Elmaradt csodák

Egész életünk vágyakkal,  elvárásokkal van tele.  Nem tudom te

hogy vagy vele, de számomra minden megélt nap ... siker szele,

illetve sokszorosan remélt, alaposan  kitervelt  dolgaimnak szor-

gos  előzménye.  Én úgy fekszem  le  este  korán,  hogy álmaim

okán holnap valóra váltom vágyaimat. A  mottóm, s az érzetem 

-----

pedig az, mikor ha sikerül a tervem, akkor velem van, … ha meg

nem, akkor  elkerül az Isten.  Ilyenkor, mint  tehetetlen gyermek

ŐT káromlom nagy keserűségemben. Úgy szidom a Teremtőt ön-

nön szárnyaimtól megfosztottan,  mintha  egyedül  Ő lenne bal

sorsomnak  oka.  Ilyenkor  az  én  jóságos  Atyám   azt  mondja.

Ugyan már fiam, hisz  egyedül csak te tehetsz róla, s úgy néz le

-----

rám, mint józan tanár a buta tanulóra. Igen, én  napestig ebben

az űzött, ebben a túlfűtött varázslatban éltem eleddig. De Isten-

nek hála mára már  el múlt a  hisztéria.  Évek,  sőt évtizedek tel-

tek, amíg bezárult  a  diákélet  kapuja. Tény, hogy átlátok a volt

hiúságom szűrőjén,  és már  nem vonz  úgy a fény mint rég, és

nem szakad le az  ég, mikor  ha  alábbhagy  a láz,  a tűz, a láng,

-----

az izzó parázs lobja,  és ha  nem ég fennen a  nagy varázs nim-

busza … Engem  már  nem  bánt, ha elmaradnak a  csodák. Azt

mondják az  öreg  távol  keleti  bölcsek, hogy  a  boldogság ott

kezdődik, ahol véget ér a vágy. És  ezzel egyidejűleg még azt is

vallják, hogy a szomszéd kertje semmivel se zöldebb. Ők az igét

erősen hirdetik. és a dolog bárhogy is működik, én hiszek nekik.

Egyedül az Úr a megmondhatója

Egyedül az Úr a megmondhatója, hányszor kelünk fel arra reggel,

hogy körbe vagyunk véve fucsa emberekkel, kik  magukba zuhan

va úgy fel vannak dulva, ha tenni kell ha élni, cselekedni kell, ezer

késsel  ösztökélik felebarátjuk amúgyis vérző testét, és átkos ekü-

véssel döfködik  embertársuk  érző  lelkét. És addig  marják a má-

-----

kát míg  ki nem szélesedik  a nagy össztársadalmi haragszom rád.

Ám hiába keresed okát,  hiábaméred  fokát,  nem lesz tőle  szebb,

sem nem  hitelesebb nemzeti akratunk. Nem  lesz emelkedettebb

ünnepi dalunk.  Az a mi legnagyobb bajunk,  hogy a  mi okos ma-

gyar  fajunk húrja  egymás  ellen hangolva.  Ha nemzedékeken  át

-----

követed  az alanyi  rokonság  cirkalmát,  itt valami  nagyon el lett

szúrva.  Finoman szólva,  ha csak egy kicsit  is lennénk jobbak, ha

csak egy kicsit is lennénk  lejhajlóbak embertársunkhoz, mindjárt

közelebb kerülnénk egymáshoz. Annyi szent, ha ott bent az ütést,

a sok  megszégyenülést  szenvedett  szívünkben, ha kellő képpen 

-----

forrna az egymásra hangoltság bora, akkor fokról, fokra szeretet 

töltené el lelkünket, s onnan soha, de soha elnem fogyna a régó-

ta vágyott  összetartozásunk  mámora.  Emberek fogadjuk el má-

tól  úgy  köszön ránk a  reggel,  úgy kelünk  fel, hogy a lelkünket

pusztító szesz, népünket rontó, becsületünket csorbító anyag, az

-----

egymásellen  forduló  harag  részegítő kocsmája mától egyszer és

mindenkorra be lesz zárva. Úgy megyünk majd táncba, lábunk úgy

ropja, úgy járja, hogy a régről vágyott, az égből kapott szeretet ita-

la fakasztja árva szívünket dalra. Várva magunktól, s okkal felebará-

tunktól, hogy sokkal emberibbek, jobbak, és többek leszünk általa.

Magánterület

Gyermekkorom óta imába foglalom a  Teremtőt  szüntelen. Vajon

meddig lehet még  imádni  bűntelen, sőt naponta vágyni, és kutat-

ni őt vég nélkül.  Reményül, az  Úr nekem erőt adó sajátom. Nem

tudom te hogy vagy ezzel  barátom, hogy tekintesz be az  éjszaka

álom zugaiba? Tudod nálam az a hiba,  hogy nem csak az éjszaka

árnyaiba, de a  nappal világába is belopja magát az Úr, ám főként

-----

a  szent  össze - vissza  álmaimban  van bent.  Persze  ilyenkor  én

gyakorta, mint a  kicsi kíváncsi  gyermek a végtelen Istenporta kö

rül őgyelgek ... És tudod  időnként  észre  veszem,  hogy bár igyek

szik titkolni dolgait, de  ezért néha  az Isten is vét. Mert ma hajnal

ban  ismét, igaz csak résnyire, de  nyitva  hagyta a  nagy nyílászá-

rót.  Nyilván  az  is lehet,  hogy  az őrt állók  vétlen  nem zárták rá

-----

rendesen a vaspántos ajtót.  És  mikor  nekidőlve tártam volna to-

vább, hát valaki  utamat állta  odaát. Azért ezen a kora hajnali ke-

véske túlvilági  résen  az Úrnak egy - két titkát mégiscsak sikerült

meglesnem.  Tudod,  úgy értem  tetten,  hogy  akkor ott felfeslett

egykét  dolog. Uram,  ha  engednéd  látni a  formákat, a színeket.

-----

Az igazság az, hogy  érdekelnének a korok, a rokonok, de mások

is ott, mind az eldugott többiek. A rafinált  ajtónálló  alkalmazott

mellett még egy ideig  ott állt, ácsorgott a nagy élet - halál osztó,

majd,  hogy  álmából fel  ne ébredjen  a sok gyanútlan alvó, csen

desen,  de  mégis  csak bezáródott  előttem a nagy vaspántos ajtó.

Ez a harc volt a végső!

 Azt mondom én neked jó barát könnyű szóval. Ne marjad magadat

lógó orral, hisz nincs itt a világ vége. Lesz még a Kárpát bércek alatt

béke. Igen, barátom,  mert  legutóbb  lenn  a borissza hegytövében

arról meséltél sokunknak spiccesen, hogy  egész  életedben te fenn

jártál a bérceken, de közben bíztattad, meg szidtad is az elvtársakat.

-----

Egy  ideig  még  ittam  is  szavad,  aztán  a nagy  monológ  csúcsán

emiatt családra hivatkozva, gondoltam itt hagylak másokra. Én  csa-

lárd, nem vártam tovább. Nem hallgattam végig Bánk fájóseb szájá-

ból sok zokszavát. Belátom, galád voltam hozzád Barátom. Úgy em-

lékszem búcsúzáskor a szünetben azt mondtad  többünknek  vicce-

-----

sen.  Kísérjen utatokon madár-dal,  sose legyetek perben a világgal,

mint most én. Azon az estén annyi fájdalom volt szívedben, de any-

nyi  Cimbora,  hogy a  világ összes bora sem lett volna elég  oldani

görcsödet.  És  lám   bekövetkezett  az,  ami   magadban  kimondva,

vagy inkább kimondatlan, de nem volt váratlan. Emlékszem, milyen

fennen  hangoztattad  a jelszót. Az  eszmekór,  a sok bor,  meg  a re-

ményed beszélt  belőled; Rá - rá csak  vad,  merész, vak vitéz bajtár-

------

saim! Kibontottad a  zászlót; hajrá hív elvtársaim a tetőre mindig, a

szirtre fel, és  előre! Békélj meg emlékeiddel volt harcostárs. Tábor-

nagy  tudjuk,  hogy bátor  vagy,  de mondj  búcsút  öreg  prédikátor.

Ne menj csörtére, lásdbe végre, minden erőfeszítésed késő. Állj ki a

nép  elébe,  mert itt  az idő,  és  mond ki!  Mond ki közülünk te, aki

sok  kudarc árán lett  csoportelső,  hogy ... Ez a  harc volt a végső!!!