Berceli zenebona I.

Minálunk, már kalapos királyunk idején is kétféle sróf,

kétféle cselekvésmód létezett. Az egyik füle mögött visel-

te a vajat, a másik eltüntette azt, ami az előbbiből fakadt.

Mert már akkor is volt baj csőstől. Ebben a feudális káosz-

ban a „Berceli zenebona” néven elhíresült kalamajka, az

Úr 1784. esztendejében esett. A ricsaj az egész birodalom-

ban nagy vihart kavart. Ez idő tájt a neves Bessenyei fa-

mília korántsem nemes lelkű fia rongyember hírében állt

------------------------------------------------------

Jobb híján úgy adódott, hogy Boldizsár lett a Szabolcsi bir-

tok ügyvivő gazdája. Majd aztán, ennek kapcsán a család

szégyenfoltja. Ez utóbbinak legfőbb oka az volt, hogy ez a

korántsem vékony, de mindinkább lobbanékony Boldizsár

fenemód szerette az alkoholt. A családnak a vagyonszerzés

okán több helyen, így Bercelen is volt italboltja. Bercelen

egészben, más helyeken részben, vagy árendában. Történt,

hogy az uraság ahelyett, hogy növelte volna a vagyont, folyton 

------------------------------------------------------

csak ivott, nagy tivornyákat csapott. Így aztán a birtok a-
helyett, hogy gyarapodott volna inkább fogyott. Ez a két-
méteres torony ember tivornyáiról, túlkapásairól híresült el. 
Boldizsár, György öccse mintájára a császári testőrségnél kez-
dett, de ennek a semmi embernek szolgálata az udvarnak sem
kellett. Valójában a maga indukálta berceli galiba által lett
ismert. Igen, mert az öntelt semmirekellő 1784 május havában
azzal állt elő az ivóban, azt hangoztatta, hogy a Sárgadomb

------------------------------------------------------

a Bessenyei család birtoka még mindig. A galád magához

hívatta néhány jobbágyát, de mielőtt ezek megjöttek vol-

na, még feltüzelt jó pár ott ténfergő, potyalesőt. Majd el-

indultak a dombra, mondván. "Itt ma még vér folyik!„

A felbujtó szenny vonult az élen, nyomában a bortól fel-

dúlt alávaló falu szégyen. Ezek úgy csörtettek részegen

a frissen művelt kerteken át, mint vaddisznók a csalit-

ban. Legkivált Boldizsár hangoskodott, mikor megérke-

------------------------------------------------------

zett a nemes, és nemzetes Olasz Lajos által kiosztott di-

nnye földre, ott, annak közepe tájt megállt, és onnan

 kiabált. "Ti alávaló, copfos, áruló jobbágyok, deresre

húzatlak titeket." Köpködött, káromkodott. "Büdös ga-

néjok, nem rég még nekem szolgáltatok, és én jobb vol-

tam hozzátok, mint a mostani gazdátok, hogy vinne el

mindőtöket az ördög." Mennydörgött a kapatos Boldi-

zsár, majd az elemózsiákat elkobozta, és a taligás ekéket

------------------------------------------------------

a barázdákból kihányatta. Erre már a nemzetes Márky

Mihály uram sem volt rest, de a többi szorgoskodó em-

bersereg sem. Mert ezek aztán nagy hévvel fejszékkel; ka-

pákkal, ki, mivel Boldizsár uramnak és a fogdmegeinek

estek. Olyannyira, hogy a dulakodás tömegméretűvé nö-

vekedett. És jöttek ám csapatostól a férfinépek. Igások,

------------------------------------------------------

kapások, cserfes fehérnépek, ebédet hozó asszony cselé-

dek. Így alakult ki a berceli galiba, ami egészen Bécsig

felkavarta a kedélyeket. És, amit tudni érdemes  még
ennek az esetnek kapcsán ... Nevesen, hogy még hosszan

húzódtak a jogviták, a birtokperek, és bár évekbe tellett,

de ennek okán a Bessenyei családnak végleg befellegzett.

Búcsú Szántó Banditól . . .

Kedves Bandi, nehéz most megszólalni. Igen, hiszen te

tegnap még lelkünk vigasza voltál. Tegnap még tám-

pont, nekünk minta voltál. Torok szorító nesz, lidérc-

nyomásos rekedtes nap ez. Már az sem tudjuk, hogy mi
álmodtunk téged tovább vesztes önmagunknak, vagy

inkább te álmodtál minket csendes önmagadnak? 

Hogy van az András, hogy egy szemvillanás, és elviszel
magaddal minden kincset? Öreg Cimbora, még is csak

illett volna szólni valakinek. Miféle fintora a sorsnak, hogy

itt hagytál, becsaptál, minket? Arra nem gondoltál, hogy
hiányod fájhat, az Úrnak nincs ideje, Ő nem várhat? Neki
mindig van oka persze, joga és mersze, magához szólítani.

Bandi, miért nem tudtál Istennel tisztes egyezséget kötni?
Arra vettél rá most minket, hogy imára kulcsolt kezünkkel
búcsúzzunk tőled. Ez úttal az úrral az alkut rosszul kötötted.
Mi meg tehetetlen, csak fájunk fölötted. Kivontad körünkből
magad szó nélkül. Van közölünk olyan, aki ebbe bele szédül.
Úgy mentél el, ahogy nem szabad. Mit lehet ilyenkor tenni?

Mi már csak mennyei világot tudunk neked remélni, és volt,
elmúlt életed fényében előtted meghajolni. Mert bizony
ilyen az ember. Az életnek csendes partján kezd el igazán
ocsúdni. Testünket az idő beissza. Drága barátunk, nincs
út vissza. Búcsúzunk tőled. Ez veled a végső, az utolsó randi.
Nincs mit tenni, el kell fogadni. Nyugodj békében Bandi!

Búcsú Budai Gyuszi barátomtól

Tegnap az égi focipályán néztem a csillagok csapatát. És

ahogy számot vetettem, láttam, hogy egy szívem közelálló

régi csapattárs megint a pálya szélére állt. Gyuszikám te már

ott fenn az égi foci pályán kergeted a labdát. Pedig neked

druszám, én a mezem, a csukám, a szívem odaadnám, ha

még egyszer együtt focizhatnánk. Drága cimborám, emlék-

szel, te a Nyírbogdány elleni meccsre, és arra cigány jobb-

szélsőre? Ugye, mondtam neked, hogy vigyázz rá, mert

zsivány! És lám, róla a bíró kiállított, és tizenegyest adott.

Gyuszikám, te odvas, csapzott szívvel, mentél le a pályáról.

Mondtam neked, akkor, emlékszel? Nem adjuk fel, hisz még

nincs vége a meccsnek. Nem adjuk alább, meglásd jót

alakítunk, s a végén gólt rúgunk. És bizony három-kettőre

nyertünk mi akkor. Igen, pedig Te nagyon hiányoztál a hát-

véd sorból. Druszám most már örökre hiányozni fogsz

a csapatból. Békétlen lett szívünk, hiszen veled sokat

veszítettünk egy komám. Nyugodj békében Gyuszikám! 

Hétköznapi történet

Minden hiába, hetek óta gyáva vagyok, zavart, kába. Ha

idelépek csapda, ha amoda veszély, meredek partszegély.

- Csinálj már valamit, te árva Isten fájdalma, tör ki az asz-

szony. Ő, ki sosem érte be puszta érvvel, sem malaszttal, s

most hévvel elmarasztal. - Bármit teszek, nem tudok meg-

felelni neked. Mi tegyek, ha nem megy a bolt, ha folthátán,

folt. Bicska nyitogatóan unom már. Elég volt, betelt a po-

hár! Az egyik nap részegen, valóban kiment a ló alólam.

Jól láthatóan tétova elesetten botorkáltam haza. Gondol-

tam csendben berúgva, lefekszem a vendég szobában. De

nem, mert éjnek idején a konyhában az asszony. Fent vir-

----------------

raszt, egy kopott gyapjú takaróban ott,gubbaszt, az asztal-

nál a szokott székén. Alighogy belépek rám szól. - Hidd el

nincs ez így jól, ha te a cimborákkal iszol, mulatsz. - Mit te-

gyek, ha itthon nem lelek vigaszt. A baj az, hogy veled már

nem lehet kibírni. Nagyon vártam már, hogy beolvasok neki.

- Te folyton csak nyafogsz, dohogsz, affektálsz, ágynál, asz-

talnál, bojkottálsz. A pénz a mániád, a nótád, az éneked, az

imád, a bibliád, az Istenképed. Elegem van belőled! Ilyenkor

persze vérben forog a szemed, elborul az agyad, s feszít a

harag. Persze, neki még pisszenni sincs mersze. Sírni kezd,

megriad. Nyilván nem bántod, inkább félted magadtól, és

----------------

véded haragodtól. Remeg, megöleled, mitől felforr a véred.

Lerántod róla a rongyot, az inget, vele együtt a gondot, a

napi bilincset. Ott álltok pőrén, már nincs érdek, pénzigény,

sem semmiféle előzmény. De nincs ám, visz a hullám, az ör-

vény. Nincs külön te, meg én, csak a törvény. Egyek vagytok,

úsztok, kapaszkodtok, egymást figyelitek, ki, kit követ. Ölel-

keztek, a vízben fuldokló szorít így mentőövet. Te meg végig

csak dicséred, becézed, mígnem partot értek. Piheg, egy ide-

ig csend, majd kacag, nevet, szeméből könny pereg. Már sem-

mitől sem ódzkodik, mi több oldódik, rád fonódik. Csicsereg,

emel, dicsér, szívednek áldás, minden szava hálás, szeme pá-

----------------

rás. Fogadalmat tesz, holnaptól nem költekezik, minden fillér,

mi kezéhez ér az szent. Holnaptól ez lesz a trend. Beszél, ígér,

hangja zenél ... Aznap boldog vagy, de másnap már megint al-

tat, ringat, mesél az édes. A mézéhes méhecske zümmög, így

döngicsél, röpül a víg kaptár körül. Miközben teste lázasan ki-

gyúl, perzsel, éget, hozzád simul, felforr a véred. És megint, bó-

dult vagy, önfeledt kába, zuhansz az ágyba. Lehull a gond, az

átok, szélben lebeg nyűtt ruhátok, lobog takarótok. Tenger há-

tán siklik, hullámán ring, messze vizekre visz hajótok. Mert hisz

boldog ünnepnap van, minek lángja szent, mi újra lobban, víg

újra éled, és megint olyan csodásan, és határtalan szép az élet.