Köszönet barátaimnak ...

Barátok, rokonok, internetes szomszédok! Még nem
tudom meddig, de egy ideig nem leszek elérhető kö-
zelben. Addig is, amíg lelkem szépül, testem felépül,
elköszönök tőletek, és remélem, nem végleg. Addig
is szeretetem jeléül megköszönöm nektek a szikrát,
-----------------------------------
ami a hamvadni látszó öreg szilfák közt tüzet gyújtott.
A parázsba bújtatott szeretet varázsát, ami szívemnek
meleget ad. Barátok, ismerősök olyan jó lelkemnek,
hogy törődtök velem. Köszönöm nektek, hogy a szür-
ke napok, a tüskebokrok sűrűjében hitet adtok nekem.
-----------------------------------
Istentől remélten, az ő színe előtt térdelek majd. Igen,
hiszen lesz időm váltig. Midőn százig imádkozom majd.
Nem gazdagságért, vagy aranyért, hanem csupán csak
értetek, csupán csak magamért. És azért is Isten lesen,
ott fenn a hegyen, hogy, ha egy kicsit is, de jobb legyen.

Bessenyei szobránál

Neked a tisztelet, és a szeretet emelt itt szobrot falunk szülötte.
Érted, és miattunk emelkedik itt ez az oszlop. És azért, hogy
méltó mód hirdesse, nem feledünk. Te itt vagy közöttünk. Békét
kötöttünk mi már régen a múlttal, s örökségünk kapcsán a gon-
-------------------------------------------------
dolattal. Hiszen Istentől való a mi küldetésünk. Sorsunk születni,
élni, alkotni, s szeretni. Kötelességünk, becsülni embertársunk. Az
Úrtól való tisztünk kapcsán adunk, és kapunk. Mi, sokat kaptunk
tőled. Jutván belőled nemes tudatból nekünk. Örököd jussán ku-
-------------------------------------------------
tadból, tiszta forrásból merítünk. Feledve bajunk, félretéve gon-
dunk, ennek okán állunk itt szobrodnál. Üdvözölni tértünk ide
mi mind, ünnepelni messzelátó szíved világát. Szerencsések va-
gyunk, de kivált, megismerhettük nemes természeted titkát. Meg-
------------------------------------------------
köszöni jöttünk örököd ajándékát. Nem feledünk honunk, mesz-
sze korunk szülötte, és visszük tovább patinás szellemed hagya-
tékát. Őrizzük a Tisza tájékát, ápoljuk honod hajlékát. És büsz-
kék vagyunk rád, múltadra, általad magunkra, és szülőfalunkra.

Fejem fölött csillagok gyúlnak

Fejem fölött a csillagok nagy-nagy tüzet raktak. Messze világí-

tanak imbolygó fényei. Itt silbakolok a Földbolygó talapzatán

egy havas háztető alatt. Az ereszcsatornákról jégcsapok lógnak.

Szemükből könny pereg. Falnak dőlök. Fagy, vérszag, és pára-

gőzök a portaudvaron, Tegnap itt disznót vágtak. Hiába visított

az árva, ha mára gyáva teteme néma. Benn pihen a sózó teknő-

--------------------------------------------------------

ben. Szalonnája bőven, zsírja mélyen alszik a bödönben. Itt kint

a tornácon tömött gömböc lapul, düledező sámli görnyed alul,

és a tetején, úgy emelkedik az ő nagy irgalmas emléke, mint egy

hatalmas sírkő. Sercegő tepertő íz van számban. Orromban még

itt a toroskáposzta illat. Fejem fölött csillagok gyúlnak. Boldog

gyermekkorom szép emlékei, messze világítanak imbolygó fényei.

A Hold ködében

Hittan órán tanultam. Jézus bent van az Úr házában. Isten

mindig ott rejtőzködik ünnepi lelkünk lakában. Ennek okán

kutattam őt a templom falai között, de nem leltem a padok

közt, sem az oltár mögött. Aztán felötlött. Miért is lenne itt,

hisz a templom hideg. Tudva okát, a meleg istállóban keres-

--------------------------------------------------------

tem tovább. Ott az egyik barom tüsszögött, taknyával arcon

köpött. A másik farkával szemen csapott, dühös szarvával

fellökött. Ganajos szalmára, az istálló büdös halmára estem.

Nem szegte kedvem. Mire onnan kábán, nehezen felálltam,

teljesen átáztam. Csatakos ruhában a jászolban kutattam,

de ott csak a lerágott tengeri szárakat találtam. Minek is ke-

--------------------------------------------------------
resem én itt, gondoltam. Kint a tágas udvaron, a kék mázas

ég alatt apró pelyhekben szitált a hó. Káprázott szemem. Ad-

dig néztem, mígnem elállt. Látásom tisztult. Különös fény

gyúlt. Épp mellettem hullt le egy üstökös a Földre. Megint fel-

néztem az égre, akkor vettem észre, hogy a keresett lény, a vá-

gyott remény, ott van a Hold ködében, szeretett anyja ölében.

Hiábavalóság

Mindent, mit papírra vetsz felesleges, hisz, ha elolvasod az ős

pergameneket, észreveszed, hogy régen megírták előtted a hős

történeteket. Ehhez képest a tied csupán csak egy kicsike mo-

zaik darab. Nincs új a Nap alatt. És te mégis szükségét érzed,

hogy újra formáld porszemét annak, ami rövid életed során ve-

------------------------------------------------

led megesett. Olyan ez, mint az öreg ház falából megmaradt tégla,

és a méla anyag, melynek fundamentumán a múltat újra építed.

Csicseregsz fecskeszárnyú rímhalmaz, de csak vakablak fészket

raksz magadnak. Csupán kamu sár, és szalmaszál lesz megszáradt

lakod. Te magad sápadt por, s hamu vagy, és pusztába száll dalod.

Gyermekcipő

Nekem jobb, ha bent a szekrényben alszom, mint sem egy ilyen ara-
nyos kislány babrálja arcom. Reggel óta az jár fejében, abban a pici-
ke zugban, hogy fűzőm vége benne lesz a lukban. Csűri, csavarja, és
az a mániája, felhúz a lábára. Isten mentsen meg tőle, de, ha mégis
sikerülne, veszítenék a bolton. Hiszen lakkcipős voltom, nem arra van
---------------------------------------------------------------
kitalálva, hogy engem egy ilyen cseltő-botló kislány lába taposson 
a sárba. Szívesebben lennék csigák lakása, akár kertaljába hagyott
hangyák tanyája. Ehhez képest még azt sem bánnám, ha szép tes-
tem kutyák tépnék szét. Őrültség engem erre a kétbalkezesre bízni.
Csak jönne már valaki, aki segítene rajta. Legszívesebben szólnék

---------------------------------------------------------------
 neki. Ne játszódjék itt velem, de nem szólok, mert félek megbántód-
na. Talán, ha a szobába reája nyitna anyja. Kedvesebb, ha az ő ujja
babrál rajtam. Valójában én csak az ő társaságában szeretem a kicsi
copfos leánykáját. Különösen vasárnap, mikor a szeretet, és a béke
süt be otthonukba, és tócsákat kerülve együtt megyünk a templomba.

A fény

Ha már lent leszek, mint bányász, ki naponta leszáll a mélybe,
szeretnék feljönni ide a Föld felszínére. Fel, az átok sötétjéből
ide hozzátok, az Istenáldott fényre. És én nem lennék terhetek-
re jövendő emberek. Olyannyira nem, hogy talán észre sem ven-
nétek engem, mert mint parány lélek lennék itt köztetek. Éhetek
során kenyér íz, szomjatok okán édes víz. Érzékeitekben varázs,
--------------------------------------------------------------
és ajándék, ereitekben csodás sziporka játék. És így mesélném
el nektek, hogy mennyire szeretlek titeket. Figyelném minden
rezdüléseteket. Ott lennék asztalotoknál, ott ülnék keresztelőkön,
ott szembesülnék veletek mennyegzőkön, vagy csak úgy egy-egy
dolgos nap után. Boldogságot, szivárványt hoznék nektek az
öröm kapuján. Én életem során sokat botoltam, de mégis szeren-
--------------------------------------------------------------
csésnek mondhattam magam. Talán valaki vigyázott rám. Tu-
dom, hogy utam véges, de mostanában sokszor vágyom arra, ha
már lent leszek, hogy mint bányász, ki naponta leszáll a mélybe,
szeretnék feljönni ide a Föld felszínére. Csendesen nézném a felke-
lő, s az alkonyat napot, hallgatnám a Föld hogy dobog. Én olyan jól
el volnék itt köztetek, és nem lennék terhetekre jövendő emberek.

Horgász szenvedély

Isten előtt szent a kora reggel ébredő horgászember személye.
A Teremtő fölöttébb el van ragadtatva tőle. Imponál neki éktelen
türelme. Cimborál vele csendes reménye, végtelen szenvedélye.
Kimegy a partra az Úr által kiválasztott. Ázik - fázik a kiváltságos.
A víz fölött tűnődik, kapásra vágyik. Néma a szája, szava sincs.
---------------------------------------------------------
Meg van győződve róla, hogy csalija kincs. Étlen-szomjan, nagy
remény burokban vár az aranyhalra, de válasz nincs. Botja vége
béna, rezzenéstelen, ő maga vértelen. Majd lassan sejtelmesen,
moccan, feszül horga damilja. Rögtön odakap, ösztönös mozdulat.
Beránt, idegszálaival érzi a zsákmányt. Szíve hevül, de a rafinált
---------------------------------------------------------
hal a hínáros bozótba menekül. A tapasztalt horgász kinavigált
már onnan is ilyet, nem egyet. Vár, nem fáraszt, tartja a botot,
majd ereszt a damilon kicsit. Csoda történik, a hal elunja. Vétlen,
a vészben a part felé menekszik. Rég volt, mikor a harcsa partot
fogott. Apám rám szólt. Fiam, mélyebben merítsd alá azt a hálót.
---------------------------------------------------------
Én még idelenn, de ő már régen fenn az égben. Öröm számomra,
mikor eljön, ha átlép a fényfüggönyön. Ilyenkor dicsekszik, mert-
hogy ő ott is pecázik. És mondja édesapám, ott fent is van Tisza?
Hogyne volna fiam, hiszen Isten országa, reményed valós világa.
Nem kell félni, csak úgy kell élni, hogy azt fent ki tudd érdemelni!

Szeretet

Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mintsem gazdagság okán

bejutni Isten országába.. Érdekes eszmefuttatás. ez a kétezer éves

tanítás. Isten sajátosan gondolkodik. Eszem ódzkodik, hogy oda kell

adnom másnak azt, amihez erőfeszítéseim, akár szerencsém réven

hozzájutottam, bár őtőle kaptam. Én már gyermekkoromban kétel-

-------------------------------------------------------

kedtem az evangélium igazában. Olvastam, fontolgattam, de a pró-

féta által az Istennek tulajdonított gondolat nem hozott lázba. Én, a

Teremtő földi mása, önző földhözragadt módon, nem hittem a tanítás-

ban. Nem fogott meg a biblia heve, sem nem Máté próféta patinás

-------------------------------------------------------

neve. Mióta az eszemet tudom mindig gazdag szerettem volna lenni.

Közben rájöttem, gazdag nem leszek, viszont tudok szeretni. Ma már,

hogy homlokom redői mélyek, tudom milyen az őszi szél. Teltek az

évek, láttam a fecskéket, csodáltam őket, ahogy tavasszal megjöttek.

Tőlük tudom, merre van dél. Nem lettem gazdag. Bár sokszor mart

-------------------------------------------------------

belém fagy, és fogott parttalan tél, Lassan, megbékél ereimben a vér.

Nem érdekel a gazdagság. Már értem Máté evangéliumát. Sokan

elmentek, itt hagytak. Én őket viszem tovább. Fontosak lelkemnek,

akik itt hagytak, szívemnek oltalom. És most itt, az alkonyon, a tőlük

kapott szeretetüket gazdagon odaadom azoknak, akik megmaradtak.

Jogosítvány

Még tizenhét sem múltam talán, mikor Nyíregyházán kezembe

adták. Zavartság vett erőt rajtam, mintha loptam volna, amit kap-

tam. És nehogy meglássa véletlen valaki, hirtelen zsebre vágtam.

Azóta éber, és józan állapotban, de még álmomban is folyton, ve-

lem van. Úgy becézem kis szívem. A többi kártyával együtt zse-

bemben hordom. És talán azért is szeretem őt a legjobban, mert

köztük ő a legszerényebb. Ő nem kérkedik, mint a többi társa.

----------------------------------------------------------

Néma a szája, s csak, akkor kéredzkedik elő, ha törvénytisztelő

gazdája a rend őrével találkozik. A forgalmi engedély társával,

és a személyi igazolvány kártyával együtt kérik őt is. Mit kérik,

szinte követelik. Rosszul esik neki, ha kétségbe vonják jogosult-
ságát, az ő becsületes voltát. A többivel ellentétben a gond az vele,

hogy ő végtelen önérzetes. És ez azért is végzetes, mert a szükség

törvényt bont. Hiszen gyorshajtás, piros lámpa, szonda. Kérem

----------------------------------------------------------

az okmányokat felmutatásra! Ebben a sűrű városi forgalomban

ennek vagyok kitéve naponta. Az ukáz szerencsére, és rendre az,

hogy menjen tovább. De zsörtölődik ám ilyenkor is a leánylelkű

okmány, és százszám sorolja panaszait. Persze, szemérmesen vé-

gig hallgatom. Sosem szítom parazsait. Hisz kristálytisztán tudom,

hogy az én hű társam mindenben ártatlan. És hál' Isten már fél-

száz éve, hogy jóban-rosszban ő mindig, és mindenütt velem van.

Ötven év telt azóta

Vad széllovas vágtat a tél kopasz fái közt a maga
útján. Az út padkáján mészváz álmukat alusszák
a csigák. A mostoha világ dunyhája alá rejti a hó-
virág illatát. És míg kék hegy hasadékában ott
dermed a pára, tetszhalott denevérek csüngnek
---------------------------------------------------
deres álmuk barlangjában. Ötven év telt azóta, öt-
ven esztendő, rettentő télidő. Csengő szólt a szán-
kófogat nyakában. Legény fejjel, bátyám mellett ül-
tem. És talán repültem velem a szán a hegy tövé-
ben. Ropogott a hó a két ló patája alatt. Nagyon si-
---------------------------------------------------
ethetett bátyám, merthogy elég gyakran biztatgatta
őket. Gyí Harmat, gyí Fakó! Erdőbénye felé menet
fehéren világított a tele Hold. Ezer csillag gyúlt a
tejúton. Rég volt ez bizony. Úgy emlékszem, fagyott
jégzekében fogadott a Bodrog s a Tisza torkolata.
---------------------------------------------------
Ék alakban szálltak fent a vadlibák, hallani lehetett
szárnyuk suhogását, miközben kánont gágogtak a
nagy téli éjszakában. Oda még csendes áhítattal
igyekeztünk a miseborért. Majd mikor átvettük a
fonott üvegekbe kimért aszút, Bátyám, az egyiket
---------------------------------------------------
erősen meghúzta, és azt mondta. Bandi öcsém a
visszaút könnyebb lesz. És valóban, borral kezünk-
ben már semmi se számított. Isten dicsőségére ha-
záig ittunk, és nótáztunk. Aztán a nagy égi jelre, és
éppen éjfélre, mégis csak megérkeztünk Bercelre.

A Magyar Himnusz szobránál

Nyúz a család, menjünk ki Keszire. Ti, Bendegúzok vére a Himnusz
szobrot az Interneten is meg lehet nézni. Ugyan papa, hisz nincs is
olyan messze! Olyan jó lenne, ha papa most egy kicsit lepihenne.
Éltem én már annyi víg esztendőt. És az ősz fejem is megbűnhődte
a múltat is, és a jövendőt. Fáradt vagyok, szemem leragad, de kapa-
------------------------------------------------
citálnak. Végül is Kárpát szent bércein még is csak győz az ifjabb
akarat. Kint, Buda felé Árpádnak hős magzatjai felvirágozának.
Az úton már a fák is Himnuszt szavalnak. Ez annyira megnyug-
tat, hogy a Nagykovácsi elágazásnál elvétem az utat. Majd Budán,
ott, hol egykoron vállainkról a török rabigát végképp levetettük, az

------------------------------------------------
irányt még is csak Keszi felé vesszük. Kint a szobornál, úgy rendeződ-
nek a dolgok, hogy a kőbevésett Himnuszt hangos kánonban együtt
olvassuk. "Ért kalászt lengettél Tokaj szőlő vesszein nektárt csepegtettél”. 

Itt ennél a sornál, a kisebbik unokám Ádám, csendet int. Megállunk
kicsit. Papa, te ott születtél? Nem sokat tévedtél Ádám, talán kicsit

------------------------------------------------

 odébb, inkább úgy a lábánál, szól közbe Bence, kinek szeme messze ré-
ved. Apjához bújik. Úgy látszik, ő is meghatódik. Hazatartva Tokajról,
és a Tiszáról  mesélek nekik. Aztán egy idő után, mi a szittya nemze-
dék utóda mind a Magyarok Istenére esküszünk, és együtt énekelünk.
Hisz a szittya népnek hangja víg, és így száll a nóta egészen hazáig.

A szabadságnak árra van

Katonakoromban minden este a silenció trombita hangja

terítette be a laktanya udvarát. Egekbe szállt a szívbarát

nóta. Ezzel a katartikus üzenettel tértünk nyugovóra. Per-

sze keveseknek adatott meg az alvás kiváltsága, mert ha

az égen tele Hold volt, sokunkra rászólt. Számomra mindig

-------------------------------------------------

azt súgta, amik itt ma körülvesznek katona, ezek csupán fe-

hérre meszelt falak. Az igaz, hogy a tested rab, de a lelked

szabad. Ilyen holdvilágos este, erre a kozmikus sugallatra in-

dultam el haza. Falum házsorait jártam. Tárt kapun át porták

csodáit láttam. Az emberek sorra nyitották hajlékuk ajtaját, én

meg illőn köszöntem be a házakba. És ahogy mentem végig

-------------------------------------------------

a házsorokon, egyre csak azt kérdeztem az úton. Hogy van bá-

tyám, néném, húgom? És ők rendre úgy válaszoltak, hogy, jól

vagyunk drága rokon! Aztán meg, ha gazdag szerelmi álmok

köszöntek, erre víg igent rebegtek mind a berceli lányok. Ami-

kor meg utamba akadt egy-két jó barát, én úgy támasztottam 

velük a kocsma pultját, mint régen, a hős civil időkben. Ősboga-

-------------------------------------------------

rak indultak el fejemben. Éjjeli tereken tücsök zenészek hege-

dültek, a Tisza berekben részeg madarak hallatták hangjukat.

Jöttömre tág koncteremmé vált a berceli világ. Katonakorom-

ban örömóda, vígság, lakodalom, víg nóták jegyében teltek a

holdas éjszák. Csak hát a nagy szabadság után fel kellett kel-

ni, és ilyenkor az Istennek sem tudtam magamba lelket verni.

Zárkamagány

Katona időmet Tatán töltöttem. Eskü után, egy vasárnap eljött hozzám

anyám, apám. Épp akkor, amikor zárkamagány falai közt fogott a szigor.

Azon a délelőtt döbbenten álltak az ügyeletes tiszt előtt. Szegények alig

kaptak levegőt. Egy ideig nem kaphat kimenőt fiuk. Akkor most mi igyuk

meg a pálinkát, kérdezte dühösen apám. Talán van rá megoldás, mondta

-----------------------------------------------------

az emberséges parancsnok. Aztán nem sok idővel ezután egy őr kísére-

tében kivezényelt szenet lapátolni. Szegény jó anyám, a szégyenem tövé-
ben kezembe adta a literes üveget. Én, és a kísérő legény,  jobb megol-
dás nem lévén, a széncsomó tetején ittuk meg az üveg tartalmát. Még ma
is érzem számban aromáját, orromban szagát. Egy-két szót váltottunk
csupán, néhány perc telt el csak, delet harangoztak. Anyám, apám megö-
-----------------------------------------------------
lelelt, menniük kellett. Odahaza nem lehettek büszkék drágalátos fiukra,
így aztán nem meséltek, és azóta én sem beszéltem nekik róla, hogy mi
volt a magánzárka oka. De most így utólag, innen üzenem apámnak. Ne-
ki, aki már régen fent van az égben. Tudja édesapám, akkor ott az ős idők-
ben, azért voltam bent a laktanya kóterében, mert nem sokkal a látoga-
tásuk előtti héten, borral kezemben, részegen aludtam az őrbódé tövében.