Az öreg gémeskút

Bábel tornya ledőlt, nemzedékeket nyelt el a föld, pira-

misokat temetett be homok, de én, az öreg kút még min-

dig itt vagyok. És, hogy tudd, ott lent mélyen, én az erek-

kel, a csermelyekkel érintkezem, sőt személyesen nagy

bővizű folyókkal, mi több áttételesen bár, de vízár napi

--------------------------------------

szinten hatalmas tengerekkel értekezem, pedig én csak

egy halk szavú, csendes kút vagyok. Voltak korok, mikor

távolbalátó gémem hirdette fent szomjat oltó jóságom, és

volt kiapadhatatlan forrásom, volt temérdek jószágom, kik

itató vályúmnál tülekedtek délidőben. Akkor rég, közkutas

--------------------------------------

koromban bizony sok cserfes lány is felkeresett, és száz

szám nyelves asszonycseléd is eljött hozzám. Én meg,

megértőn fogadtam őket mindig. Pedig voltak, kik fülsér-

tőn itt pletykálkodtak, itt teregették ki a falú szennyesét

kutamnál. Ismerve midnek természetét, és tudván, hogy

--------------------------------------

a szó elröpül, ezért múltam hiteléül néma lettem, és hall-

gatag. Kutam mélyén őrzöm titkukat. Aztán gyakran jöttek

hozzám erősen ittas férfiak, és voltak itt délceg legények,

derék ifjak is ám, kik szintúgy, mikor, ha berúgtak, idejöt-

tek hozzám oltani szomjukat. Én az öreg kút, sok mindent

--------------------------------------

tudok, és legyőzhetetlen vagyok. Én ésszel küzdök és, ha

kell erővel. És dacolok viharral, széllel, kikezdhetetlen hittel

harcolok a végtelen idővel. Régről tudom, és vallom is, hogy

a Hold a Naptól ragyog, és tanúskodom arról is, hogy nyári

estéken itt, az én tiszta vizemben fürödnek a huncut csillagok.

Hol van a tövis

Olyan jó, hogy szólhatok hozzád. Ne érts félre; ez az írás

csupán sovány kárpótlás, ahhoz képest, amit mondani sze-

retnék neked. A dolog úgy áll, hogy ezer szál köt össze min-

ket. Annyi perkál, hogy te azt el sem hiszed. Egy szóval be-

szélgetni szeretnék veled. S, ha megengeded, úgy osztódna

köztünk a szerep, hogy az észt te osztanád. Te mondanád,

-----------------------------------------

hol fáj. Hol van a tövis, mert tudod a te gondod, az én gon-

dom is. Azt is vésd eszedbe jól, hogy a történet csak is ró-

lad szól. Ehhez különösen ragaszkodom, mert tudom, hogy

hitemnek hegycsúcsa te vagy. Én a te nagy hegyed lábától,

álmaim gőzei alól néznék fel rád. És folyton kérdeznélek.

Mondd, hogy érzed magad? Igen, hiszen hallani akarom

-----------------------------------------

szavad. Van-e munkád? Na és a család? Van-e unokád? Egy

szóval, ne fogd vissza magad! És jusson eszedbe majd a ka-

tonaság. Ugyanis a fiúk számára, mint séma ez is örök téma.

Mi úgy tudnánk beszélgetni, ha ez vigasztal, mint igaz ember

az igazzal. És, ha nem férfi, de a szebbik nem egyike volnál.

Hiszem, hogy nőként is igazat szólnál. És hát, ha elnyerném

-----------------------------------------

szíved bizalmát, a társalgást velem te soha meg nem unnád.

De nem ám, mert, ha lenne rá időd, dicsérném aurád, szép

szóval illetném ruhád, és ugyanígy cipőd. Sőt beszélgetnénk

szinte semmi dolgokról, rongyokról, gombokról, meg őszinte

gondokról. Aztán meglásd, és adná az ég, ... hogy te sokáig,

csak is a saját gondjaid, mindig a magad dolgait mondanád.

Tavasz várás

Városban lakom. Itt, ha téli napokon kinézek az ablakon kopár
tűzfalakat, és éhes madarakat látok a csupasz ágakon. Fent
gubbasztanak, de, ha lent eleséget éreznek nyomban lecsap-

nak szegények. Tegnap cserépdarab esett a verébcsapat köz-

zé. Felrebbent az ijedt verébhad, de közülük egy ott maradt

a járdán. Ő lett az áldozat. Több szenvedés őt már nem éri,

-------------------------------------

éhség nem gyötri, sem nem szárnyas álom. Így tengődik itt az
ember is a kövek közt, ahogy ezek a szárnyas lények vergőd-

nek kormos tetőkön, csupasz ágakon. A téli hónapok után tág

terekre vágyom. Úgy szeretnék elfeledni mindent, ami penge

él, metsző szél, fenyér bokrokon dér. Mindent, ami ledér fagy,

vagy lyukas tetőcsatornákon csupasz jégcsap. Jó lenne feled-

-------------------------------------

ni a tél idegzsábás napjait, elűzni mind a város itt maradt var-

jait. Jó lenne hallani a föld szívét dobbanni. Erdők fohászát,

bogarak nászát tavaszról vallani. Hóvirágok közt járni, hozzájuk

hajolni. Hinnéd, hogy erdei csapásban márciusi áradásban a

medvehagyma ízét szeretném érezni számban. Áprilisi cser-

jék levél selymét érinteni ismét. Fűzfák barkáját százszám

-------------------------------------

csokorba szedni. Májusfák lombját szerelmi vallomásra bírni.

Úgy szeretném a kövér nyárfák testét, ösztövér hársfák, sudár

jegenyék derekát átfogni. Mezők színeit szívembe inni, erdők

illatát magba szívni. És bár illúzió, de végre, felnézni a tavaszi

égre. Városban lakom. Itt, ha téli napokon kinézek az ablakon

kopár tűfalakat, és éhes madarakat látok a csupasz ágakon.

Elvesztettem

Úgy érzem elvesztettem, tör rám hirtelen a felismerés. Megállok

ijedten a zsebembe nyúlok, nem találom. Aztán fejvesztetten a

táskában kapirgálok, de nincs. Majd a kocsiban kutakodom láza-

san, de ott sincs. Amikor haza érkezem, akkor a garázsban, né-

zelődöm, később az előszobában keresem, de ott sem találom. 

Furcsa, nyomasztó, lázálom, .. elvesztettem. Kutakodok tovább, 

------------------

megnézem a hálószobát. Nem, ez nem jó csapás. Kihúzom a fi-

ókokat a nappaliban, de ott sem lelem. Hosszan tűnődöm. Ide-

ges leszek, türelmetlen ... Én valamit alapjában rosszul csinálok.

Hol van, hol lehet?. Azon kapom magam, hogy izgatottan össze-

vissza telefonálok. Ilyen-olyan türkökkel, kreált ürüggyel hívok fel

embereket, sőt bolygókat, mi több naprendszereket. Igen ám, de

------------------

akárcsak pályájukon ezek kábán elmegyünk egymás mellett. Az

összes földi, és égi csatornán mellébeszélnek. Hánykolódom az

ágyon, az órára nézek … Lassan arra eszmélek, hogy én, nem

azt a képességem veszítettem el, amit álomnak neveznek. Nem

azt, ami az éjszaka iszapjából buborékként tör fel, és pattan szét

a felszínen. Nem, hanem azt az életérzésem, ami túlmutat a va-

lóságon. Azt a nehezen megfogalmazható álomkincsem, ami az

------------------

értelem mögött van. Hogy is magyarázzam, tőlem a szelíd  vad-

ságom, a naiv ártatlanságom vették el. Tőlem az ifjúságom lop-

ták el ... Hajnali félhárom, ülök az ágyon, kutyául érzem magam.

Még egy ideig szendergek az álom és a valóság határán. Aztán

lassan, de kitetszik az is, hogy egyfelől krónikus alvászavarban

szenvedek, másfelől meg, már megint elfogytak a gyógyszerek.

Úgy szeretném …

Úgy szeretném magamhoz ölelni azt az embert, aki olyan

árva, mint amilyen ma én vagyok. Úgy szeretnék mélyen

szemébe nézni, és megkérdezni, mintha gyóntató papja

lennék. Mi bánt fiam? Mondd el, nyíltan! És hallgatnám

---------------

hosszan, mit vétettek hívem ellen, kik, és hogyan tettek szí-

ve ellen. Arra biztatnám, hogy könnyítsen bánatán, mint

kinek nincs anyja, se apja, ha csak egyetlen napra is bár,

D+e szívébe költöznék, és lennék  bűntelen bűnének papja.

Jégvirágos hóban

Úgy vagyok én távol tőletek, mint hű szelindek, kit a
kutyapecérek zsivány mód elkötöttek. Ezek az úri pri-
békek, jobb híján bohóc vonatnak, úgyszólván mutat-
ványos kutyának hoztak ide maguknak. Ez bizony már
régi nóta, de nekem hosszú évek óta, elakad szavam
------------------------------------------------------
itt, én ezeken a tereken örök vesztesnek érzem magam.
Oda vágyom hozzátok vissza. Oda, a becsület tiszta fal-
vaiba, ahol egykoron barátok köszöntöttek. Hol jöttömre hű
ebek farokcsóválva csaholtak a portákon. Ma is azt álmo-
dom, hogy dalolva vezetnek a sínek, és az állomásokon a
------------------------------------------------------
vasút személyzet előre tiszteleg. Vajon hová lettek ezek a
tisztes emberek, és mivé lettek az állomások? Hová lettek
az utasok, a barátok, és mindazok, kik az ablakból integet-
tek. Csitt, hisz rég volt ez, mondom itt vergődő szívemnek. 
------------------------------------------------------
Jobb lesz, ha elfelejted a holt, a régvolt időket, és az ott élő-
ket is, és az égbe jutottakat is mind. De hiába mondom ezt
magamnak, mert valahol még is csak, valami nagy jégvirágos
hóban elakadt, valahogy ott maradt nálatok az én régi valóm.

Esti mese az unokáknak

Estére már jócskán megnőnek az árnyak. Így van ez

minden este. Tündérfonál regékre vágynak, ezért alta-

tóként Bercelen történt dolgokat mesélek az unokák-

nak. Arra nagyon ügyelek, hogy minden anekdotának

ott fenn a zeniten poénja; igazmondó, rövid csattanója

----------------------------------

legyen. De néha úgy hozza a kényszerűség, hogy ma-

gyarázatra van szükség. Igen, mert olyan távoli, régről

vezet az út. - Bence, emlékszel, a kerekes kút? Nagyon

messziről jön hagyom, hogy elmélyüljön. - Tudod, ahova

a dédi mama, … hiszen ezt épp tegnap este meséltem?

----------------------------------

- Ahova a dédi mama a dinnyét hűteni engedte. Villan a

szeme; érti, a dinnyét szereti. - És arra emlékszel; mikor

a dédi papa a sparhelt közel ült a karos ládán és elbó-

biskolt? De fiúk egyáltalán, figyeltek ti én rám!? - Igen

papa, a kutya a pitvarból kiiszkolt. Szólt közbe Ádám

----------------------------------

de a hangja már ködös messziről cseng. A két fiú szen-

dergőn, kábán, álom pályán kereng. Igen, hiszen estére

már jócskán megnőnek az árnyak. Így van ez minden

este. Tündérfonál regékre vágynak, ezért altatóként

Tiszabercelen történt dolgokat mesélek az unokáknak.

Régi tablókép

Mikor, ha tapogatjuk emlékeink fakult

falait. Előbb azt keressük fekete-fehéren,

hogy mi jó magunk a képen hol vagyunk.

És, ha megtaláltuk glóriás önmagunk, ha

már látjuk a vágyott délibábot, az egyko-

------------------------

ron hamvas, s dacos álmot, tovább kuta-

tunk. Nézd már, ki ez itt lenn? Őt, ... na én

aztán őt meg nem ismerem. A teringettét

ez meg, mintha most is mellettem lenne.

Igen őrá egészen tisztán emlékszem. Vajon

------------------------

él-e, vajon mire vitte, mi lett belőle? Na és
ott fenn, úgy vélem mintha valami rémlene
felőle. Mert bizony nagyon gyorsan múlnak
az évek, és egy idő után olyan furcsán, tom-
pán vetülnek az idő vásznán az emlékképek.

Sárkányeregetés

A berceli faluvégen, vasárnap a vásártéren ünnepel a
nap az égen. Alatta sok gyerek papírsárkányt ereget.
A víg katona sereg tagja, mind navigáló pilóta. 
A repülő ábrázata
eredeti csomagoló papír, a váza Jenő taváról való, nádi.
A madzag vezérfonál házi. Egyik, másik anyja a kapuba
kiabálva áll ki. Fiam gyere haza vacsorázni, de meg nem
hallja közülük senki.
Vasárnap a vásártéren, felhőt karcoló repülő az égen. Így
van ez Bercelen, ha a temérdek pilóta gyerek, mint rendezett

légi hadsereg mind kézileg készített papírsárkányt ereget.

Álom a régi búzamezőkről

Pirkadatkor kezdi a csapat. Kaszát élesre verve, az ara-

tók esze lép, suhint elől. Borotva penge éle alatt érett

szálak sűrűje bólintva dől hanyatt. Derengő fény hajnal

hűs tövéből harmatot fakaszt. Vágott rend lepi a tarlót,

nyomában békés csend kapkodja a sarlót. Élen haladók

után aprók raja. Hátuk mögött kötötten pihennek a kévék.

-----------------------------------------

Ütemes léptékkel halad a nép. Fent a nap rubinja fénylik,

korongja egyre forróbban izzik. Csupasz talpakat szúrja,

az érett szárak borotva tarlója. Időnként felszakad az intő

hang. Húzzad a lábad! Úgy érzed elvakultál. A nap az

ég zenitjén pulzál. Elönt a verejték. Serkenő izzadtság

cseppjei körül apró legyek raja döngicsél. Lassan jön az

-----------------------------------------

áldást hozó dél. Templom harangja kongat. Árnyékba

roskad, ebédhez tér a tikkadt csapat. Kibontják, amit

hoztak. Szikkadt száj korsót csókol. Üdítő a mámor.

Távol valaki kaszát kalapál. Üteme csengve száll. Aztán

a réveteg berek után hirtelen zsibbadással az erekben,

a tűző melegben találod magad. Kényszeredett lendület

-----------------------------------------

zaklat, majd az érett lábán álló élet a nap csukott időhatá-

ráig szabott kévékbe kerülnek.  A keresztek takaros sorok-

ban ülnek. Mikor a tücskök csapata koncerthez hangol. Az

aratóhad estébe vegyül,  fáradtan bandukol a szekér körül.

Majd hazatér vágyva, zuhan az ágyba. Álmába zárva is búza-

mezőkről álmodik, és másnap minden elölről kezdődik. 

A hiú kisfiú

Még most is itt van köztünk a hiú dacos kisfiú,

ki sárkányt csak álmába látott. De, mert olvasott,

és hallott is róla, így azt gondolta, hogy bízhat a

csodákban. Ez a mesebeli ábrándos gyermek nem

egyszer, de ezerszer neki vágott, hogy legyőzze a

gonosz, sárkányoktól terhes világot. Ment csak,

------------------------------------------

mendegélt a vakhittel megáldott, de úgy az isten-

adta, mintha ő maga hibátlan volna. Történt aztán,
hogy másokat okolva, elmaradt a csoda. És, mert
nem csak, mint gazdag ember tenger pénzzel, teli
zsebbel szeretett volna haza menni, de még hős
akart lenni, ezért ennek árát neki meg kellett fizetni.

Álom

Tegnap napnyugtakor alábbhagyott a meleg, egy ideig felfokozott
ébren hallgattam, hogy az esőcseppek kopra-kopp, milyen erősen
verik az ablakot. Egész éjjel esett, valahogy leváltak mindazok,
miket a fülledt napok terhe az idegpályákra rárakott. Nem tu-
dom mi a titka, de nagyon ritka, mikor ha anyámról álmodom.
Tegnap éjszaka anyámat láttam boldog fiatalon. Láttam, ahogy
-----------------
a zuhogó esőben, fejére húzott kendőben a vásártéren át rohan
haza. Ázott kartonruha tapadt testére.  A tornácához érve arcát
tenyerébe temette, és úgy mondta nevetve. - Én aztán jól átáztam,
fiam. Valami száraz göncöt keress bent a nagy szobában, s töröl-
közőt a ládafiában! Álmom óta, ha szemem becsukom, látom őt.
Látom anyámat, ahogy arcát tenyerébe temeti, és hallom nevetni.