a legkisebb szélre is félve rez-

zent, és a tél gondolatától is reszketett az öreg. - Ugyan már me-

rő hazugság. Hisz ő maga volt az erő, és a jóság. Bírta a viharo-

kat, és kiállt sok hideg telet. Az öreg fa szájtátva fülelt, s az inci-

finci pletykákra nagy kerek szemeket meresztett. Csendesen hall-

gatta a locsi-fecsi kicsiket. Mert ezek aztán jöttek ám, rendre, de

------

alighogy megérkeztek, úgy napra, hónapra, vagy néhány évre,

már el is tűntek. Mert minden hiába, hiszen a nagy könyvben is

meg van írva, hogy a kicsiknek jellemző sajátja a pletyka és a

rövid élet. A matuzsálem kiváltsága meg a kétszer 2 négy ösz-

szegzö képesség, a józan megfigyelés, s titka még az isteni gond

viselés. Csak hát az ilyen, mesés fa manapság már nagyon kevés.

Köszönet tanáraimnak

Egymásba kapaszkodó betűket vetít a képzelet, melyek kezdetben nem

engedelmeskedtek kezemnek. A grafitceruza ízét érzem a számban.

Az osztályban bent a kályha széngáz szagát, a frissen felkent olajos pad-

ló kátrány illatát. Látom a könyvek, a füzetek kék-lilás borítóját, lapjain

itt - ott egy - két tintapacát, a fehérre meszelt falon a karcsú, és a

teltarcú számokat, a kopott padokon a faragásokat. Dicső tanító bácsi

------

sűrű ősz haját, ahogy hátra fésüli. – Fiam, a magyar ember fiának az

allegóriát illik tudni. Hallom a mindig pedáns Munkácsi Mihály igazgató

úr halk rendre utasító, de tekintélyt parancsoló szavát. Emlékeimben

Tóth Lajos bácsi világlik, amint optimizmussal, és teátrális kézmozdula-

tokkal szolmizációra tanít. Még most is itt fénylenek a kémia, s a bioló-

gia órák emlékeimben, Csikós Józsi bácsi igyekszik eligazítani ezen tu-

------

tományok rejtelmeiben. Horváth Mária fogja kezünket, vezet bennün-

ket a magasba, az irodalom parnasszusára, és a gránittal kikövezett

anyanyelvünk grádicsára. Véghetetlen sorokban említhetném még itt a

neveket, írhatnám sokáig őket, mind a szívemnek kedves embereket.

Halleluja tinéktek szentek! Hála, és szeretet mindőtöknek, kik értünk,

és miattunk égtetek. Haló poraitokban is az Isten áldjon meg titeket!

Üllő és kalapács

Egyik nap olyan, mint a másik. Igen,  mert mindegyik a megélhetés

küzdelmében telik. Mai  állásod,  és  embert  próbáló célod szerint,

mint az  űzőtt vad töröd magad kora reggeltől estig. Ám ha jobban

megfigyeled a nagy hajszában mégis csak odajutsz, ahol a part sza-

kad. Úgy tűnik néha nap, hogy hiába lótsz, futsz szaladsz, akár csak

a hangyák, hiába a temérdek erőfeszítés, hiába a fáradtság. A józan

------

ész, és a jól felfogott érdek azt diktálja, hogy  állj meg, fújd ki ma-

gad néha. Nem vagy  te gép, sem nem időmérő óra. Hallgass az in-

tő szóra, a bölcs tanítódra! Tarts mértéket, mert ki szeressen téged,

ha nem te magadat. Gondold csak meg, ki törődik veled? Na látod!

Rabszolga  robot ez, és már rég nem telik benne kedved.  Jobb, ha

leteszed a kalapácsot,  megmosod a kezed, ... verjék a vasat mások.

Az Úr figyelme

Nézd barátom, nem akarom én neked az észt osztani, sem nem a

kedved elrontani.  Csupán  csak azt a  kapott csomagot szeretném

kibontani, azt a pakkot, ami itt benn a józan fejemben, és a szerény

szívemben van. Csupán csak el akarom mondani azt, mi nem hagy-

ja nyugodni szám. Szokták volt mondani, az éjszaki alváshoz, és az

egész napi nyugalomhoz önmérséklet, és tiszta lelkiismeret kell. Ez-

---

zel a hittel, az ilyen bölcs ismerettel nyilván könnyebben fekszik le

az ember, és talán reggel frissebben is kel. Persze, az életben min-

denre, így erre is vannak bibliai szlogenek, olyan ezred éves nyűtt

köpenyek akadnak, miket a hív balga alázat testére rá szabad húzni.

Példának okán ... "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek

országa” Ki van ez találva, mert ki kíván az öröklét sorból kilógni, ha

---

égi örökség komfortjában jó élni. Én merem remélni, hogy minél ké-

sőbb fog ezzel az emberi állapottal megtisztelni az Úr. Ő, ki azt szug-

gerálja folyton, hogy te a földön futó vakon higgy benne. Higgy, mint

az igazság, a jóság, az égi hatalom, s a mennyország Istenében, és Ő

ennek és a mindennapi imádság fejében majd oda át, ellát. Csak hát

a földi tapasztalás szerint mostoha hozzád, és nem nagyon figyel rád.

Csorda

A balzsam alkonyat homályába bújik lassan az  elfáradt Nap. Az út

porában álmatag  poroszkál  haza  a méla  csordahad. Tágas portá-

kon gazda, öblös  jászlakban illatos széna várja  a  szenteket. Édes

tejtől telt duzzadt tőgyeket cipel  haza a sok szorgos  test.  A nyári

bársony est, és a tehén  csapat előtt  az udvar  kapuja  tárva. Porta

-----

hűségét lelkes ugatásba önti, csahos kutya köszönti őket. Részeg 

fejőszék billeg  hasuk alatt.  Tőgyükre  ügyes  asszony  kéz  tapad.

Szorgos  ujjak  szorításában  tejük apad.  Békéjük nyugalma az Úr

őszinte ajándéka.  Tejük íze,  szinte  malaszt.  Uram  Istenünk add

meg nekünk  mindennap  azt, ...  ami a  te  nagy jóságodból fakad!

Apám sírjánál

Már  napok óta  álmos  egykedvűen esik Bercelen. Itt permetez a sírok

közt szüntelen. Négy éves lehettem, mikor először eljöttem ide. Előtte

csak  messziről láttam  temetőt, félelem fogott el, alig kaptam  levegőt.

Teljes testemmel remegtem.  Könyörögtem apámnak, vegyen fel. Hogy

alább  hagyjon  bennem a  félelem,  apám nyakába vett.  Nem  bánt itt 

------

senki fiam, nyugtatott. Rég volt, de mély nyomot hagyhatott, mert még

ma is kísért  álmaimban. Miként az is, ahogy apám egy-egy rokon sírjá-

hoz ért,  imát mondott,  és mintha megérintette  volna őket, fejfájukra

tette kezét,  megsimogatta  azok tetejét,  majd ismét  nyakába vett. Ak-

koriban erős dohányos lehetett, mert amíg egy másik hanthoz ért, tajték-

------

pipájából újfent  füst fodrozott. Szerettem a dohány szagát, a pipa füst-

jét, de  különösképp  apám közelségét.  Számomra  a dohányzás  ma is

mindennapos rítus, és az  ige varázsán  még mindig   misztikus. De sok

más hatás is  véremmé vált,  és úgy él  bennem tovább, mint tetten ér-

hető lelet, ami  leginkább a bevésett  múlt áhítatából  ered, lett légyen

bár egy kimondott szó az, akár cselekvő mozdulat. Mert miként most is 

------

miközben ahogy gyufáért nyúlok, a gyertyával babrálok itt, ennek okán

ugyanolyan a mozdulat, de még a  hang is ugyanaz, mint az apámé volt

egykoron. Azt  álmodom,  hogy  magam helyett  apám matat az én síro-

mon, s míg  árnyként  babrál itt  emléke  felett,  régi időkről mesél, mint

annak idején tette ezt nyugalmas estéken. Csendes béke ez itt  kint hála

Istennek, az  én  megint  odvas,  apámra  szomjas  gyermek  szívemnek.

Éhség

Mintha tegnap történt volna. A kertek alatt lassabbra fogta üte-

mét a vonat. Egy-két füttyjelet adott még, majd begurult az ál-

lomásra. Amikor  az ablakon  kinéztem, nem  hittem a szemem-

nek a falon ki volt írva; Paszab. Csendben pakolni kezdtem, Ber-

cel következik.  Három  hónapig voltam oda.  Már csak néhány

------

perc, és  eljön a vára várt csoda. Nincs  rá szavam, hogy a kollé-

giumban mennyit  éheztem. Éjszaka  kimásztam a tetőre onnan

kémleltem, mint egy  kivert kutya,  hátha érkezik valami. Mond-

juk egy légi posta, egy égi jel, vagy egy érdemi  üzenet, de nem

érkezett  soha semmi.  Se hang, se egy  villanás, de még egy bi-

------

tang fénynyaláb se ködlött.  Az elküldött  levelekre  válasz nem

jött. A betöltetlen üres  űrben csak a nagy hitem, és a kikezdhe-

tetlen reményem  működött.  Darabokra hullt köröttem a világ,

rám szakadt a mázsás mennybolt, minden egész eltörött, hisz 1

lyukas  vasam  sem volt. Ám most, hogy megérkeztem, bár fájni

fog a sokat  éhezett  hasam,  de én ma degeszre eszem magam.

Széna

Rég  elpihent a Nap,  a nagy  égitest,  és a  kábaest  takarója alatt

halk  páraneszt  álmodnak  a  fáradt  fűszálak.  Megannyi  száradt 

nyugalom,  szelíd  jósághalom, édes  szénaillat  alszik a holdfény 

porta  udvaron.  Kérődző jószág  álmaként szendereg. Víg boglya 

büszkeségei  ezek mind a tág határnak. Szellős szénapadlásokra, 

kövér szérűkbe, meleg  istállókba,  jászlak  bőség-ölébe  vágynak.

Gyermeki képzelet

 Hiába sző erős kéz magas kerítéseket, hiába ácsol korlátokat

a gyermek előtt nincs határ,  szárnyalni  vágyik, mint a madár.

Képzelete átszáll a betyár  mezsgyék felett. Számára nincs kő-

vár, sem börtön őrület. A gyermek, nem rabnak, de szabadnak

született. És mert okos, folytonos kihívásai  vannak, ő a kínál-

-----

kozó alkalmaknak akar részese lenni. Neki nincs semmi félsze,

és ha van is csupán percnyi, pillanatnyi , ámde tucatnyi prakti-

kát eszel ki ellene. Ne  akard  hát az élni, a repülni vágyó álmát,

a szárnyát szegni, s csicsergőt kalitkába zárni. Sőt, hagyd égig

emelkedni,  lebegni, fent kerengni, hagyd őt a magasba szállni.

A gyógyulás útján

Fiam, ha nem olyan vágy űz, nem az a tűz hajt, és e téren nem fa-

kad víg rügy ereidben,  mint régen. ez azért van, mert én az Isten

nem  vagyok  erősen  a Te szívedben. Hidd el, míg hajt a vágy, én

nem váltok vágányt. És, ha földi léted során, az idő vonatán az én

írásom  vallod, addig  az életed, a biztos bérleted a kezedben van. 

-----

Ha a szíved velem  emelkedik,  zuhan, ha értem és velem dobban,

úgy víg rügy  fakad szívedben és az étek íze is olyan lesz szádban,

mint  régen.  Fiam,  akkor  neked tavasz van, és határtalan az élet.

Higgy  nekem,  bízz bennem. Tudd, neked most csak az a dolgod,

hogy  viselj  alázatot,  és a  többit  én  majd elvégzem magamban.

Hűség

Ezer a szó, és millió, az  egyik  nyugtató, a másik biztató. Ne add

fel! Ne feledd, bármit teszel én mindig itt leszek neked. Bújj ide, 

ölelj meg, olyan jó,  nem tudok betelni  veled. Csak,  hogy tudd, 

engem nem fogsz elveszteni, én  a sírig, és még  azon túl is fog-

lak szeretni. Ezer a szó, és  millió, az egyik nyugtató, a másik biz-

-----

tató. Kívánlak, várlak most úgy vágylak, oltsd el a lámpát, karolj

át, érezni akarlak. Persze olyan is van, hogy fárasztanak a napok,

sok a gond, szíved félelemmel tele,  rossz idők járnak. Ne törődj 

vele, te okos vagy, megoldod! Csak most fáradt vagy, nemes lel-

ked egén komor felhők látszanak támaszkodj rám, karolj belém!

-----

Vihar dúl, szíved szúr,  vadul szorít mellkasod táján, dőlj le, beta-

karlak drágám.  Ezer a szó, és millió,  az egyik nyugtató, a másik 

biztató. Szólj,  ha már  nem  bírod  a magad  harcát! Segítek, ha

szükségem van rád.  Ezer a szó, és millió, egyik nyugtató, a más-

ik biztató. Ha már nem tudsz őrt állni a strázsán, belőlem meríts 

-----

erőt Drágám!  Olyan jó  melletted  lenni, higgy nekem, bízz ben-

nem szerelmem!  Veled élni öröm, a véletlennek,  és  ott fent az 

égiknek köszönöm, hogy vagy nekem.  Adja  Isten,  hogy  holto-

diglan, holtomiglan, hogy még sokáig így legyen! Hisz olyan jó,

míg  ezer a  szó,  és  millió,  az  egyik  nyugtató, a másik biztató.

Optimizmus

Én úgy hiszem, hogy a mérhetetlen optimizmusomat, akárcsak

a telhetetlen vágyaimat messziről hoztam. A minduntalan bűnök,

és erények, a szent jussok, s a balga remények ott lapulnak bent

a batyumban. Ezeknek okán arra gondoltam, hogy nekivágok az

ismeretlennek. Csendem mélyén újító elképelések öltöttek arcot.

A kapott ráció, a hozott muníció arra buzdított, hogy meghódít-

------

sam a déli sarkot. Igen ám, de közben rájöttem, hogy ott a mesz-

sze végen egy bizonyos Roald Amundsen járt már előttem. Rég

őrzött titkom volt még az is, hogy egyszer a vén bolygón túl rá-

látok a kék horizontra ... Aztán mit tesz Isten, egy bizonyos Neil

Armstrong nevű pilóta ereszkedett le helyettem a Holdra. Meg-

előzve engemet, a hőstettre érdemest. Hála jó természetemnek

------

ez a sajnálatos eset nem szegte kedvemet, sőt, éppen ez az em-

lékezetes malőr  erősítette meg kettős énemet.  Mert mindig az

erős megy elől, és az győz, ki álmodni mer, ki új, és új célokra tör.

Én úgy hiszem,  hogy sok  mindent kibírok,  ezért is vagyok nagy

dolgokra hivatott.  És ezért is határoztam úgy, hogy a tettek me-

zejére lépek. Tervem temérdek, eltékozolt álmaim száma is reng-

------

geteg.  Így aztán  arra jutottam,  gyógyítani fogok,  elmegyek se-

bésznek, és majd szívátültetést végzek. Igen, mert erre van szük-

sége most az  emberiségnek.  Csak hát ebben meg egy okos, ná-

lamnál korábban született  Barnard  Christiaan professzornak ne-

vezett orvos előzött meg. Bár övé lett a hírnév, a siker, de nekem

ez sem  szegte  kedvemet. Így kárpótlás okán, ötször indultam az

------

olimpián, és bár többször kificamodott a bokám, rendületlen ott

álltam fenn a dobogó legfelső fokán. Nekem zengett a zongorán

a húr. Fanfárok hangjai szóltak, nyoszolyó lányok virágot szórtak.

S még ma is, ha ezekre gondolok, szívem lángra lobban. Ég az én

nagy szívem, s egyre jobban neki lódul. Úgy megbolondul, mint a

tejút, vagy a hajnali körút, ha kigyúl. Higgyen nekem Főorvos Úr!

Egy nap odahaza

 Késő  este csörög a telefon. Öcsém hív. Ritkán szokott. Csak nincs

baj Lacikám?  Anyám miatt  aggódom, mondja a telefonba. Aztán

hirtelen akadozni kezd a hang, majd megszakad. Többször hívom,

de hiába. Visszafekszem az ágyba. Nyom a  dunyha, kemény a pár-

na.  Erősödik fejemben a lárma.  Cigarettával  számban mászkálok

fel-alá a szobámban. Mit csináljak? Várjak! Éjszaka nem állíthatok

üres  kézzel oda.  Bizonytalan  vagyok,  tétova,  talán  órákig  ülök

------

így tétlen egy rozoga széken. Bárhogy is, de el kell mennem! Az út

haza,  több mint  három óra.  Mikor megérkezem, a házban csend,

a szobában  bent  TV  sistereg.  Téblábolok,  nem lehetnek messze.

Várok. Valaki csak előjön. Hogy az időt elüssem grimaszokat vágok

a  toalett  tükörben.  Végig   simogatom a  bútorokat. Dudorászom,

az orrom  alatt, elunom.  Kimegyek, cigarettára gyújtok. Kint, az ud-

varon hozzám  szegődik a  kutya.  Hiába a jó portaőr mindig, tudja, 

hogy mi illik,  és hogyan.   A jó  kutya  drága   kincs.  Lejön velem a 

------

kertbe.  Kiabálok, válasz  nincs. Visszamegyek a házba.  A tiszta szo-

bában egy falra akasztott virágmintás  mélytányér rám köszön. Mint

heves szívverés  tör rám az öröm, a felismerés.  Ebből  ettem kölyök

koromban.  Egy  égszínkék  nyakkendő  előbújik a komódból. Meg-

érint.  Rég volt  a  nyakamban.  Stekli  Gyula bátyámtól kaptam. Egy

bőrszíjas  karóra  rám kacsint.  Kezembe akad az első szerelmemtől

kapott  hajcsat.  Meghat. És még  annyi  minden  tér  vissza emléke-

imbe.   Emlékszem,  tavaly néhány levelem a padláson fent, bent la-

------

pult a  bőröndben.  Ötven év telt el,  hogy  eljöttem  innét. És most

ismét  úgy  vesznek  körül,  a  bútorok,  úgy   ölelnek  át a  másnak

semminek  tűnő  értéktelen  lomok, a múló idő, a  sok porlepte em-

lék,  mintha  rokonuk  lennék.  A falról szentségként néznek az öreg

ház  őrizte képek.  Így a tétlen  nézelődés  közben  hallom ám, hogy

a tornácon egyre közelebb topog  anyám.  Elé megyek, megölelem.

Hogy van édesanyám? Visszakérdez. Hogy lehet az ember ebben a

korban fiam? Tudod-e, hogy én mostanában milyen  gyakran álmo-

------

dom veled,  és  azt is  tudod,  hogy milyen rövid az élet? Hát ebben

igaza  lehet  édesanyám.  Isten  látja  lelkemet,  ezután sűrűbben já-

rok  majd haza.  Meglátja,  jobb  ember  leszek!  Vágyálmok ezek fi-

am, üres ígérgetések,  majd szokása  szerint leint.  Estig  rendre csak

sorolja,  egyre csak  mondja. Ki, mit mondott, mit vétett,  hol a hiba.

Érdekes a monológja.  Édesanyám előadásában  minden olyan egy-

szerű, és tiszta. Aztán kint a kapuig kísér, még utánam szól, int. Sie-

tek  vissza, és az  úton már én is a  magam  dolgát darálom megint.

1962 május 2.

Voltál-e lángperzselt ég alatt  úgy,  hogy  bódult vészharang kon-

dult.  Mikor az  átok  szikrája, a  lángok  bélpoklos  szája zabált fel

mindent, mit megtalált. És csak a  hamu, s a  füstszagú  álmuk, az 

üszkös  zsarátnok  maradt  utánuk.  Ezer  fokú  átok  falt fel házat, 

portát,  tetőt,  ágyat,  lepedőt.  Aludtál-e égett göncön, hideg föl-

-----

dön?  Tetted-e  vánkosra  gyötört  fejed úgy, hogy a csupasz falak

meredtek a riadt égre? Ébredtél-e arra kifosztott nincstelen, hogy 

hirtelen  rá lettél  szorulva másokra, rokonra, szomszédra. Láttál-e 

olyan  embert ki,  mert házad leégett  ételt hozott tákolt asztalod-

-----

ra. Voltál-e már  Istennel  civódó, nincstelen földönfutó? Éltél-e át 

olyan   tragédiát,  mi  szívtépő  félelmet  sző. Ezerkilenszázhatvan-

kettő  május  másodikát írtak. Hétfői nap volt akkor, mikor vödör-

be kapaszkodó   emberek  vették  körbe  az  átok  tüzet ...  Önzet-

len,  segítő,  érett  emberek, kiknek arca örökre a szívembe  égett.

Karácsony

Ahogy  múlnak az évek, úgy fakulnak  meg a gyermekkori képek.

Persze nem mind, és nem is egészen, mert az idő gyúlt fényében

feldereng egy - egy elfeledettnek  hitt emlék.  És bár már rég fel-

nőttem, de még ma sem értem, mért érzem ilyen intenzíven át a

szentesték  áhítatát.  El  kell  mondanom,  muszáj megosztanom, 

hogy  bizony  nagyon  fájt,  mikor nem volt karácsonyfánk. Betle-

------

hemben Szűz Máriát beengedték az istállóba, a kis Jézuskát is be-

tették jászolába, csak a mi házunkba  nem köszönt be Isten áldá-

sa, a drága kincs. Csak nálunk  nem  mozdult  meg  ajtónkon a ki-

lincs. Hát ilyen Krisztus nincs! A szeretet éjjelén igenis ott fog ülni.

és juszt is álmokat fog szőni a szent ünnep éjjele és nappala. Szár-

nyat fog  bontani  karácsony  révén,  odafent  az égi fény angyala

házunknak tetején. Fogok gondoskodni róla, hogy így legyen. Én

------

még emlékeszem a vén fákra,  melyeknek zöld lombú ága közt hú-

zódott meg  sok pilóta lélek, oda fészkelte be magát a víg nőta, az

ezüstös madárdal, és mind az öltönyös zenészek, és az a temérdek

füttyös ének, kik télidejére el  messze, délvidéknek szálltak. Onnan

hozom én el a szeretetnek; az öröm holnapnak virágát, és sok örök

zöld ágát a mának, hogy  boldog  karácsonya  legyen  a  családnak.

Lakkcipő

Tetszik a lakkcipős voltom, de az már nem nagyon, amikor eljön

az alkony ... Nem, mert ilyenkor  több elnyűtt lábbelivel együtt a

sublótban kell  laknom. Nem  mondom  vannak  közöttünk, akik

csendesen alszanak, de ki nem állhatom azokat, kik folyton csak

horkolnak.  Szörnyű  velük az  éjszaka,  bántja orromat a belőlük

---

áradó lábszaga. Megváltás  számomra,  mikor a  Nap felkel, mert

reggel, valamelyest megvigasztalódom. Ugyanis egy bűbájos kis-

lány lesz a társaságom.  Aki olyan formán  babrálja kicsi kezeivel

arcom, hogy már is elmulasztja jajom, az éjszaka szerzett bajom.

A kislánynak az a kedves bája, az a különös mániája, hogy bármi

---

áron, de felhúz a lábára.  Csak hát általában fordítva, a jobb fele-

met balra, a bal felemet jobbra. Így járunk mi együtt az utca po-

rában, s ha kell, fagyban, hóban, sárban, de legkivált  tócsákban.

Kedvelem ezt a nagyszerű, hozzám hű leánykát. Mert általa a de-

rű, a szeretet, s a béke süt be otthonomba s büszke önmagamra.

Életünk őrzői

Reggel  úgy  kél,  mint te,  vagy  én,  de az is  lehet,  hogy haza se

megy, nem mert az  éj a beteg  ágya mellett éri. Gyakran megkérdi

Mondja kedves, mit segíthetek?  És a választ meg se várva, már is

csinálja.  Mert ő aztán  tudja, mit kell tenni. Az emberi szolgálat, a

méltóság  tisztében  teszi  dolgát erő  felett. Igen,  mert  nincs kéz-

nél az Isten.  Hiszen, ha bajban vagy az Úr helyett is ő lesz a Min-

------

denható.  Elragadó  személye, az apró részletekre is kiható figyel-

me, és   átható  szeretete,  semmivel  sem  pótolható.   Ottvan  az

örömteli  kezdetnél,  ottvan a kínnal teli végnél. A derűs napfény-

nél, és a borús  sötétnél. Ez  bizony kevesek  kiváltsága,  kevesek

erénye.  Ő,  életünk  joviális  fénye, vitális  lénye. Méltóságát egy-

másközt  tisztelettel  summázva, …Ő életünk  Szociális  Munkása.

Márton napra

Ha ilyen dacosan viselkedsz velem hosszú nyakú, hamarosan te-

pertő lesz belőled, mondta a halk szavú, angyalhajú kislány. Ha

anyu gondoskodik rólad, többé nem látod majd az ólad! Bocsá-

nat kisgazdám, össze - vissza jár a szám. Tudod, én csak egy su-

ta, buta liba vagyok. Te meg szép vagy és okos, úgyhogy ezután

figyelmesebb leszek hozzád, és fegyelmezni fogom a gőgtől ré-

---

szeg gigám. Már csak annyit kérdeznék még tőled angyalkám, a

társaimmal mi lett, rég láttam őket. Ellentétben veled, tipegős el

hízottkám megtanítottam szájuk helyett hattyú mód szárnyukat

használni, így aztán a mennybe  repültek. Cserfelt a  kislány. De

kár, azóta rossz az álmom, s nagyon vágyom őket. Hát hallod mi

is megsirattuk  mind  az elmenőket, de most már ne búsulj miat-

tuk. Az a lényeg, hogy te megmaradtál. nekünk. Szeretünk téged,

---

és, ha jól viselkedsz még a telet is megéred. Mit a telet, még a ta-

vaszt is, mert te neveled fel a kicsinyeket. És mint azt az itt mellé-

kelt kép is hűen mutatja, s e műben leírt párbeszéd is tudatja. Így

egyezett meg Szent Márton napján a szalmabála mellett egymás

sal az elhízott nyakas liba, és a cserfes  szájú, hamvas arcú gazdá-

ja. Köszönöm megtisztelő figyelmed, és ha nem hiszed, járj utána.

Vers és ének

 Mikor verset olvasol, néhány emelkedett perced hozzád hajol, egy 

mosoly tétován elindul  szádsarkában,  némán megmozdul szíved 

zugában, és  annak érzete  lelked  labirintusában,  hogy az énekes 

pacsirta  a  te  nótádat  fujja, mert a  rímes  szöveget,  és a kottaje-

gyeket az a másik veled egy  helyetted  megírta.  Ilyenkor millió fa

-----

a dalra, és a  papírra  gondolva, már tudja, hogy nem sarjadt, nem  

nőtt fel hiába.  Sőt igazán  akkor simulnak el a fák időt viselő hom-

lokán a ráncok, és az a sok - sok fa ennek  okán lesz boldog barát-

ja  szélnek, és  éles fagy marta télnek. Tudván,  hogy bármit  is be-

szélnek az  erdőt irtó emberek, a balta fogú halál után is  van élet.

Jogosítvány

Még tizenhét sem  múltam, mikor Nyíregyházán kezembe adták.

Zavartság  vett  erőt  rajtam,  mintha loptam volna, amit kaptam.

És nehogy meglássa valaki, nagy hirtelen a zsebembe raktam. Az-

óta éber, és józan állapotban, de még álmomban is velem van. Hű-

séges  szerelmem ő, és úgy  becézem kis szívem.  Sőt a többi kár-

------

tyával  együtt   valóban a   szívem  felett  cipelem.  Talán  azért is

szeretem őt a  legjobban, mert köztük ő a legszerényebb. Ő nem

kérkedik,  mint a többi társa. Néma a  szája, és csak, akkor kéredz-

kedik  elő, ha  törvénytisztelő  gazdája a rend őrével találkozik. A

forgalmi  engedély  társával,  és a  személyi  igazolvány kártyával

------

együtt kérik őt is. Mit kérik, szinte követelik. Rosszul esik neki, ha

kétségbe vonják jogosultságát, az ő becsületes voltát. A többivel

ellentétben vele az a gond, hogy végtelen önérzetes. És ez azért

is végzetes, mert az  úton nyílt a  front. Hiszen gyorshajtás, piros

lámpa,  szonda. - Kérem az  okmányokat felmutatásra! A minden-

napi forgalomban, a tülekedések dárda erdejében ennek vagyunk

------

kitéve.  Istennek  hála az esetek  többségében  az ukáz rendre az.

Menjen tovább! Ám zsörtölődik ilyenkor a leány lelkű okmány, és

száz szám sorolja panaszait. Én nem szítom parazsait. Csendesen

végig  hallgatom.  Hisz  pontosan  tudom, hogy az  én hű társam

mindenben ártatlan,  az ő státusza megtámadhatatlan. És már öt-

ven éve, hogy jóban-rosszban ő mindig, és mindenütt velem van.