Csend, és döbbenet

Néma csend, és döbbenet. Jéggé dermedt a planéta.  Árva
a bók, csüggedt a csók, karanténba lett zárva. Az alkonyég
sápadtan figyel várva, miket, kiket visz el. Mi meg, kik még
elevenek, riadtan nézünk egymásra. Rácsok mögött élünk.
Bár égne, bár sisteregne az éj lángja, de fent csak halovány
-----------------------------------------------
pislák fényt bocsátanak a lámpák. Fiú nem fogja lány kezét,
szívében hordja félelme sebét. Kihaltak az utcák. Falak szorí-
tásában rettegés susog. Szoros burokban szuszog a lét.  Sző-
nyeg felett oson, aztán a plafonon kereng, onnan szórja ránk
bűnét a hitvány szörnyeteg. Félünk, ... ereinkben fagyott a vé-
-----------------------------------------------
rünk. Pedig szeretni volna jó, nevetni. És újra régi kontaktus-
ban lenni egymással.  Felhőtlen összeülni rokonnal, derülni
együtt baráttal, szomszéddal. Kárognak a varjak. Még mindig
itt ólálkodik a fekete had a kertek alatt. A fennkölt Buda csupa
bubópestis, de már Angyalföld is, sőt a maroknyi Kispest is.