Első városi emlékem

Az első városi emlékem hétévesen szereztem. Azon a napon haj-

nalok hajnalán ébresztett anyám. Ébredj te mihaszna. Boldogan

ugrottam ki az ágyból. Hiszen már régóta égtem a vágytól, hogy

elmehessek vele, és végre láthassam a sokat emlegetett várost.

Anyám néhány megkopasztott tyúkkal a zsákban, és a kosárban

tojásokkal megrakottan vitt magával Nyíregyházára. Ott a piacon

a hazulról hozott dolgokon egyhamar túladott. Hát most, ... hogy

---

már pénzünk is van, bemegyünk a városba fiam. A célállomás-

nál, a Nagyáruháznál még egy ideig nézegettük a kirakatot. Ta-

lán 20 perc se telt, az áruház kinyitott.  Alig hagytuk  el a bejá-

ratot erős naftalin szagot éreztem, ami úgy megcsapott, hogy

szinte szédelegtem tőle. Olyan volt számomra, mint vasárnap a

tömjénillat, és mint a templomban a mise alatt, nagyokat szip-

pantottam belőle. Így, ilyen megilletődötten próbálgattam a ci-

---

pőket, mígnem egy közülük jó lett. Anyám fizetett, aztán jó fél-

órás gyaloglás után a Beloiannisz téren találtuk magunkat. Ad-

dig az úton végig tátott szájjal s a nyakamba vetett cipővel, nagy

kikerekedett szemekkel a kifáradásig kapkodtam fejem. Közben

azon csodálkoztam, hogy az itt lakó nép észre se veszi, milyen

szép ez a számomra régóta vágyott, ám sosem látott város. Az

úton hazafelé, a vonaton, egy régi, még a háború előtt kivándo-

---

rolt amerikás kérésére, és magam gyönyörűségére végig énekel-

tem az utat. Ennek fejében a végén magasba emelt. Nőj nagyra

fiam, mondta atyaian, majd kezembe adott egy szép ropogós tíz-

dollárost. Anyám az egész jelenetet tátott szájjal figyelte. Majd a

vonatról leszállva az én fáradtságágtól elcsigázott, és a fukarság-

gal megáldott anyám kivette kezemből a kapott tízdollárost. Tu-

dod Bandikám, mondta, ez az ára, hogy láthattad velem a várost.

Mikulás

Gyermekkoromban szőrcsizmában, ködgubában járt december

havában a mikulás. Óriás hóbuckák közt mászkált háztól-házig.

Csak hát mire egy-egy porta udvaránál megállt, akkorára már

régen szalmákban szunnyadtak a verebek, és vetett ágyakban

aludtak a gyerekek. Én nagyon szerettem volna találkozni vele,

de mindig belealudtam, sosem tudtam kivárni jöttét. Pedig csak

---------------------------------------------

körtét, meg diót akartam kérni a bölcs mikulástól, mert ez a két

gyümölcs nagyon hiányzott kamránkból. Aztán egyszer úgy hoz-

ta a kora december tele, úgy sodorta hozzánk a tél szele, hogy

temérdek almát hozott Ibrányból. Mikulás előtti estén, szán híján

fogatostól elvitte szekerünket a portáról. Bár jócskán fagyott, itt-

ott fejtetőig érő hófúvás volt már a szántásokon, de a bátor tél-

---------------------------------------------

apó betyármód megpakolta a szekeret Hatvanor almájából. Mire

megérkezett, nyikorogtak a kerekek a zsákok terhe alatt. Ez az

átok út, panaszkodott a fuvaros úr. Hál’ Isten, hogy túl vagyunk

ezen. Bekötöm a teheneket az istállóba, hagy szálaljanak. Most

meg igyunk, mondta a mikulás ruhába öltözött Tamás Bátyám.

Mire igyunk, kérdezte a nagy dumás Édesapám ... Majd mintha 

---------------------------------------------

betanulták volna egyszerre mondták. Hát az almára, és népünk

hatalmára. Aztán a két testvér, az öccs, és a bölcs báty, jó nagyo-

kat kortyoltak a törkölypálinkából. Mókáztak, ittak, bohóckodtak.

Apám járt az élen. Éljen Rákosi elvtárs, és a kommunista párt. na

meg Angyal Tamás, a piros ruhás mikulás ... Kipirult arccal rendre

katona, meg pikáns nótákat fújtak, és estére piszkosul berúgtak.

Vicinális

Annyi minden kötött akkor még haza. Velem együtt özön szívseb

ült fel  akkor a vonatra.  Siettek  vigaszra.  Volt idő civil gúnyában,

holt idő katona  ruhában.  Retúr  jegyek  vonalán  ingáztak, sínek

párhuzamán oda-vissza.  Mikor haza, és Nyíregyháza, de akkorra

már csak  a vágy  árnyéka  a vicinális.  És füttyhang .... Hogy az a!

Elment  megint  ez a  Balsai  bitang.  Te jó  ég,  ha elértem  volna

------

mennyit  alhatnék. Gyalázat, számolhatom hazáig  a slipper  fákat. 

A gyalogtúra  legtöbbször úgy alakult, hogy a borúra és a hosszú

útra először sebtibe bementem a legközelebbi restibe magamhoz

venni  valamit. Ilyenkor a bor segít. És,  míg lábam a slipper  fákat

számolta, nyomában áradt a bor szaga, sorjában sok vers, de még

több nóta. És rendben, már itallal kezemben a leírt menetrendben

------

jöttek az  állomások.  Bizony  így  volt  ez  akkor öreg vasúti sínek.

Az ital fogyott, a  cipőm kopott,  de ti  becsülettel hazavittetek. Ti,

kik még maradtatok telefonpóznák, hű őrkatonák és ti zümmögő

drótok,  zenélő  muzsikusok,  halljátok- e  még a  vonat  zakatoló

hangját? Ti füttyős vonatok szelleme, és ti bölcs  állomások, öreg

vasúti  révek,  köszöntsétek  hát illeőn  a rég nem látott vendéget.

Kaszálás

Akkor még a szabolcsi expressz, az úgynevezett fekete vonat

hat óra alatt járta meg Pest és Nyíregyháza közt az utat. Mód-

felett zsúfolt, és koszos volt a gőzös, de mi szerettük, és egy-

másközt csak úgy neveztük, hogy füstös. A munkán kívül alig-

ha kötött valami is a városhoz még akkoriban. És ki mert vol-

----------------

na megállítani a vasúti kupékban, hogy ne álmodjak, ne udva-

roljak, s, hogy ne mutassak bűvész mutatványokat a szabolcsi

lányoknak. De másfajta mámor is fogott, vonzott a pálinka, és

rokona a bor, na meg ezeknek a nagybátyja, a kártya. És per-

sze volt, hogy emiatt elkerült néhanap a szerencse, de kisebb,

----------------

nagyobb összeggel a zsebemben minden szombat este mégis-

csak Bercelen talált az alkonyat. Másnap, alighogy kivilágoso-

dott, ott vártak rám az út szélén az árkok. A szúrós akácbokrok

közt, a harmatos porcsint, és a selymes szőrfüvek tövén kasza

suhant. Minek előtte apám savó kék szeme rám villant kopott

----------------

kalapja alól, aztán huncut mód csippentett egyet ... Én meg en-

gedelmes fiaként egy-két lépéssel követve vágtam nyomában

a rendet. Szegény apám, már rég kint van a temetőben. De én

még ma is, mikor az út szélén tövis bokros árkot látok, apámat

látom kaszálni ott, és azt, hogy előtte földig hajolnak az akácok.

Számvetés

Gondolva az alkonyra számomra is eljött a számvetés ideje. És

persze ritka nap, hogy ne jutna eszembe, milyen úton jutottam

el ide. Hogyan, és kikkel lábaltam el idáig, a víg hetvennégy év

határáig. Eddig délibábos nyarakra bizony gyakorta jött a fagyos

tél. És úgy, ahogy a jó a rosszal keveredik, és jön ma is az öröm-

re üröm. Végül is ezt mind megköszönöm. Hálás vagyok, hogy

---

a múltat újra álmodhatom, és azért is, hogy még mindig bizton

állok a lábamon. Ezt mondom imáimban is, hála neked és tiszte-

let. Én mióta eszemet tudom mindig általad erősödtem meg. Te

benned hiszek. A mai napig neked köszönhetem azt is, hogy ép

ésszel, és tiszta tudattal fekszem, és kelek. Persze sérülékeny ám

az emberi lélek, így bármi megtörténhet A mester tudja, milyen

---

veszélyes a tenger, és hogy mennyire kiszolgáltatott az ember. Az

tán éppen ezért, s hogy a bajt elkerüljem ma már csend, és béke

van köröttem. De, ha emlékezem, ha utamra visszanézek, oly sok

győzelem, és vesztes nap, annyi örömteli, és sebzett pillanat van

mögöttem. Arra büszke vagyok, hogy a megpróbáltatások sosem

törtek meg. Nem hagytam, hogy a konok pogányok elvegyék hi

tem. Ebben talán szerencsés is vagyok, hiszen végig velem voltál

---

mindenben, és megengedted néha, hogy letegyem keresztem. Egy-

szóval, hogy beteljek a jóval, és közben kinyújtsam lábam, kezem, s

egy kicsit kifújjam magam.Talán ennek okán tudtam nyomot hagy-

ni a porban. És ha van olyan, ki követni, aki jönni akar utánam, ám

tegye. Bár fogy időm, s Isten dicső kegye, de kivárom. Már csak

azért is drága barátom, mert ezen a poros, ... futóhomokos tájon a

szél kavar, és bizony hamar be fogja temetni kitaposott csapásom.

Csalatva vagyunk

Szemfényvesztő  csalás  a vallás,  és  ijesztő  a  keresztény  tanítás. 

Gyarló  voltunk,  pedi,  az,  hogy  csalunk, ... és  csalatva vagyunk. 

Minek  után  erről  szól a  papoktól való  krédó. Tragédiánk a vak 

anyag,  ami  csak  csupasz  korpusz, örklétet faló abortusz. Ember 

sorsunk, a  dőre tudás,  és a  pőre  meghalunk,  ez végső hattyúda-

lunk. Nincs más esély, mint bele zuhanni a mély buta éjbe, a sem-

mi sötétjébe. És várni, csak várni  Istenre,  aki elkárhozott lelkünk 

szigorú  ítésze.  Ki a  maga  szabta terminus, a végítélet napján áll 

----

elénk, felemel,  és  dús életkedvet,  hús öröklétet  lehel majd,  be-

lénk. Legalább is így szól a katekézis, de rossz a mottó, és hibás a

tézis, mert  kárt tesz,  árt, és  hamis hitet  kelt. Az meglehet, hogy 

leszállt  ide  közénk a  kiválasztott, akit az Istentől kapott hite haj-

tott. Sok csodát tett, vízen járt, és  gyógyított,  jövendőt mondott, 

és tanított.  De  volt-e közülünk  egy is,  akit megváltott?  Érdekes 

eddig  még  csak  magát  váltotta  meg.  Én a saját keresztemmel,  

mint  annak  idején ő  maga   megyek fel, naponta a Golgotámra. 

----

Így vagyunk naponta mi mind a magunk megváltója, mint egykor

Ő volt a Teremtő fia. Ha van elég erő, és hozzá éltető energia, mi

is Isten fia, és beszélő rokona vagyunk neki mind. Hányatott em-

berségünk csillaga, emelkedett lélek, kozmikus istencsoda, s ének.

Mi vagyunk  a kivételes  csillagpor  zenéje,  az  emelkedett  opera 

hangja a világmindenségnek  cikázó rezgése, virtuóz zenésze, ős-

anyag zengése az égnek. Messziről jövő  fény,  kozmikus lény va-

gyok én, a tudás emelte  Istenség, a világmindenség tenyerén. És 

----

már nem élek bűnben, nyomasztó árnyékvilágban, hol földön túli 

létet ígérő pap vezette  önmarcangoló  énem.  Istenkísérőnek hitt 

pap helyett  ma  már  kárhozat nélküli a lelkem. És a testem is fitt. 

Mit kellene  tennem,  hogy a  papi  paraméternek megfeleljek? Én 

mióta  a tudást  birtoklom  kozmosz  társaimmal együtt másképp 

süt a Nap le rám a csillagos Tejúton. Kétezer év vakhit mált szét a 

fénytelen  körúton.  Azóta  már az  ódon  megváltás  hit  stigmája 

helyett istentudás fény világít az én  remény fodros homlokomon.

Gvermekáldás

Nincs jobb, és nem is lesz nagyobb, szebb, és nemesebb dolog,

mint a gyermekáldás, a parányi lélekben, a családi életben meg-

testesült azonosulás. Ha figyeled a kicsi életet, amint kint van, Ő

bizony azon nyomban magával, önkínja jajával van elfoglalva. Pe-

dig a kicsi embernek, a tenyérnyi gyermeknek a bajban, a maga

okozta zajban,  még  nincsenek tanult képzetei, csupán csak fel-,

---

és elszabadult elemi ösztönei. De elfogadod a  pici embert. Igen,

mert elvárja, és kijárja, azt ami igénye szerint neki dukál. Ezért ér-

zékenységedre, a te emberségedre spekulál. Igen, hiszen ha zihál

a mellkas, ha üres a has, éhes, vagy szomjas,  úgy kedves énjével,

és teljes erejével kiabál, ordít, fáj, rúgkapál. Lázad ellenedbe. Ám-

bár ezzel szembe teli hassal már úgy tud százával, mézédes szájá-

---

val boldogságáról vallani, hogy torkából angyali hangokat hallani.

Mórikálja  magát,  gagyog  mitől arcod  felragyog, hisz olyan ara-

nyos. És hogy lásd, mennyire nem … mamlasz, torkából olyan égi

énekeket hallasz, ami elsimítja homlokod ráncait, elűzi szívednek

árnyait. Elhiteti veled, hogy te magad csakis miatta, s érette vagy.

Életednek fényt, reményt ad, és ez félig igaz, vagy tán egészen az

Tisztelet a kivételnek

Tisztelet a ritka kivételnek, de mostanság az  arctalan ember nyer

itt teret, manapság a néma  ember a hős, a gőgös bozótban bújó 

harctalan. Ő az igaz méltóság ma, a földön kúszó, a fűben lapuló. 

Ki, ha kell hát ezer szükséggel  hangtalan, és anonim. Úgy ám ba-

rátaim! Mondván, ha nem szól szám, nem fáj fejem. Bizony a szu-

-----

rikáta  messzelátó,  a  semmi tisztásán  ágaskodó  hangtalan. Kire 

ösztöne  szerint  lapuló  lázban is  rákacsint az ősbecsű tudás, mi-

szerint hallgatni arany. Ámbátor csigaházába bújik, ha baj van, de 

azt hirdeti magáról, hogy Ő bátor, hiszen erős tűzben is mer lenni 

hangtalan. Ő, ha égne házad, mikor ha lángján az felcsap még él-

-----

vezné is  talán. Látványnak  vélné szája tátván, mert annak érezné

az ős kaján. Sőt  a maga  módján  mily furcsa eset, réveteg nézné 

szeme ablakán át a nagy  tüzet. Majd, mintha mi sem történt vol-

na újra mészvázába  bújva ott  görnyedne a világ dolgai felett, és 

olvasná tovább az általa  fontosnak  ítélt,  közéletinek vélt híreket.

Gyermeki képzelet

Az ábrándos kicsi ember titokzatosnak látja maga  körül a világot.

Ezért,  mint színes,  és  varázsos  mesét  csodákkal  népesíti be, az

amúgy is gazdag képzeletét,  aztán az ébrenlét tovább szövi az ál-

mot. Kíváncsian figyeli a  valósnak tűnő  eszét, s szívét kápráztató

délibábot.  Kölyök koromban sokszor gondoltam arra,  hogy meg-

mászom a  szomszédos  Tokaji hegyet. Úgy  gondoltam ezzel kez-

dek és,  ha  felnőtt  leszek, serpa  nélkül  hódítom  meg  a Mount

Everest. Azt is elképzeltem, hogy tengerész  leszek. Igen, mert ha

a Lónyai csatorna a világ kapuja, és ha a Tiszáig elúszom, ami Ber-

celhez  képest  nem is  nagy  távolság.  Onnan  már nincs is olyan

-----

messze a Fekete-tenger. Aki mer, az nyer! De az is bizonyos, hogy 

én ma már  innen későn jutok haza és, ha az ólba nem hajtom be

időben a teheneket engem úgy megvernek,  hogy lesántulok. Ott

meg  biztos,  hogy tárt  karokkal  várnak.  Mert  ebben a világban

rendje van mindennek. És, ha mégse, akkor beállok hajós inasnak, 

mert  azt a munkát  is  csinálni kell valakinek. Valamilyen finésszel 

majd csak megegyezek a legfőbb tengerésszel. De én holnap már 

nem  legeltetek,  és iskolába  se megyek.  Úgy sem veszem egyik-

nek se hasznát. Isten az én egyedüli oltalmazóm, és majd a hajón 

-----

kitanulom a nekem való  szakmát. Persze gyermek fejjel  még na-

gyot mer álmodni a nem gyáva ember.  Aztán felnőtt ésszel már 

árva  szájú lesz,  felhagy  álmaival, földhözragadttá válik és beéri 

kevéssel.  "Add meg  nekünk a  mi mindennapi  kenyerünket,  és 

bocsásd  meg a mi bűneinket.” Így van ezzel  felnőtt fejjel a lélek,

és  annyira  vágyik  csak,  amennyi létéhez  szükséges.  Így  öreg

koromból, ha visszanézek akkori önmagamra, büszkeséggel tölt

el, hogy  a  földnek  akkori  tudója  csodákban  hitt, és bízott. És, 

szegről-végről mint legfőbb mozgatója, meg akarta hódítani ezt 

az  akkor  még  úgy látszott,  az ő számára  berendezett  világot.

Az ősz színei

Nézd  csak,  elküldöm  neked az őszi  évszak  gazdag  színeit. Ezek

barátom  ahogy fészkelődnek a fákon, úgy színeződnek a vásznon.

Bizony,  mert ami tegnap még zöldben káprázott, az fáradt barnás

színével  másképp  pislog  rád  mára.  De van olyan is, amelyik teg-

nap éjszaka  pára  ködöt  álmodott, és látod bíborvörösre változott.

A  minap  tetten  értem a fák  ágbogán  több  visszafogott narancs,

----

meg  fakó  sárga  árnyalatot. Aztán másnap előjött egynek-egynek,

tetején, fonákján  néhány  élénkpiros szín,  de még voltak közöttük

félénk rőtek is. Nem  mesélek  én itt  neked  részletes  felnőtt faren-

geteg,  fényes,  vadregényes  ősz-történetet.  Nem, … de még csak

dér  lepett  fenyér  környezetet sem. Pedig itt a Nap, és az ősz más-

képp  időz el,  a  még  éber, de már fáradt pemzlijével. Mondom az

álomhatáron  innen,  és   valóságon  túl a forma és a színharmónia

----

az  Úrnak olyan gazdag ajándéka,  ami az  alkotó  képzeletét mesz-

sze felülmúlja. És, bármely ideig is nézem a szivárvány színek őszi

kavalkádját,  nem  tudom  én úgy  visszaadni  a  természet színjáté-

kát.  Pedig  barátom nekem  az ecset  mindennapos  sajátom ... Így

utólag  még  azt is  elmondom neked, hogy én mindig sietek, mert

amint  valami  megfog  rögtön  ecsetet  kapok,  hisz  a  munka sok

----

és  mindig  attól félek,  hogy  valamiről  lemaradok.  Nézd  csak, az

idő  fölött  most is  a sietség  győz,  és, hogy  el ne késsek már is el

küldöm  neked az ősz  gazdagon szőtt pazar színeit. Látod, hogy a

fákon milyen rafinált  módon fészkelődnek. És ezek itt a vásznon is

eszerint színeződnek.  Nézd csak meg jól, hogy rád hogyan hatnak.

Mert bizony  valóság  pásztora, úgy  van az  drága  cimbora,  hogy

a  szavak  hazudhatnak,  de  a   színek,  ...  soha  be   nem  csapnak.

Betegség

Okos emberek tudatják veled,  hogy baj van.  Vad  bokrában  csör-

tet valami nem kívánatos sejtjeid poklában.  Körötted áll sok, kon-

zíliumot tartanak az orvosok. Te félsz,  és áramként fut  át rajtad a 

felismerés, hogy ez  a vég! Persze,  kezdetben  még a kába sűrűjé-

be bújsz az árva reménynek, hátha tévednek, hisz ők is csak embe-

------

rek, és nem  csalhatatlan  lények.Telik  az idő, mire a jelt felfogja

agyad. Ember te bajban vagy! Igen, te sorsa vert, csak eddig nem 

tudtál róla,  és  most  lassan  rájössz a valóra. Napestig fojt téged, 

éget,  szorít  a  prés.  Markában  tart  a  kétség  meddig élsz még? 

Üvöltenél ... Ennyi volt! Menekülnél,  mint a szorult  vad, míg el

nem fogadod,  hogy  innen  nincs kiút.  Istenem milyen lidércnyo-  

------

más ez, már a hideg  is ráz, rombol, vadul tombol, éget a láz.  Ug-

rásra kész benned a vágy, hogy ebből a konok csapdából kimássz.  

Lerázd a nyűgöt, mit a hirtelen jött átok rád rakott. Felkelsz ágyad-

ból, kimész. Miféle próbatétel ez? Kint arra ébredsz, hogy  ezerrel  

égsz, s tested felett lebegsz, lassan eszmélsz, hisz élsz még, de re-

megsz, és félsz is, hogy egyszer vége lesz, és az Úr magához vesz.

Hitem ereje

Verés terhe mellett Istenhitre  neveltek.  Ennek  szellemében min-

den éjjel  égi  fohásszal,  Miatyánkkal  aludtam el, és reggel Isten

fiával keltem fel. Róla  álmodtam,  de nappal is az   Ő nyomában

jártam,  vagy  Ő  járt  az  én  nyomomban, ...   erre   már nem em-

lékszem.  De  arra  igen,  hogy  szerettem dicső  fénye  mákonyá-

ban,  kegyessége oltalmában  lenni,  és,  mint  teljes jogú megbí-

------

zottja, csodákat tenni. Így lettem mellette gyógyító szolga, éhség 

csillapító  kenyérosztó,  hittérítő  ékes-szóló,  beszédes  jövendő-

mondó. Tekintettel arra,  hogy, mint  beavatott próféta az Ő köré-

hez tartoztam az ébredés után is  példamutatónak kellett lennem. 

Igen, mert  különben  miképpen  lettem volna figyelmére, az Ő jó 

indulatára  méltó.  Az volt sorsom  misztikája,  hogy a  bizalma cí-

------

mén, és  a kapott  posztom  dacára,  ritkán  voltam  hozzá  jó, de 

úgy is mondhatnám, hitvány tanulónak bizonyultam. Bár vonzott

értelme, és  tudtam  dicső  tanításait, csak hát nem mindig fogott

rajtam bölcs  intelme. S bizony sokat, és oktalan vétkeztem ellene. 

Tehetetlen  dühömben szidtam őt, sokszor  káromoltam, százszor  

megbántam.  És bár  gyóntam,  áldoztam,  de nem,  vagy alig javí-

------

vított a  mérlegen.  Hiszen,  trágár  szavaimat,  másnap újra kezd-

tem. Most, amikor magához  int, néven  nevez, megszólít engem, 

úgy hiszem, hogy nem lesz  elragadtatva tőlem. Nagyokat sóhajt 

majd,  és  rám legyint. Értéktelen, mihaszna lélek! Félek, hogy a

pokolban, az égnek börtönében fogok kikötni. És nem lesz alkal-

mam majd őt megkövetni, és bölcs tanításait híven megköszönni.

Szabolcs vára

Ezer esztendő  távolából alig maradt  tárgyi emlék a szabolcsi vár-

ból.  Ha a legendának, s  ágról - végről a gesztának ilyen messze-

ségből hinni  lehet, akkor  az  eretnek Szabolcs vezér, a neki hűsé-

get tett  népével úgy  jött el ide, hogy előbb előőrsöket küldött a

puszta semmibe. Mígnem aztán a szláv örökség fundamentumán 

-----

iszapból, agyagból, sásból,  eszközül,  vesszőből, nádból, és erősí-

tésül a környező fákból várat emelt. És ezt dupla védelmül a Tisza

ingoványa  úgy vett körül, mint  egy szigetet.  Kezdetek kezdetén 

Szabolcs  vezér,  és az ő  derék  népe  a  frissen  tákolt  szerekben, 

mígnem  a  betegek,  és  vének  pediglen fészerekben laktak. Idő-

-----

közben a  szittya vérek íziglen áldoztak, s ahogy teltek, múltak az 

évek papot tűrtek, s  tizedet fizettek. Hetednapra lelkük üdvére, s 

Isten  dicsőségére  apraja - nagyja  az Úr  házába  gyűltek.  Akkor

meg, mikor,  ha a  szomszéd népek dúltak, honi  földön  raboltak, 

volt,  hogy  Szeren,  és  ennek  okán  volt,  hogy  Budán  tanácsot

ültek.  Az  őrhalmok  során  jelzőtüzek gyúltak, s hadba  vonultak.

A kibic

Kritizálni, rongyot rázni, fennkölt módon affektálni igazán könnyű. 

Ám az élet sokszínű  tüzéből, valami maradandó értékű dolgot ki-

hozni … Ahhoz biz nem csak kohó, de izzó tűz, kitartó ész, és mű-

vész kéz kell.  A nyers  érc  anyagából  vasat kovácsolni, szépet al-

kotni nagyon nehéz. Bicska  nyitogató, és fölöttébb bántó, hogy a 

dilettáns  kívülálló  ehhez  is ért.  Őszinte törekvés van benne arra, 

hogy elhitesse, ő aztán  a kivételesen  érző, sőt ő az egyetlen igaz 

-------

szakértő karizma.  Kivár a merész, ott áll a bátor, az izzó parázsnál.

Ámbár inkább  vakmerő csibész ez, mert, ha kell, mikor ha a vasat 

birtokolni akarja, akkor fondorlattal  kikaparja az általad rakta tűz-

ből.  De  úgy  ám, hogy  ő  maga lobot  nem kap. Bár csupán csak 

a tűzrakás kezdetét,  és végét  ismeri.  Ám  tudja, és  felfedi  a cse-

lekvés  lényegét,  és  neki ez  bőven  elég.  Mert ennek a kibicnek,

ennek  nyálverő  stricinek,  mikor  ha valami mégse úgy jön össze, 

-------

ahogy  ő kigondolta,  őneki akkor sincs veszíteni valója. Ez a fajta 

ilyenkor  abból  profitál,  hogy dőre  mód  lamentál.  Igen, mert ő

egyébként is, s előre megmondta, hogy már a kezdet kezdeténél 

el  lett  rontva,  és lám – lám,  most  ez  lett  belőle. Persze ez mo-

mentán  nem is  lenne  baj, mert  a jobbik eset, ha némán félreáll. 

De ez a  rafinált  véreb ő  ennél önérzetesebb, türelmetlenebb. Ez 

ilyenkor  rongyot  ráz,  és csepűt rág, Igen,  hiszen ez a könnyebb.

Szeptember

Évről évre,  mintha csak  minden  újra ismétlődne. Úgy tűnik néha

részeg,  kába fejjel,  mintha a történetet már ezerszer átéltem vol-

na. A figyelmes emlékezet nem hiába vigyázza öreg viseltes ingét.

Kora reggel ismét találkoztam az ősszel. Ez a hóbortos ember épp

a házunk előtt  ment el,  miközben  gondomba  merülten  egy vé-

-----

konyka  köpenyben  babráltam kint az udvaron.  Odakint a szitáló

esőben, az őszi pára ködben valami  furcsa bizonytalanság fogott

el,  meg aztán  át  is  fáztam  ám, de nagyon. - Nehogy  már meg-

ijedj  tőlem, mondta az  öreg gumicsizmás kujon.  Gondolom ezer

szer  elmondta  az  asszony ...  Ne  mászkálj itt  ebben  a  locspocs 

-----

időben  ilyen  nyakócon!  Most  megint átáztál. - Ne  korholj  már

öreg cimbora. Van egy kis forralt  bor a sparhelten, ülj le velem és

igyál. Tudod barátom, hogy  már kerek egy  év telt  el azóta, hogy

utoljára  láttalak. - Valóban koma, de azóta te sem lettél fiatalabb,

vágott vissza az ősz. – Hát ebben bíz igazad lehet bölcs gyümölcs

-----

érlelő rokon,  de nekem még  így sincs panaszra okom, pedig már

a hetvenötödik évemet taposom. Na - na! Ne vedd zokon, de úgy

látom,  neked  tavaly óta, mintha görbébb  lenne a hátad, és mint

ha  a  ráncok  is  mélyebbek  lennének  a  homlokodon.  - Gonosz

vagy,  ősz  barátom,  én még  nem vagyok  vén!  Nekem még egé-

-----

szen  jól  mozog kezem - lábam,  és ép  ésszel  gondolkodom. In-

kább  te  látsz  setéten  ősz,  gonosz  segédem.  Egy  szeptember

eleji  reggelen  néhány  liter   bor  mellett  így   beszélgetem  egy

sebzett   öregemberrel.   Mígnem  ennek  az  önsajnálattól  ajzott,

és bortól csapzott léleknek feje asztalra bukott, ...  és  elhallgatott.

Kerékbilincs

Én balga  reggelente abban a  csalfa reményben teszem  át  a  kü-

szöböna lábam,  hogy örömlázban térek majd haza, és  esténként

a munka jutalmaként  meleg vacsora,  és  csendes otthon vár. Ám

ezzel az  elvárással  szemben  tegnap  igencsak rossz napom volt. 

Bár igyekeztem, de mégsem  ment a bolt. A sikernek a titka, hogy

a  drága  ügyfélnek  van  igaza.  Persze  ez a  stratégia se válik be 

mindennap. Tegnap a munka után összetörten igyekeztem az au-

tómhoz. Fáradtan gyáván álltam ott letaglózott a látvány. Sokaso-

--------

dott árva szívemben a keserűség, összedőlt bennem a világ. Döb-

benten, és  tehetetlen  néztem, ahogy a rend 2 fontos őre éppen  

bilincset  rak az  autó  kerekére.  Aztán  az  egyezségre  nézve az

a  felismerés  nyílalt hirtelen  a  fejembe,  hogy  este  kupameccs  

van a TV-ben. - Uraim, ha nem lehetne,  ahogy én szeretném, ak-

kor  úgy  szeretném, ahogy  lehetne! - Nézze, mindenkinek meg-

van  a  maga  keresztje.  Ha  a  pontos  összeget  kifizeti,  az  esz-

közt már is elviheti. Úgy  egymás  közt, ez itt a  helyszíni, ez meg

--------

a postai csekk. Elindultam, az autóban már  a  meccs sikeres ered-

ménye rémlett. Túl az esti csúcson erős benzingőz csapott meg a 

pesti  körúton. Olyannyira, hogy a forgalmi lámpánál állva fojtott,

és még az öblös Blaha  Lujza térnél is száraz-fuldokoltan kaparta

a torkom, folyton  levegőért  kapkodtam. A szmogos város felett 

több  alkalommal  dörgött.  Az  ég  haragja  épp  a  kocsim  előtt 

csapott  bele  egy  öreg fába. Rozoga  ága ráesett  az  alatta  álló 

autóra.  Nagyon  megijedtem,  szúrt  a  szívem,  ezer  kés szegült 

--------

mellkasomra.  Aztán  tompult  a furcsa prés nyomása, és az Üllői 

úton mintha elmúlt volna tüskés fájása.  Másnap a rádióban a tu-

dósító  bemondta,  hogy  tegnap több  szívelégtelenséggel diag-

nosztizált beteget vittek a kórházba. A hír hallatára arra  gondol-

tam, hogy az Isten  unalmában velük kívánja színesíteni égi palet-

táját. Aztán  azt fontolgattam  magamban, hogy szüzességi foga-

dalmat teszek.  Holnaptól jobb leszek.  Elhagyom a napi 1 doboz 

cigarettát, és  az  árvaháznak  fogom felajánlani  a cigaretta  árát.

Az öreg fenyő

Fenyőfa-nemzedékek  óta élek itt a nagy hegyek  árnyékában.

Fenyő  sorsom  jussa, hogy sosem vágytam más fák babérjára.

Nem törtem rangra, sem dicső  titulusra. Így, örökzöld voltom-

ban ismer a Föld ezer  élőlénye,  és tudja mind, hogy a nyíltság

természetem  legfőbb erénye.  Rajtad  áll,  hiszed-e, nem-e,  de

-----

én vagyok a világ  legszebb teremtménye. Büszke tartásom, su-

dár alakom bizony  sokan  megdicsérik.  Karcsúságomnál  fog-

va felérek az égig. De oly annyira, hogy az árva kicsi nyárfa cse-

meték, sőt még az öreg jegenyék is idejárnak hozzám esti tanfo-

lyamra. Mert hisz itt ők is csak szép szót,  és csupa jót tanulnak.

Famatuzsálem

A matuzsálem-fa jól állta a magányt, s a viharokat. Kiterjedt

lombja alatt - védelmét élvezve - egyre csak cseperedtek a

fácskák. Ezek, mint a birkák az itató vályút úgy állták körbe

a nagy fát. A gonoszkák időről - időre flinc flanc mondókát,

kitalált dolgokat pletykáltak róla. De nem csak, mert volt,

-----

néha, hogy a jóindulat is felhangzott alóla. Ezzel együtt a

vén fa legtöbbször a rosszat, a gonoszat hallotta. – Állítólag

fiatal korában fenemód vigéckedett, … és emiatt nem volt

egészséges mag az ágyékában. - Ugyan már! Példásan visel-

kedett, és lomb hajlékában szépséges ivadékoknak örven-

-----

dett. - Ne mondd! ... Mert én még azt is hallottam, hogy a

legkisebb fuvallatra is megrezzent, és már a tél gondoltára

is reszketett. - Ugyan már ez hazugság, szólt a másik. Na-

gyon is állta a vihart, és kibírt sok hideg telet. Az öreg fa száj-

tátva fülelt, és az inci - finci mondókákra nagy szemeket me-

resztett. Némán figyelte ezeket a locsi - fecsi kicsiket. Mert

-----

ezek aztán jöttek ám rendre, és alighogy megjöttek, úgy

napra, hónapra, évre, ahogy gyültek, már el is tűntek. Min-

den hiába, hiszen a nagy könyvben is meg van írva, hogy a

kicsiknek egyik jellemző sajátja a pletyka, és a rövid élet. A

lélekelemző matuzsálem kiváltsága pedig az isteni gondvise-

lés, és a jó megfigyelés. Ám ma, ... az ilyen fa már igen kevés.

A hit ereje

A túlvilág iránti vágy,  és az  Istenhit,  olyan  lelkem talaján fogant

mag, mit a  sors  szeszélye,  balga  reménye táplál újra, és megint.

Minek  során  az egymást  követő  nappalok  szorításában  csak a

hajsza, a  hátha  jobb lesz  mézesmadzaga, a pénzszaga, s az ájult

éjszaka ismétlődik  újra, míg  el nem  szakad türelmem túlfeszített

-----

húrja.  Igen, a  vágy, az  ima varázsa, és a hit, a végsőkig működik.

De, ha az ezekhez kötődő érzések java mind a maga a pőre testé-

re vetkőzne, akkor világossá válna, hogy a Buddha tekercse álom,

Mekka kábaköve mákony, de még a sztúpa körbejárása sem más,

mint gyerekes önámítás, és  rögeszmés  játék. Olyan mintha bűn-

-----

bocsánatot várva mennék el a Pócsi búcsúba, de Szűz Mára szava

helyett mézeskalács, céllövölde, … ringlispíl, szolgáltatást kapnék.

Én, Istenhit, és a túlvilág reménye nélkül  csalóka  délibáb lennék.

Elpattant hegedű húrja, félre vert harang hangja, mely a nagy tür-

kizkék ég alatt messzire hangzik, vagy lennék akár vad part szag-

gatta víz,  melynek  sodra  a mélység, és a sötétség világába visz.

Négyőnk öröksége

Apám sok  megcsendesült bölcs  mondást  tudott,  bár  ő  maga

a  megtestesült   erkölcs  mindig  dolgozott,  de  valahogy  soha

nem  jutott  el a  kulák  szintig.   Ilyeneket mondott, hogy: ”Okos

ember  inkább  kölcsönt  ad, mint sem kér” vagy; ”Addig nyújtóz-

kodj, amíg a takaród ér” - ”Aki  munkával keresi  kenyerét, az sze-

génységgel  tölti  meg  zsebét” - ”Az  igaz, hogy az ész Isten egé-

ben dörög, ám az is, hogy a pénz az  ördög erszényében csörög” 

Ámulva  hallgattam  őt. Ezzel  együtt  a  legtöbb bölcselete értel-

--------

metlennek  tűnt  nekem, ám  akadt olyan  is, amit  értettem.  Azt

meg már kora kölyök koromban  éreztem,  hogy nem  a  várható 

öröksége  miatt  vette  el  anyámat. Istenem,  mennyit  vesződtek 

ők ketten. Hányszor kellett számolni este, lámpafény mellett. Gye-

re csak füles! Nagy elálló füleim miatt, így hívtak. Hozzad csak az 

irkádat, meg a ceruzádat! Igyekeztem persze, és meg voltam tisz-

telve.  S ahogy  szaporodtak  a számok a listán, tragédiát sejtve a 

plafonról  egy  örökölt  antik  lámpa, míg a szobában a dráma ló-

--------

gott a  levegőben.  Ők diktáltak,  nyilván emlékezetük szerint. Na, 

számold újra  megint! Kiszámoltam a pénzt forintra,  fillérre, s fél-

ve néztem apám szemébe. Na,  most  mi lesz!? És, míg a végéhez 

nem értem a nagy feszültség egyre csak gerjedt. Megint megszá-

moltam,  de  megint  csak annyi lett.  Anyám  nagy szemeket me-

resztett rám. Ám volt olyan is, bár ritkán, hogy hálával arcán rám-

nevetett.  Aztán  ez  a  sok  számolás odavezetett, hogy, vagy egy 

hitvány  tehenet  vettünk, vagy  egy soványka földet. Ez most an-

--------

nak okán jutott  eszembe,  hogy apámnak a kórházból küldött le-

vele akadt a kezembe.  Olvastam a  szép kalligrafikus betűkkel írt 

üzenetet.  Gondosan   hozzá lett  rakva egy kárpótlási jegy. 2 élet 

papírra vetett jutaléka 4 részre  elosztva!  Semmire  váltva anyám, 

és apám sok munkája, gondja. Négy testvér jussa. Szegény apám 

már régen  a felhők  felett.  Anyám még sebén mereng, de lassan

ő  is  a  temetőbe  megy.  Én  meg  őket  sajnálva,  kezemben egy

díszes  papírral a  szám  remeg, ... és a szememből a könny pereg.