Búcsú Szántó Banditól . . .

Kedves Bandi, nehéz most megszólalni. Igen, hiszen te

tegnap még lelkünk vigasza voltál. Tegnap még tám-

pont, nekünk minta voltál. Torok szorító nesz, lidérc-

nyomásos rekedtes nap ez. Már az sem tudjuk, hogy mi
álmodtunk téged tovább vesztes önmagunknak, vagy

inkább te álmodtál minket csendes önmagadnak? 

Hogy van az András, hogy egy szemvillanás, és elviszel
magaddal minden kincset? Öreg Cimbora, még is csak

illett volna szólni valakinek. Miféle fintora a sorsnak, hogy

itt hagytál, becsaptál, minket? Arra nem gondoltál, hogy
hiányod fájhat, az Úrnak nincs ideje, Ő nem várhat? Neki
mindig van oka persze, joga és mersze, magához szólítani.

Bandi, miért nem tudtál Istennel tisztes egyezséget kötni?
Arra vettél rá most minket, hogy imára kulcsolt kezünkkel
búcsúzzunk tőled. Ez úttal az úrral az alkut rosszul kötötted.
Mi meg tehetetlen, csak fájunk fölötted. Kivontad körünkből
magad szó nélkül. Van közölünk olyan, aki ebbe bele szédül.
Úgy mentél el, ahogy nem szabad. Mit lehet ilyenkor tenni?

Mi már csak mennyei világot tudunk neked remélni, és volt,
elmúlt életed fényében előtted meghajolni. Mert bizony
ilyen az ember. Az életnek csendes partján kezd el igazán
ocsúdni. Testünket az idő beissza. Drága barátunk, nincs
út vissza. Búcsúzunk tőled. Ez veled a végső, az utolsó randi.
Nincs mit tenni, el kell fogadni. Nyugodj békében Bandi!