Magány

Anyám sokszor sír mostanában. S bizony bánat, és vád van sok

szavában. Könnye ködén át mondja. - Itt hagytatok magamra!

Egyáltalán figyelsz te rám fiam? - Megijeszt Édesanyám! Mért

mond ilyet? Hisz kézen - közén itt az öcsém. S csak egy telefon,

és már is úton van a húgom. Erre semmi nesz, úgy tesz, mintha

nem hallaná. Ahelyett, hogy bevallaná, csupán öregkora, és a

------

magánya bántja. Volt idő, mikor boldog családot tudhatott ma-

ga körül. És persze most is csak akkor örül, amikor nincs egye-

dül. Akkor érzi jól magát, ha van vele valaki, aki meghallgatja

panaszát. Éjszakákon át vakon mered rá a plafon. Azt várja,

hogy megvirradjon. - Na de Édesanyám maga nagyon jól tud-

ja, hogy bármelyik lánya, s fia befogadja? – Nem megyek fiam

------

sehova! Nem leszek más családnak rabja. Pedig hát az volt

egész életében. Anyám munkabírásától csak a szeretete volt

nagyobb. Ő, ha csonkát, vakot, vagy bénát látott, és, ha apánk

engedte volna, magához ölelte volna az egész elesett világot.

Anyám sokszor sír mostanában. Bánat, s vád van sok szavában.

Könnye ködén át sírva mondja. - Itt hagytatok fiam magamra!

A Tisza szomszédságában

Ha már nem bírta medrében tovább, trágár átkát zúdította ránk.

Ifjúkoromban sokszor megéltem Tiszánk háborúját, gyakorta fél-

tem darabos, haragtól kapatos indulatát. Amikor otromba vihara

tövestől csavarta ki földből a fát, mikor a goromba hulláma marta

a part oldalát ... Volt alkalmam nézni hogyan szenvedett, az öreg

rigolyás. Rossz volt látni, hogy miként az epilepsziás beteg, mikor

------

ha vigasztalan fájt, és tépte, szaggatta önmagát. Amikor a nyers

durva hős, őserőtől dúlva sorsa vert medréből kitört, s tombolva

mindent elsöpört. Mert már nem bírta tovább, hát bújától sorra

sárba lett taposva kert, porta, ház. Néztem, hogy szakadt át a gát.

Rohanva, tajtéktól habzón, heted hét határon át áradt szét fájdal-

ma. Olyan viharvert tájakon járt haragos hulláma, amit szelíd álla-

------

potában álmodni sem mert. Bölcs voltában dús hulláma ölén vad

szárcsa had pihent, faggyús tollú ludak úsztak vén fodrán. Jó ter-

mészete okán békén elvoltak vizén a récék, felszínén csendesen

tükrözött a kék ég. Meredek partja mentén légtáncot jártak a

parti fecskék, vizében halak, iszapja rejtekében kérészek honol-

tak. Csak, ha már nem bírta tovább, trágár átkát zúdította ránk.

Isten és én

Isten, és én, mi ketten régen vagyunk együtt társbérletben. Mint-

ha hűség esküt tettünk volna egymásnak megosztunk asztalt,

ágyat, egy szóval békésen lakjuk a házat. Az Úr itt van a mozdu-

lataimban, most is szavaimban, jól megfér a tudatalattimban. És

ez így is lesz, míg a végső útra fel nem kér. Nem sürgetem, de

-----

egyszer úgyis magához int. Elém áll, rám szól, felszólít, amint az

az a szolgának obsit kiadáskor kijár. Ismered a szlogent. A mór

megtette, amit kellett, a mór elmehet! És ez könnyen meglehet,

mert szolgáltam én már éppen eleget. S, ha ezt diktálja a becsü-

let, és ott fent az Isteni etikett, hát legyen. Uram, legyen úgy,

-----

ahogy te akarod! Csak tudod, azért jólesne, ha a végtisztesség-

ben kegyelmed több figyelemmel, és segítőbb szándékkal lenne

irántam. Persze ki az, ki közülünk hibátlan, de bízva a csodákban,

én azért könnyű szívvel, és a visszatérés reményével indulnék el

innét. Jó Uram, nekem nem ez lesz az első, és nem is az utolsó

-----

utam, ezt én már régóta tudom, de úgy szeretnék végig men-

ni a te fényes tejutadon, a te csillagporos körutadon, ahogyan én

onnét idejöttem. Szeretettel vártan, szégyentelen-ruhátlan, síró

szegényen, rívó reményben, meztelen, vakon, egészen csupaszon.

Itt hagyott minket

Érette jöttünk most össze. Elment, itt hagyott minket örökre. El-

ment oda honnét még soha senki nem jött vissza. Tegnap még

jött-ment, közöttünk. Ránk köszönt, és mi visszaköszöntünk.

Tegnap még szólt hozzánk, aztán esti fáradtság okán pihenni

tért. Korán kelt. enni és inni kért, vagy Ő szolgált ki épp. Áldást

szórt, figyelmes volt, tiszteletet adott. Csupa lelkiismeret volt,

------

becsületesen dolgozott. Amikor beszélt, igazat mondott és, ha

néma volt, befogadó mód hallgatott. Kedveltük értelmet, cso-

dás életkedvét. Szerettük meleg szívét, ezer jó tette motorját.

Magával vitte titkát. Szép emlék maradt utána. Ma itt e kertben

friss virág borítja sírját. Hálát érzünk iránta. Igen, mert szerettük

ezt az embert. És hisszük, hogy ott fent is befogadja az égi vi-

------

lág. Várják Őt odaát. Most hidegen fekszik itt előttünk, szemér-

mesen rejti előlünk kihunyt reményeit. És, ha majd egyszer egy

Idegen jár itt a hantok között, és, ha tekintete sírjára esik. Az

olvassa majd. Béke poraira! Csupán csak egy kiszáradt fát, talán

egy gránit követ, és rajta egy nevet lát, mi őrzi, és hirdeti, hogy

e lélek itt élt köztünk. Ennyit lát, meg egy semmi kötőjelet. És e

------

végzetes jel előtt, s mögött két odavésett évszámot, ami számá-

ra semmit nem jelent. Majd számolni kezd. Élt ennyi, és ennyi

évet, de nem tudja, kit takar e hant. Nem tudja ki volt ez a lélek.

Irgalom neki, Isten bocsássa meg, hisz számára ezek csak szá-

raz számok, puszta szavak. Mert csak mi tudjuk, hogy ki lakik

itt vakon, és hogy milyen szent embert rejt itt lent e sírhalom.

Találkozás az Urral

Hetven év nagy idő, hetven esztendő, egy ember öltő. Ennyi

idő telt el, mire megjelent a Teremtő Isten. Mióta az eszem

tudom mindig Őt kerestem. De nem leltem sem a templom-

ban, sem az imákban. Kérleltem bár, de hiába hívtam nyár, s

tél havában. Nem érdemesített arra, hogy én Őt lássam. Míg-

------

nem egy kora reggelen teljes valójában megmutatta szent-

ségét az Isten. Imádságba merülten sétáltam a parti föve-

nyen. Ő meg éppen Izráelnek tartott át a tengeren. A Meg-

váltó ahogy az Őt ábrázoló képeken láttam mezítláb lépdelt

a vízen. Mikor közel ért végig mért,, földbe gyökerezett a lá-

bam, majd üdvözlés képpen megérintette vállam. S rám szólt.

------

Mondd, fiam, te mért remegsz mitől, és kitől félsz?! - Talán

mert nagyon meg vagyok tisztelve általad Uram. – Aztán vol-

tál-e, már Názáretben? Még nem, de képzeletben sokszor

jártam ott - Hát tudod én már becsukott szemmel is odatalá-

lok. Jöjj velem, légy vendégem, mondta Krisztus, Majd arra

eszméltem, hogy megszakad a kontaktus, mert felébredtem.

Ne érts félre

Olyan jó, hogy szólhatok hozzád. Ne érts félre; a vers csupán so-

vány kárpótlás, ahhoz képest, amit mondani szeretnék néked.

A dolog úgy áll, hogy ezer szál köt össze minket. Annyi perkál,

hogy te azt el sem hiszed. Egy szóval beszélgetni szeretnék veled.

S, ha megengeded, úgy osztódna kettőnk között a szerep, hogy

az észt te osztanád. Te mondanád, hol fáj. Hol van a tövis, mert tu-

dod a te gondod, az én gondom is. Azt is vésd eszedbe jól, hogy

-------

a történet csak rólad szól. Ehhez különösen ragaszkodom. Hiszen

hitemnek hegycsúcsa te vagy. Én a te nagy hegyed lábától, álma-

im gőzei alól néznék fel rád. És folyton kérdeznélek. Mond, hogy

érzed magad? Igen, hiszen hallani akarom szavad. Van-e hozzád

illő strázsád? Hogy van a család? Van-e unokád? Egy szóval hal-

lasd szavad! És, ha férfi vagy, jusson eszedbe munkád. Ugyanis a

fiúk számára, mint séma ez egy örök téma. Mi úgy el tudnánk

-------

beszélgetni, ha ez vigasztal, mint igaz az ember az igazzal. És, ha

nem férfi, de a szebbik nem tagja volnál. Hiszem, hogy nőként is

igazat szólnál. És, ha elnyerném szép kegyed bizalmát, a társal-

gást velem te soha meg nem unnád. De nem ám, mert, ha volna

rá időd, dicsérném ruhád, frizurád, ugyanígy cipőd. Sőt beszél-

getnénk semmi dolgokról, rongyokról, mai, tegnapi gondokról. És

az ég mit ád, te sokáig és váltig csak is a saját dolgaid mondanád.