Gyáva búcsúztató

Az Úr nagypéntek napján vette le róla a nehezéket. Temetése
után a Tisza partján találtam menedéket. Évek óta vágytam,
hogy lássam, de nem jutottam el hozzá soha. És mit tesz a
buta lelkiismeret? Legbelül furcsa érvelésekbe kezd, és su-
tán menekül, ha lehet. A magam fészkét tudva, nem mertem
a rokonok szemébe nézni. Futva, előlük bújva, egyedül akar-
------------------------------------------------
tam maradni. Kint, a Tisza meder szikkadt iszapján lobbant
a bűntudat, és fáradt fejemben ezer gondolat. Hallani véltem
a fagyott halott hajdani intő szavát. Leképeztem, látni véltem
mosolyát. Ehhez az átéléshez, az én nagy gyávaságom végett,
csak a Tisza adhatott menedéket. Le-fel járkáltam a parton. Ott
 csapott arcon ezer galád dolgom. Rám zuhant a gyász, s hát
------------------------------------------------
az a temérdek hazugság, amit vétettem elenne. A sok, álságos
hivatkozás. Ma nem érek rá, de majd megyek! A hamis érvek,
a mindennapi léha érdek. Elesett-vértelen néztem a Tiszát, és,
mint ki bűnös mód adott szavát megszegi, esti imát mondtam
neki. A rosszaság árán űzött, megvesszőzött gyermek az őrü-
let határán meggyóntam bűnömet. De a józan ítélet kitette szű-
------------------------------------------------
römet a fergeteg szélnek. És most már örökre itt lebeg, itt ke-
reng fejem felett a szertetett lélek, ki már végleg búcsút intett
e semmi földi létnek. Elszállt messze, égi fénykörökbe a drága.
Elvitte az idő sodra, és csak a gyáva lelkiismeret maradt utána.
Meg az ő nagy szíve ajándéka, ami számomra kincs. És a sok
szeretet kavics, amit míg élek vinni, őrizni, és tovább adni illik.