Mikor hazatérsz

Azt mondják otthon az, ahová hazatérsz. De van-e
még hajlék, hol rokonlélek virraszt üdvödért? Mikor
tudva, hogy éjfélkor érkezel. Ő kapuját, s karját tárja,
átölel. Kerülj beljebb, invitál, ezer étekkel kínál, de te
a fáradt út után csupán szavára éhezel. Szíved örül.
-------------------------------------------
Melléd ül, boldog vagy. Család körül matatnak a sza-
vak, így babrálnak még víg hullámán fölül is, és haj-
nalig marasztanak. Végül is alvó vágyad szól a fá-
radt ég alól. Téged itt vártak, vetve van ágyad! Álmot
hint, szobába int a rend tiszta otthonába a csend.
-------------------------------------------
Bent a gerendák repedéseit, a plafon réseit lélegzik
emlékeid. Az éj ágyán lebegnek tieid, párnák lihegik
álmaik. Régi időkről mesélnek a szőnyegek, és mind
az anyám eszválta szőttesek. Itt még az öreg ajtó-
félfák is növésed rovátkáit őrzik. Míg lassan világlik.
-------------------------------------------
Szerető otthonod az, hol áldás tető alatt, hálás
lelkeid vérere üt. Hol vigasz, ha együtt vagy velük.
És igaz a nap, s a szándék, mert mit kimondanak
nem szómaszlag, kovásztalan malaszt. Mert itt még
Isten ajándék virraszt, és ölelő tisztesség maraszt.

Szeresd felebarátodat ...

Vessük le hiúságunk rongy ruháját, temessük gyarlóságunk, és
merjünk végre szeretni! Ne vesztegessük időnk, mert mi marad
utánunk? Néhány kitaposott cipőnk, megkopott kabátunk, s egy-
két agyonmosott ingünk. S, ha a nagy akarás hitünk mégis hátra
hagy valamit, koporsónk falait, akkor is a süket rög ökle veri majd.
--------------------------------------------------------
Mikor, ha háló borítja, szemfedő takarja szemünk, csupán csak
egy időtálló üzenetünk marad. Csak egyetlen egy, amit átadhatsz,
és az a szeretet. Egyszer a kőbevésett neved is elfelejtik, hisz egy-
szer elkopik a szöveg, a mondat, ahogy elporlad a hantodra állí-
tott gránitdarab. Mára már a napnál világosabb számomra, hogy
--------------------------------------------------------
minden emberi érték közül legfontosabb a szeretet. Csak azt nem
tudtam még eddig eldönteni, hogy én vagyok bábja sorsomnak,
és az történteti velem a dolgokat, vagy inkább én magam történte-
tem azokat. Mikor is rendre az a jelmondat, hogy ... Szeresd feleba-
rátodat, mint tenmagadat! Vagy lehet, hogy a kettő egy és ugyanaz?

Egyedül

Nincs maradásom, ha múltamra gondolok. Nem várok to-
vább, utamra indulok. Vak átjárókon át, s hidak alatt zaka-
tol a vonat. Lélek, s akarat többet remél annál, mint mit itt
hátra hagy. Az ablaküvegre tapad fejem. Könny homályán
át vaklál szemem. Alig látok valamit. Végül is a vonat éjfél-
------------------------------------------------
re megérkezik. A bemondó hangja recseg a hangszóróból,
Keleti Pályaudvar. Na végre, városi zaj! Kint taxit rendelek.
- Üljön be Uram! Hová megy? Mondja a címet! - A Heim
Pál kórházba sietek. - Ne mondja! Ma épp a szomszédom
ott az ügyeletes portás. - Nahát, milyen kicsi a világ. - Csak
------------------------------------------------
nagyon keveset keres, tette még hozzá. - Hát tudja, ezzel
nem dobott fel. Csupán néhány perc telt el. - Uram, megér-
kezett. Ez itt a főépület. Fizetek. Várjon, ebből még vissza-
jár, szól utánam. Ugyan már, hagyja! A főbejárathoz lépek.
Az ügyeletes portás készségesen mutatja a szállást. Bent
vetett ágy várt. Hajnalra villamos zajára ébredek, s hirtelen
arra, hogy magamra maradtam. Aztán sokáig úgy telnek a
napok, hogy a szám dadog a sok ismeretlen dolog sűrűjé-
------------------------------------------------
ben. Munka után kint bolyongtam az utcán a sokaság erde-
jében. Az otthoni csend után furcsán káprázott a szemem a
városi fényben. Hazavágytam. Na de, mit mondjak az enyé-
imnek, hogy nézzek a szemükbe? Naprendszerünkbe min-
den ember borja, s fia beleszületik. Rokona van, anyja, ap-
ja, szomszédja, barátja. És csak én lennék itt köztük árva?
Nem megyek haza. Lángot fogott a szikra. Vágyam ide haj-
tott. Maradok! A hitehagyott remény újra életre kapott. Bá-
------------------------------------------------
nom is én, ha megszólnak ezek a városi jöttmentek. Felénk
így beszélnek az emberek. Az én nyelvem nem lapító, nem
szégyellni való. Otthoni ég alól, így szól pap, így szól tanító.
Lehet tiétek szép, és míves, de az enyém ezeréves. S, ha el
is ítéltek, legfeljebb majd bóknak veszem. Mint bolygatott
méhkaptár zsongott hetekig fejem. Egyre elviselhetetlenebb
lett a hallgatás. Aztán varázsszóra megnyílt minden ajtó, s
hirtelen tág fülekre, és nyílt szívekre talált a szabolcsi szó.

Fagyöngy

Elítélem a fagyöngy parazita voltát, idétlen haszontalan jó-
szág. Ahelyett, hogy adna, magába issza szülőanyja vérét. Az
meg csak hagyja, hogy reá tapadva  elszívja erejét. Buta mé-
lán kúszik fel az ágbogas létrán. S ha jön a tél, nem fog ki raj-
ta dér, se fagy, se szél. És boldogan él, s gondtalan zöldell. 
-------------------------------------------
Ő vígan beszél a hóeséssel, s önfeledt cseveg a köddel. A
párafátyol homálynak hamis voltáról igazgyöngyöt mesél
magáról. S a csupa erkölcs fa, a bölcs törzs, s a néma lomb-
korona szelíd jósággal tűri ezt a nemtelen fennkölt, s szem-
telen gőgöt. Ez a senki, fára kapaszkodott zöld göcsört regél
-------------------------------------------
a tölgynek, a hegynek, s a völgynek. Magáról papol, a téli
hiúság büszke szülötte. A fának erejét, s magát égetve, egy-
re csak lángol léha lelke. Nem hiszek a fagyöngynek, mert
világol, s fals nótákat dalol. De hiszek a csöndnek, engem a
csönd mindig földerít. A halk önzetlenségnek hiszek, a sze-
-------------------------------------------
líd örömkönnynek, mert nem hivalkodik. Nem hiszek a büsz-
ke, a fának üszke hazudozó fagyöngynek, mert ő természeté-
nél fogva csak a mának él. Én az erőt tápláló testnek, a kéreg
alatti törzsnek hiszek, az adakozó léleknek, mert ő a jövőt sej-
teti. Magában rejti az őrt álló hitet, és az életet adó szeretetet.

Botond vitéz

Bent zsong a szívemben az a decemberi nap. Azóta mintha a Kos-
suth Lajos utca felől Isten szólna a messze köd, és a hó fátyla mö-
gül. Még ma is fülemben ül a református templomharang hangja.
Az iskolaszünet előtt kék, zöld, és barna színessel fenyőt kellett raj-
zolni a kiosztott papírra. Míg az osztálytársak lázasan rajzoltak én,
mivel nem volt színesem unottan, bent lapultam a padban. A tanító
------------------------------------------------
látva, hogy engedetlen vagyok, hozzám lépett. Úgy összementem,
hogy szinte hegyként meredt rám tekintete, de csupán egy-két
barackot adott a fejemre. Eközben a szorgos pajtások szaloncuk-
rot, meg csinos angyalkát pingáltak a fára. Rám szólt. - Te mért
nem rajzolsz, te árva szívemnek ága? - Tetszik tudni, az én Jézus-
om már régen bent fekszik a jászlában. - Na és hol van? - Otthon
hagytam. - Na akkor szaladj el érte! De itt légy délre, mert ha nem!
------------------------------------------------
Hanyatt-homlok rohantam a hóban. Harangszóra valóban elé-
tettem. Szép munka, mondta, de még megkérdezte - Na és hol
van róla a fenyőfa? Tetszik tudni, kezdtem volna magyarázni a
lehetetlent. Tetszik tudni ... Hirtelen teljes szigorával rácsapott a
padra. Csend, te engedetlen, recsegett a hangja. Amit én mondok
az szent. Hozd a cókmókod, és borítsd ki a katedrára! A táská-
ból két füzet, egy ceruza, és néhány kavics hullott ki az asztalra.
------------------------------------------------
Hiszen neked nemhogy színesed, de még könyved sincs. Ne bo-
londíts itt engem fiam. A Botondot miből olvastad. Hát, csak úgy
a fejemből. - Tudod kívülről? Hazugság, nem hiszek neked. Ne űzz
tréfát velem, mert megbánod! - Nem tréfálok tanító néni. Merőn
nézett rám, majd némi hezitálás után rám szólt. Akkor mondd!
"Amikor Apor vezér Bizánc kapuja előtt Botond vitéznek kiadta a
parancsot" Az osztály szájtátva hallgatott, míg én neki buzdultan,
------------------------------------------------
tagoltan végig mondtam az olvasókönyves nagy monológot. Aztán
a társak szünetre mentek. - Te csak maradj bent, szólt rám. Nevetett,
fejemet simogatva, sírt, könnyezett, és adott egy olvasókönyvet.
- Tessék, a tied! Azóta ő itt dicsőül a szívemben. Életem legkedvesebb
hangja itt ül a fülemben. S mintha a Kossuth Lajos utca felől szólna, a
református templomharang bongna a messze köd, s a hó fátyla mögül.

Karácsonyi óda

Bocsássatok meg örökös embereteknek, hogy imádlak titeket.

Fene nagy szeretetet érzek irántatok. Hozzátok szólok, ti ízek

csodái, ti számnak mennyei csatái. Áldalak, és mindig kívánlak

missziós küldetésű diós, s téged is friss sütésű briós. Téged meg

fölöttébb kedvellek te citrommal bolondított szemérmes mákos

---------------------------------------------

béles. A ti kedves testetek, a ti nemes lelketek csakis a nagy, és

dicső Teremtő kivételes adománya lehet. Kölyökkorom óta vár-

ván titeket, öröm fog el a kemence száján. Különösen, így Jézus

születése táján. Én eleitől fogva tibennetek tudtam csak igazán

bízni. Értetek érdemes élni, vétkezni, ruhám kihízni. S, ha néha

---------------------------------------------

közétek téved patyolat fehéren karácsonyi fényben, angyali dísz-

ben néhány mézízű csókos hableány, netán egy-egy csokis torta-

szelet, meleg barnán, vagy éppen ébenfeketében az ám igazán az

ünnep. Ti csábos tekercsek, anyám sodorta bélesek, ügyes kezei

által készítette tortaszeletek. Én karácsonyi éneket, mit éneket,

---------------------------------------------

örömódát zengek tinéktek. És Betlehem fényében az egész Föld

kerekségen igazhitűen, és hitelesen mondom. De különösen Pes-

ten, és Bercelen vallom és hirdetem, hogy az vesse rám az első

követ, ki másképp érez, mint én. És a vén Kálmán cigány vonós-

négyese húzza el a végső nótáját, vagy a templomtorony üsse el

---------------------------------------------

az utolsó óráját. Lett légyen az véreim közt gazdag krőzus, vagy

szakadt lebernyeges templomkoldus. Az én szemem távolba lát,

szám messze kiált. És hát azt kiáltom, hogy vivát, különöst, így

karácsony tájt és ettől számított plusz-mínusz tíz nap át. Éljen a

mákos, s a diós kürtős, és éljen Krisztusa, az aranyfürtös kis Jézus.

Gyáva búcsúztató

Az Úr nagypéntek napján vette le róla a nehezéket. Temetése
után a Tisza partján találtam menedéket. Évek óta vágytam,
hogy lássam, de nem jutottam el hozzá soha. És mit tesz a
buta lelkiismeret? Legbelül furcsa érvelésekbe kezd, és su-
tán menekül, ha lehet. A magam fészkét tudva, nem mertem
a rokonok szemébe nézni. Futva, előlük bújva, egyedül akar-
------------------------------------------------
tam maradni. Kint, a Tisza meder szikkadt iszapján lobbant
a bűntudat, és fáradt fejemben ezer gondolat. Hallani véltem
a fagyott halott hajdani intő szavát. Leképeztem, látni véltem
mosolyát. Ehhez az átéléshez, az én nagy gyávaságom végett,
csak a Tisza adhatott menedéket. Le-fel járkáltam a parton. Ott
 csapott arcon ezer galád dolgom. Rám zuhant a gyász, s hát
------------------------------------------------
az a temérdek hazugság, amit vétettem elenne. A sok, álságos
hivatkozás. Ma nem érek rá, de majd megyek! A hamis érvek,
a mindennapi léha érdek. Elesett-vértelen néztem a Tiszát, és,
mint ki bűnös mód adott szavát megszegi, esti imát mondtam
neki. A rosszaság árán űzött, megvesszőzött gyermek az őrü-
let határán meggyóntam bűnömet. De a józan ítélet kitette szű-
------------------------------------------------
römet a fergeteg szélnek. És most már örökre itt lebeg, itt ke-
reng fejem felett a szertetett lélek, ki már végleg búcsút intett
e semmi földi létnek. Elszállt messze, égi fénykörökbe a drága.
Elvitte az idő sodra, és csak a gyáva lelkiismeret maradt utána.
Meg az ő nagy szíve ajándéka, ami számomra kincs. És a sok
szeretet kavics, amit míg élek vinni, őrizni, és tovább adni illik.

Álmok, emlékek

Ölelj magadhoz

Mindig kerek szemekkel figyel, én meg őt

figyelem. Igen, hiszen egyek vagyunk mi

már régen fenn, s lenn a mélyben. Együtt

nappalfényben, mikor felhő kerül Napot, s

együtt fekszünk le sötétben, mikor csendes

---------------------------------

víztükör ölel csillagot. Érzem őt, és ő is érez

engem, de most merő ideg. Csupasz falevél

zizeg a hideg ágon. Mikor kérdezem, távol

homályból szól, levegőért kapkod. Vacog az

ágyon. Ölelj magadhoz fázom! Múló, rossz

álom. Nyugodj meg, ne beszélj, csukd le sze-

---------------------------------

med! Nincs veszély, ne félj, itt vagyok veled.

Betakarom, már nem remeg. Magamhoz öle-

lem. Aztán lassan, hogy rossz álmán túl van

megnyugodni látszik, szendereg. Várom, hogy

visszaaludjon. A csend tiszta lepedőjén alszik

a drága asszony, majd lassan én is elalszom.

Ezerszer hívtalak

Ezerszer hívtalak, gondoltam váltunk néhány szót, de te
nem vetted fel a kagylót. Sebaj, elmegyek hozzád, jönnek

az ünnepek. Nálad zörgetek, a szomszédnál csöngetek,
síri csend. Sehol sem nyitnak ajtót. Aztán lent a postás

szólt a lépcsőházban, hogy már hiába. Kába fejjel jöttem

-------------------------------------------

haza. Azóta itt szédelgek a szobámban, kimondhatatlan

űrt érzek. Nem lelem helyem a házban. Bután merednek

rám a falak. Csupán csak látni akartalak, csak meg tud-

ni, hogy vagy. És elmondani azt, mire már régóta készülök.

Elmondani, a füledbe súgni titkomat, hiszen már vénülök.

-------------------------------------------

Szerettem volna neked reszketeg kezemmel batyumat ki-

bontani. Hogy tudd, mennyire szeretlek, és hogy mindig

is szerettelek, de már nincs kinek elmondani. És nem tu-

dom magamba fojtani. Szeretném a szemedbe mondani,

tele torokból füledbe ordítani százszor. Nagyon hiányzol!

A jövő embere

Az iskola az ébredések, a pislákoló mécsek kora. Azt vallja a
megváltó hit vándora, ő több lesz, mint kik eddig taposták az
út porát. Szivárványt hirdetnek a villanyoszlopok, csak még
nem látják a hasonszőrűek, csodát üzennek a telefondrótok,
de még nem hallják a rokonvérűek. Üzenik a jelen embereinek,
---------------------------------------------------
hogy itt van köztetek a kiválasztott. Ő, az egyedüli kiváltságos,
ki majd sarkából fordítja ki a világot. Orvos lesz, és szike helyett
lézerrel végzi a műtétet. Vagy űrhajós, és megtöri a bolygók közi
csendet. Még nem hiszitek ti kishitűek, de egyszer elhagyja a föl-
det, s a kozmikus erőkkel köt szövetséget. Még nem tudjátok, ki
---------------------------------------------------
köztetek a Grál lovag, ki majd fityiszt mutat a gravitációnak. Űr-
be száll, holdon jár, és okos készülékkel telefonál. Majd meglátjá-
tok, hogy célba veszi a Marsot, s internetezni fog. És itt minden
más lesz. Dacból vaskarikát készít fából, s energiát nyer a Nap-
ból, a szélből, s a tengerből, és sztárt csinál a semmi emberből.

Beszélgetés apával

Mondd apu, van az életben kiskapu? S, ha van, és nem ta-
bu, nem lesz számodra gond. ha majd meglelem? Tudom,
hogy te nem ezen jársz ki, és be. Csak hát, nem mész vele
semmire. Persze látom, hogy tested értünk feszül, de mire
kezedbe kerül kialkudott béred, alig marad néhány filléred.
---------------------------------------------
Mondhatnád, nagy a család, meg hát a költségek. Apu nem baj,
ha tovább kérdezek? Azt mondd meg, ha számodra nem tabu a
téma! Melyik a jobb, az érdek, vagy a szerelmi házasság? És, ha
a szerelmi a jobbik, akkor mért van az, hogy mégis elromlik? Mért
botlik el az ember az alig rögös úton, ha folyton az orra elé néz?
---------------------------------------------
És miért válik semmivé az ember fia, ha a vétlen tisztesség
saruja elszakad? Hogyan van az, hogy a becsület korpusza
rongy ruhában jár, s a vak, és süket sáfár előtt térdre rogy?
Apa, erre mondják azt, hogy a pénznek nincs szaga? Em-
lékszem, néhányszor fáradtan jöttél haza. Istent káromoltad,
és azt mondtad, hogy az általa teremtett világ zsiványtanya!
---------------------------------------------
Látom, szemed távolba révedt. Már nem kérdezlek tovább. Csak
azt mondd még meg. Ezen a földi léten túl, van-e ott fenn ember
voltunknak őrző égi óla? Van-e, vagy csupán csak beszélnek róla?
És, ha fölöttünk beborul, akkor nekünk a búcsúzóul ünnepi ruhá-
ba göngyölt testünk a föld sötétjébe hull? Vagy hónunk alá nyúl az
irgalmas Isten, a végtelen nagy Úr, s akkor az égen új csillag gyúl?

Tisztelet

Mióta az eszemet tudom, magázom szüleimet, ezt diktálta, és
diktálja ma is a tisztelet. Vesszőzések terhe alatt, ezt tanultam,
így neveltek. "Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű
lehess ezen a földön”. Ennek okán engem naponta vertek, de
jogosnak érzetem, és az erős ösztönöm révén ezek a verések
----------------------------------------------------
sohasem törtek meg. Csendem mélyén nagyon is tudtam mi a
valóság. Azóta a világ nagyot változott. Ma már a testi fenyítés
tiltott dolog, és emellett a tegeződés lett a természetes. Ennek
kapcsán az unokák, s a nagyszülők viszonya már közvetlenebb.
Nem tudom jobb ez, vagy rosszabb. Efölött korai lenne pálcát
----------------------------------------------------
törni. Az idő bölcs tanító. Ezt majd ő fogja eldönteni. Persze
jó lenne a jövő döntését megérni. De van ebben valami durva,
valami bántóan furcsa. - Mama, te, hol élsz ? Észre sem veszed,
hogy milyen hülyeségeket beszélsz! Nekem az unokám korá-
ban, mert nem volt szabad sokat beszélni, mert tömören kellet
fogalmazni, ezért így kellett mondani. Érdekes gondolat édes-
----------------------------------------------------
anyám, komoly megfontolás tárgya, vagy szó nélkül, fejbólin-
tással kellett nyugtázni. - Papa, te még Mózest ismerted? És
ezen nagyokat nevetnek. Mióta az eszemet tudom magázom
szüleimet, ezt diktálta, és diktálja ma is a tisztelet. Nekem ez
az alap, de talán több is ez annál. Számomra a napnál világo-
sabb, hogy az érzést, ezt az érzetet, úgy nevezik, hogy szeretet.

Úton hazafelé

Álmán tűnődve benyikorog a kanyarba vágyam vonata. Réve-
teg szeme sínekre mered, nótás szája, rekedt hangja előre jelez.
Füttyöget, jön, jövöget. Karácsony haván ködpárán át, deres sín-
pályán ünnepi ruhában közeleg. Megáll kicsit, s míg vár, zsoltár
énekeket dudorász messze vágyam angyala. Majd elindul újra,
---------------------------------------------
nekilódul a kopott sínpályán a szokott irányba, ahol megint egy
másik állomás várja. Araszol, újra zakatol kereke. Fülembe mond-
ja üteme, papam-papam. Azt fúja, úgy dúdolja újra, minta titkot
súgna; papam-papam. Velem most Betlehem vonata suhan súly-
talan. Igen, engem várnak ott Bercelen. A kerekek szavának, dalá-
---------------------------------------------
nak súlya van, szívem velük dobban; papam-papam. Hó alatt há-
zak, ismerős falvak,  füstölgő kémények messziről intenek. Teme-
tők, égi rokonok, régi menyegzők téli álmot hintenek. Béke a gyer
tyafényben, a köszönésben, szeretet az ölelésben, bent a megsze-
gett kenyérben. Édes Istenem közeledek, mindjárt otthon leszek.

Részeg mikulások

Mikor a Föld mocorgó ideje eljő, a semmi magból bújik elő a so-

kat ígérő napraforgó, ez a Föld felszínére törő zöld csira, maga a

csoda. Megannyi majdan fényre vigyorgó felhőtlen igent mondó

öröm. Olyan sárgás-barna virág özön ágaskodik az ég felé, ami

ifjanti koromban bizony sokszor meghatott. Igen, mert számomra

------------------------

a gondtalan gyermek idők varázslatai voltak ők. Ők, kik a meg-

szabott glédában tartott szelíd rokonaikkal ellentétben szabadon

burjánzó vadon bokroztak itt-ott az árkok nyergén az utak men-

tén, üde színfoltjaként a világnak. Köztük bürök, csalán, földhöz

ragadt szeder, iszalag, és még sok más alantos fény sóvár fajzat

toporgott lent. De ezekben is volt valami különös egymásba ka-

------------------------

paszkodó szeretet, azzal együtt, hogy sóvár szemük előtt suhant

el a fény, úgy valahogy, ahogy emberek fölött szállnak el napok,

s évek, hogy aztán nyomában derűsek, vagy borúsak, de újabbak

jöjjenek. Igen, mert többsége az élni akaróknak ritmikus fordulat

árnyai alatt nyűglődnek, és nincs helye szárnyas alkuknak. Ilyetén

akként becsültem én a szegény lent vergődőket, hogy okosak ők,

------------------------

és bölcsek, ha ilyen békésen tűrik alantos létüket. De velük ellen-

tétben mégis csak a nagy, és délceg fényre forgó napimádó társa-

ikkal éreztem együtt, kiknek lelkében erős ösztön élt, s mert mind

fényt eszmélt. Csodáltam őket, ahogy ború után rögtön fel az ég

felé törtek. Sokszor Isten büntetésnek véltem, hogy szemben ve-

lük az embereknek, kiknek kezük, lábuk, sőt eszük is van, mi több

------------------------

kedvük szerint helyüket változtatják, de még sem, adatott meg, a

fényre forgó napimádók okossága. Ők nagyon is jól tudják a fifi-

kát, hogy az eufóriát adó napból nyerhetnek éltető fényt, és ener-

giát. És te haszonelvű sorstárs, te ki Istent imádsz, te miért nem

hasznosítod a kapott mágiát. Hisz neked az Úr a mágián túl még

észt is adott, hát mért nem osztod meg a fényt embertársaddal is.

Nevetek a világra

Míg örömszememmel látom reggel a napvilágot, olyan mindegy,
ki takar be földdel, s hoz rám virágot. Addig reménnyel tölt el a
várakozás, s a hit. Holnap megint csatát nyerek itt e kusza földi
létben időt, és teret. Ma még házi őrizetben vagyok, de ismét ki-
engednek, megint mozoghatok. Nincs szívemben megbánás, se
--------------------------------------------
szemrehányás. Nincs bennem vád sem magam, sem mások iránt.
Az Úr nagyon jól tudja, úgy tettem dolgom, mint bárki más. Nem
vagyok én jobb, se rosszabb senkinél. Talán a többinél egy kicsit job-
ban vágytam a gazdaságra. De ezért, sohasem vetemedtem gazság-
ra. Ránevetek hát a világra, hogy szerethessek, és tovább élhessek.

Gyermekkori szigor

Gyermekidőmben a szóbeli meggyőzésen túl, a nevelés
gyakori formája a verés volt. Szegény anyám hamar be-
kattant. Ilyenkor a szigor pálcája gyakran elcsattant. Né-
mán tűrtem veréseit. Minek hangot adni bajnak, vitának,
pernek. A csendes vesszőcsapások hátamon sűrűn egy-
másra leltek. Mert bizony az erény portáján túl, elfajul ám
a folyton próbálkozó gyermek. - Bandikám, ne menj oda!
---------------------------------------
- De hogyan mondjam meg Anyám, nem ülhetek idehaza
a szoknyáján. Hiszen a világ csoda, szivárvány, és csupa
varázslat. Engem nem tart vissza! És hiába félt. Nekem
hiába mondja, hogy veszélyes a Tisza. Megyek, mert ezer
okom van rá. Megyek, mert embertelen nagy a meleg és,
mert a medrét nem védi kerítés. Hát én már nem bírok ve-
led! Meglásd fiam, ha este haza jön apád, ebből baj lesz.
---------------------------------------
Apám teste, lelke fáradt volt mire haza ért, de a vacsora
előtt mindig számon kért. Tudni akarta, hogy aznap mit
csináltam. Türelmes volt, amíg elsoroltam a napot. Nem
szólt, végighallgatott. Majd lassan szíjat oldott, egyik ke-
zével haragját tartva, nagyokat suhintott hátamra, míg a
másikkal a nadrágja korcát fogta. Szívem szerint hanyatt
homlok menekültem volna, de az eszem azt diktálta. Én
------------------------.---------------
az ő fia vagyok, és ennél fogva nem vagyok gyáva. Egy-
felől a bizonyítás vágya tartott Apám mellett, másfelől
meg az iránta érzett feltétlen tisztelet, s a végtelen szere-
tet. Anyám egy-egy csapáskor nagy szemeket meresztett,
szisszent, fájt neki. Féltett, remegett szegény. Látod fiam,
én mondtam neked, nem kell a bajt növelni. És csak mi-
kor apám a tornácra kiment cigizni, akkor mert megölelni.

Örökség

Apám a végén már egészen összement.  Nyilvánvalóan
tudta, és látta a maga korában az elkerülhetetlent. Ves-
éjében volt a hiba. Kézlegyintve mondta. Nincs mit ten-
ni. Az életnek sava, borsa a nagy könyvben meg van írva.
Az enyém java már régen letelt fiam. Előtte pokolian sokat
------------------------------------------
tűrt szegény, hogy aztán tiszta, szűrt vérrel térhessen
haza, de a végső napokban gyötört lélekkel lemondott
róla. Én a magam lábán már nem megyek haza Bandi-
kám. Furcsa dolog a genetika, nagyapád is ebben szen-
vedett. Akkor még nem tudtam, hogy a tudattalan szer-
------------------------------------------
vezet emlékezetre képes. Leéltem hetven évet. Ma már
egészen ugyanaz az érzet, mint az eleimnek. Ma már
egyre jobban emlékeztetnek a genetikai lámpák. Néha
hosszú sorokban égnek. Aztán másnap, mikor, ha csak
egynek-egynek pislákol a lángja, ha csupán csak alig sej-
------------------------------------------
telmes a lobja. Azon kapom magam az utcán, hogy fütyö-
részek, pedig nem vagyok részeg. Csodálva, és kényszere-
dett vállalva a kapott örökséget, mostanában egyre többet
gondolok apámra. Ki a végén egészen összement. Nyilván,
és tudvavalóan, látta ebben a korban az elkerülhetetlent.

Macska testvérek

Két csavargó macska egyazon fészekalja, csak küllemben má-
sok, de lelkükben egyek a srácok. Ennek okán átkuk az, hogy
együttlétük során folyton egyet akarnak. Az én is azt akarom
természetük sok bajt okoz a testvéreknek. Gyakran veszekednek
a legények. Főként akkor, mikor eljön a szeretkezés ideje. Ha a
------------------------------------------
szerelem ereje rájuk tör ők mindig egyazon nőszemélyen kap-
nak össze. S ahogy múlnak az évek egyre nagyobb ricsaj lesz be-
lőle. Szinte versengnek egymással. Egyszóval, egyik dudás nem
fér meg a másikával. Veszett rossz zenészek, ahelyett, hogy össz-
hangban játszanának, mint okos citerás a vele azonos citerással.
------------------------------------------
Ők nem, ők jellemek, és nem azonosulnak egymással. Különösen,
akkor nagy a vész, mikor a két átok fajzat épp együtt egerész. Ha az
egyik szerencsés, és elébb szerez zsákmányt, az nyomban ármányt
szül köztük. Ismét veszekednek, egymásnak esnek. És, ha nagy né-
ha haza térnek, amint a gazda kosztján jóllaktak, örömük rögtön
------------------------------------------
abban lelik, hogy a küszöbön élesítik körmük. Pedig tépettek  sze-
gények. S ahelyett, hogy összebújnának a legények, már is fújnak
egymásra. Készülnek az újabb harcra. Ellentétben a gazdájukhoz
hű kutyák barátságával. A buta szabadelvű macskák közt a harc
örök. Küzdelemnek soha sincs vége, közöttük soha sem lesz béke.