Találkozás

Annyi minden történt velem eddigi életemben, hogy mára

már teljesen feledékeny lettem.  Na, nem zökkentem meg

egészen, csupán csak összekeverek, és elfelejtek bizonyos

dolgokat. Mindemellett nagy vigasz, hogy az igaz barátokat,

okos szavaikat, és jó tetteiket, még őrzi az emlékezet. Teg-

-------------------

nap, egy rég látott öreg barátot köszöntöttem az utcán. Oda-

jött hozzám. Neki is, akárcsak nekem, redőt barázdált az idő

magas homlokán. Mikor közelebb jött, öröm ült ki arcán. A

találkozás olyan szeretettel töltött el mindkettőnket, mint kik-

nek szeme már boldogabb időket is látott. Ez annyira meghatott,

-------------------

hogy hosszan, szinte már színpadiasan fogtunk egymással

kezet. - Igazán örülök neked. Te aztán szerencsés ember-

nek mondhatod magad Szabó Szilas barátom. - Hát bátran

mondhatom, és most le is kopogom, egészséges vagyok,

nincs semmi bajom. - Csak tudod számomra furcsa, hogy

-------------------

akkoron, ott a jogi karon te sudár, kisportolt ember voltál,

és dús volt a hajad. Már megbocsáss testvér, de most meg

alig ismerek rád. Hisz az akkori ösztövér voltodhoz képest,

most kopasz vagy, tokás, és kövér. - Ugyan már, összetévesz-

tettél valakivel, öreg himpellér. Összehordasz itt hetet-havat,

-------------------

ebből a sok rizsából csupán csak a jogi kar igaz. Most aztán

végképp elegem van a dumádból. Nekem, Horváth Sándor a

becsületes nevem ... Én, nem vagyok Szabó Szilas, és sosem

voltam az! - Nahát szégyelld magadat te öreg zsémbes. A be-

tyárját ember, te vén makacs, hát már Szabó Szilas se vagy!?

Anyám hazavár

Anyám közeledik a 92. esztendejéhez. Ő ezt úgy mondja: - Fiam,

világrajövetelem óta útlevelem van Istenhez. A Teremtőt minden

nap arra kérem, hogy őrizze meg sokáig Őt nekünk. Egyszóval,

az Úr, és én, napi szinten értekezünk. Vele már ritkábban, és ak-

kor is csak telefonon. Aggódom, amikor hívom, mert már egyre

-------------

gyakrabban mondja. Nem hallak fiam! Ezért aztán hangosan, és

röviden, hogy ne fárasszam. A félelem, hogy elveszíthetem foly-

ton kísért. Mit nem adnék azért, ... ha magam mellett tudhatnám.

De hát a ház, a porta, Apánk sírja, és sok más hivatkozása. Leg
főbb érve: - Itt vagyok itthon fiam! Hiánya éber állapotban több

ször, de már álmomban is rám tör. - Hogy van Édesanyám? - In-

-------------

kább, az orvost kérdezd meg Bandikám! - Maga most miről be-

szél Édesanyám? - Arról fiacskám, hogy nekem a temetőhöz már

szabott az útirány. Kimondottan arról, hogy nincs időtök rám. Dü-

hös, köhög, kell egy kis időköz. Elmarasztal, korhol, joggal, szá-

mon kérő váddal beszél. - Tudja-e, hogy mindjárt itt a tél? – Per-

sze, hogy tudom, alig egy - két hét. - Én már most szólnék előre,

-------------

küldenék egy kis pénzt tüzelőre. - Nem érted? Nem kell a pén-

zed, csak látni szeretnélek! Az autópályán az út már csupán né-

hány óra. Ülj az autóba, mondja dühösen a telefonba. - Talán a

hétvégén Édesanyám. - Mi az hogy talán, hát nincs időd rám?!

Ideges, remeg a hangja. És így megy ez már kora tavasz óta. Si-
etek Édesanyám, megyek. Ő szegény vár, én meg csak ígérgetek.

Amiből sosem elég

Éppen az esti félhomályban a gyéren világított pesti lépcsőházban

kaptattam fel az emeletre, mikor az én Andi lányom azzal csapott

szájon, azt vetette szememre, hogy ő bizony valós emléke szerint

nem kapott elég szeretetet. Ez az utólagosan kivetített hiányérzet

annyira megfogott, hogy dermedten, bénán álltam ott, a frissen

mosott lépcső legfelső fokán. Egész életem a család, a munka, és

----------------

a megélhetés jegyében telt el. És most az én felnőtt Isten lányom,

a szeretet hiányáról nyelvel. Minek okán közel negyven évesen azt

sorolja, azt rója fel nekem, hogy mért nem voltam ott az ünnepe-

ken, holott apaszerepem szerint ott kellett volna lennem. Ott kel-

lett volna állnom az akkoron számára fontos helyeken. Aztán azt is

szóvá teszi, hogy miket kellett volna megvenni neki. Bezzeg ő, az

----------------

övéiért a lelkét kiteszi. Döbbenten álltam ott a félemeleten. Felte-

hetően okkal, teli szatyrokkal a kezemben. Igen, az elismerés, egy

jókor kimondott gratuláció, egy ölelés, egy jó, simogató szó, egy

jól időzített dicséret. Igen, Andikának igaza lehet, a szeretetből so-

hasem tudsz eleget adni, a szeretet nem tudod mérlegre tenni, ki-

számolni, hogy ennyi, meg ennyi. Persze nem lehet kicsikarni sem,

----------------

bár ezerrel szeretnél kapni belőle. Nem tudsz eltelni tőle, sőt futsz

érte, és aggódsz. Ha szemérmes vagy, ott állsz, és várod, jut-e. Ha

meg büszke, duzzogsz, szólsz, kérek belőle! Több kell, ez kevés, adj

még, ez nem elég! Igen, a boldogság, a lelki béke, a biztonság. A

szeretet mítosz, szivárvány, és titok, a szeretet sok ezer költői csil-

lám néma színjátéka .... A szeretet a földi létünk legszebb ajándéka.

Ötven éve

 

Mielőtt a faluba begördült volna vonat a batyuba útravalónak

istenhit pogácsát, és egy kis üzenet cédulát raktak. A menet-

kész csomagból neheztelés, igaz féltés, és nagy szeretet áradt.

"Áldásom rád fiam, oszt ne feledd a házat!” Így, s ilyen üzenet-

tel, erős, szívós hittel búcsúzott el egy októberi nap a csendes

mezítlábas lovag. Mikor elindult a vonat, s a lehúzott ablakon

..………………

kinézett, néhány jó barát, s rokon integetett utána. Míg ő suta

mozdulattal, és gyáva szívvel integetett vissza. A kanyar után,

mikor már nem látta őket, könnyes szemmel húzta be fejét a

vasúti kupéba. Történt, hogy karéjba ülték az egyivásúak. Biz-

tatatták, vállát veregették a kebel társak. Együtt érzünk veled,

mondták ... Ők már megszokták rég, és ismerték ezt az érzést.

..………………

Pest felé a vonaton azt ismételték folyton a kerekek. Ne félj, ne

remegj cimbora! Monoton azt visszhangozták a sínek. Remélj,

ne keseregj Isten jámbora! Rég volt ez nagyon rég ... Azóta bi-

zony eltelt ötven év. Ma reggel rám csörgött az óra. Kellj fel, éb-

redj öreg cimbora! A megszokott szóra szédülten kocsiba ültem.

És most már lassan másfél órája az araszoló sorstársakat nézem.

És most itt kuksolok benn az autómban, a nagy fővárosi zajban.

Messziről jön, és messzire vezet az élet

Életünk szentély kútja mélyéből ered. Ember létünk útja éjből jön,

éjbe vezet. Mert csupa titok, csupa misztika az élet. Egyszer csak

méhbe mar jelene ... Majd jövője lesz, múltja, és hogy meddig tart

ideje, mekkora szélte, és hossza, azt csak az Isten tudja. Annyi bi-

zonyos, hogy, amíg a szív dobog, amíg lüktetnek az erek, a konok

akarásod a sírig tapos, szorít. A homokos hantig gyötör, az bíz vas-

----------------------

marokkal fog, és nem ereszt. S addig olyan mindegy, hogy boldog

vagy, szenvedsz, gyűlölsz, vagy szeretsz. Az a lényeg, ha okos a lé-

nyed, és büszkeséggel honos, akkor a szíved, és az eszed is mindig

előre, és többre tör. A lelkedet már az elején, a kezdet küszöbén is

önző lázak gyötrik, testedet is önös vágyak sebzik. Ezer fokon égsz,

és bár gügyögsz még, de már jár kezed, lábad. Rosszul koordinálsz,

----------------------

és vég nélkül csapkodsz, de már tapogatod határod falait. És talán

jó is ez így, hisz egy percre sem nyugszik az élet. Lázad a vér, lüktet

az ér, a torok ordít, a száj sír, és mindig enni, vagy inni kér. Külön-

ben is folyton béget a nagy démon, vagy épp angyal tüze éget. Fel-

csap, lángra kap, mar, s fáj. Ezért is muszáj a bizarr világ tudtára ad-

ni, és hamar, mert ez a törékeny, és nem kért élet ... "él, és élni akar"

Ma még szárnysuhogás

 Te, ki szárnysuhogás fokán él ma itt, és ballagás okán

kiöltöztél, ahogy illik. Jégcsap szíved nem alkuszik, és

bár szemed még vak, de már ömlik a víg remény szád-

ból, és nagynak képzeled majdani önmagad. Repülj csak

--------------------

az égig, te szárny csattogtató fészek fajzat. Repülj hős

pilóta, te helóta népek büszke ivadéka. Egyszer majd

tetemed virágkoszorúk ölelik, mikoris neved márvány-

táblára vésetik. És unokáid csendesen mesélik nagy tetteid.

Feltámadás ...

Változnak a korok, akkor ott, kölyökkoromban sok éhes száj

várta a hús-vér áldozatot. És bizony a családok csak elvétve

jegyezetek húsos napot. Emlékszem, ahogy hajnaltájt pálin-

kás reményben csizmás rokonok jöttek át a zúzmarás télben.

Kisüstis gőzben járták körbe a szalmatüzet. Szesztől kapato-

----------------

san törtek elő az események. Ők régről, ... kövérebb jószágra

emlékeztek. Aztán elcsendesedett az udvar. A nagy toborzó-

tűz, s a délelőtti sürgés-forgás, majd a boldog toroskáposztás

ebéd után, már anyám munkálkodott az üst körül. Szorgos ke-

ze nyomán a kolbászok közül egynéhány a bödön aljába került.

----------------

Ott úsztak vígan, böjt napjáig a zsírban. Ezek csak Nagypénteken

láttak napvilágot. Az udvaron koratavaszon megint tűz parázslott.

Odakint bódultunk a zsír szagától. De csak nézni volt szabad a

vágyott, megtestesült álmot ... Kárpótlásul pattogatott tengeri ka-

kacsintott ki a rostából. Úgy emlékszem, hogy a Tiszazugokban

barkát hajtott a fűz. Víg harmad napra a kolbász szaga úgy szállt

----------------

fel az ólomszín ég alól, mint a tömjénfüst illata a templomból. Ég

alatt, és Föld felett hirdette a közelgő ünnepet. Mindenütt fehér

abroszt terítettek, finom húsételek, és édes sütemények köszön-

tek ránk a dús tálakból. Mitöbb a legfőbb főnök, Jézus Krisztus is

ünnepi ruhát öltött. Én úgy emlékszem, és híven, hogy akkor ott,

Bercelen tiszta vasalt ingben feltámadott, és áldást osztott az Isten.

A pénz ördöge

Kölyök koromban váltig imádkoztam Istenhez, tartsa távol

tőlem a bűnt, és úgy tűnt egy ideig, hogy ez rá erősen hatott.

Érintetlen maradtam sokáig. Én, ebben a szűz állapotban él-

tem felnőttkorom határáig. Aztán, bár felkavart a dolog, és

zavart a robotgép nagy zaja, csak megcsapott a cudar pénz

-------------------------

szaga. Azóta naponta sóhajt fel ereimben az ördög erénye,

itt ólálkodik bennem a Mammon mindennapos igénye. Ál-

momban is hajt a haszon reménye. Űzve, taposva, torkom

szorítja, orrom facsarja bódító, messze ható bűze. Mióta őt

ismerem, kába fejemben, árva szívemben a cudar pénz álta-

-------------------------

la a törvény. És minden hiába, hisz nincs ördögűző tömjén.

Nem hat ellene semmi fajta ima, sem drága medicina. Be et-

te magát agyamba ez a pajzán pénzimádó bálvány. Itt van

csontjaimban, bent ólálkodik idegszálaimban ... Onnan néz

rám vissza kerek szemekkel bambán. Fáraszt, apaszt, elisz-

-------------------------

sza véremet, elszívja erőmet ez a konok szörnyeteg, de én

mégis csak az ő ajtaján zörgetek. Ez a gaz Krőzus rég elfe-

ledtette velem az igaz Jézus sziklagörgeteg sebeit. Azóta is

itt keresem vakon a haszon szétgurult ékszereit. Elborult

elmével, és a napok keservével kutatom Mammon kincseit.

Félelem

Félelmem torkomban remeg, kinek mondjam el, ha nem neked?

Kinek, hiszen bizalmasom vagy, és végtelen nagy a te hatalmad.

Te vagy az egyetlen, ki bármit megtehet. Adhatsz kedved szerint

és elvehetsz. Tudom, és ismerem képességedet, nem irigylem tő-

led, sőt respektálom, és most kérem számon. Emlékezz csak, én

-----------------------

sosem kértem tőled sokat, ... csupán csak azt, hogy segítsd a

családomat. De most, arra csapsz közülünk nagyot, aki neked

sosem ártott. S bár nincs rá okod, hogy bárkit is verj, de engem

ütlegelj, ha valakit verned kell. Engem üss, engem a totem álla-

tot! Igen, mert szemedben az vagyok. Sajnos, és jelesül hittem,

-----------------------

és fenntartás nélkül bíztam benned. De, te mostanában mániáku-

san rossz, és megátalkodottan gonosz vagy Uram. Konok, és ki-.

számíthatatlan. Mért büntetsz mást, ha én itt vagyok neked. Nem

tudom követni logikád. Süketséged égbe kiált. Itt térdelek napok

óta előtted. Könyörgő imám sora már rég meg kellet volna, hogy

-----------------------

hasson. De nem hallod, és még csak meg sem súrolja a te nagy,

egyetemes, és örökkévaló füled. Ködbe fúl, földre hull előtted a

szó. Nem vagy hajlandó felfogni. Már megbocsáss, de hogyan is

tehetnéd Uram? Hogyan tudnék én rád hatással lenni, és hogyan

tudnál te bármit is tenni? Mert bár úgy teszel Istenvoltodban, mint

ha lennél valaki. De te, ... nem is vagy, csupán csak én találtalak ki.

A kivágott nyírfák emlékére

Szertelen víg éveket élt meg két nyírfa rokon a kertben. Vendég-

váró ágaikon fészekrakó szelíd madarak tanyáztak. Csendes alko-

nyokon öröklétről, nyírfa édenről meséltek egymásnak. Persze

volt olyan zord tél is Bercelen, mikor kegyetlen szél sepert végig

a jégszirmos kerteken. De ők ketten, ha dermedten is, de mindig

--------------------

tavaszváró reményben éltek. Váltig abban reménykedtek, mikor

ha jön a kikelet ők nagy öröm nyírfaligetet tudnak majd maguk

körül. Mikor is mindenegyes nyírfacsemete testvéri egymásnak

örül. Sőt ebben a bűvöletben álmodtak még nagy kerek erdőt is,

ahol is ők, a matuzsálem szeretők, ennek a maguk teremtette sű-

--------------------

rűnek közepén állnak, és nyírfa mesét mesélnek a mának. Csak

hát a derék nyírfák egyszer csak, bús napra virradtak. Arra, hogy

a konok fejszék csapásaitól száll a forgácsuk. És, ahogy törzsü-

ket faragta a nekik buzdult baltaácsuk, úgy vált süket semmivé

dédelgetett álmuk. Ámbár a fényt még a félszeg lélekből sem le-

--------------------

het kitiltani, ahogy a testből sem a reményt végleg kiirtani. Mert,

ha retteg is a pusztulástól, ha zsigerből fél is az elmúlástól, erős

vágya öléből újra kél, hős álma tövéből újra él. Hiábavaló az írtás,

ha nincs elhaló élet. Hisz friss hajtásokat hoztak az elhaltnak hitt

öreg nyírfatövek ... És a víg csemeték megint öröklétet hirdetnek.

Ötvenedik házassági évforduló

Egyszer csak egy szép szeptemberi nap, a násznagy szavára,

elindultak a vendégek a templomba. Aznap, egész Bercel, és

Paszab ünneplőbe öltözött. Akkor ott, ha visszaidézem a szer

tartásnak különös hangulata annyira meghatott, hogy még ma

is bőrömön érzem. Az én leány húgom, életem legszebb meny-

------------------

asszonya, kit ma itt Isten színe előtt a tiszteletes megesket má-

tól fogva Katona Lajos asszonya lesz. Azon a szép szeptemberi

napon nagyon együtt éreztem veled húgom ... Később a sátor-

ban figyeltem apámat, anyámat. Azt néztem, hogy szemükben

miként keveredik büszkeséggel a bánat. Szeptember kertjéből

------------------

egy katonaviselt ember elvisz egy rózsaszálat. Meghatott drága

testvérem. Eszem zsongott, minden testrészem borzongott, at-

tól a gondolattól, hogy mától el kell menned a háztól ... Ez már

ötven éves nóta. Szinte hihetetlen. Szívem arra döbben, hogy öt-

ven év telt el azóta. Igen, már félévszázad ölel, fog benneteket

össze. Mennyi gond, boldogság köteléke szorít, tart egybe tite-

------------------

ket. És, ha ma végig gondolom a ti küzdelmeteket, csak is a tisz-

telet, a tiszta, és a végtelen szeretet az, ami betölti irántatok szíve-

met. Két szép csodás gyermek, kik már felnőttek, és két szép uno-

ka boldogítja szíveteket. Nagyon vigyázzatok egymásra ... És jó Is-

ten, adja, hogy ti még sok boldog, és álom-partja évet megérjetek.

Nőnapi köszöntő

A nőt köszöntöm, ki szíve alatt cipelt, világra hozott, fájdalmat viselt. A nőt, ki alázat őrizte ágyamat, borogatást cserélt, lehúzta lázamat. Őt, ki esténkén álomba ringatott, mesélt. Az Isten áldja meg őt ezért. A nőt köszöntöm, ki glóriát hordott feje fölött. Kinek minden szava szíven ütött. Őt, ki pálcával járt a padok között, aki 

megvert, mert kerültem az iskolát és, mert nem tudtam az  allegóriát. Őt, ki számon kért azért, amit a katedrán beszélt. A nőt köszöntöm, ki részem, és egyvér velem, őt, ki édestestvérem. És őt is ki kebelbarát, ki nyílt szívvel mondja el ezer baját, mert az őszintetlen sokaság korántsem titkot őrző emberség. Az Isten 

áldja meg őt ezért. A nőt köszöntöm, kihez koldusként esedeztem büszkesége ölén, kit temérdek kérleltem érzelme küszöbén. Őt, ki adta, vagy nem hagyta, de kellette magát. A nőt, kinek én, mint rab szív-ja kócból a mézet, úgy ittam édes szájából szavát, a szépet. Őt, kinek sóváran vágyva, térden állva könyörögtem kegyeiért. Az 

Isten áldja őt ezért. De legfőbb azt az önzetlen nőt köszöntöm, aki, ha nincs mellettem, ... egyetlen pillanat máris úgy érzem, hogy szorítanak a falak, s a plafon rám szakad. Őt kinek, mikor itthagyot hiánya földig sújtott, árnya napokig fojtott. A vágy utána addig taposott, addig szo-rított, míg aztán mégis csak visszatért ... Az Isten áldja meg őt ezért.  

Párbeszéd az ősszel

Évről évre, mintha minden újra ismétlődne. Úgy tűnik 

néha részeg, kába fejjel mintha a történetet már ezerszer

átéltem  volna  …  Az idő, nem hiába vigyázza viseltes in-

gét. Ma reggel ismét találkoztam az ősszel. Ez a hóbortos

ember épp a házunk előtt ment el. Én gondomba merül-

ten egy vékony esőköpenyben babráltam kint az udvaron.

----------------------

Odakint a hidegen szitáló esőben valami furcsa bizonyta-

lanság fogott el, miközben fáztam, de nagyon. - Nehogy

már megrettenj tőlem, mondta az ősz, gumicsizmás öreg

kujon. Hányszor elmondtam, hogy ne mászkálj kint nyakó-

con! Most megint átáztál. Van egy kis forralt borom, ülj le,

igyál. Tudod barátom, ... hogy már kerek egy év telt el az-

----------------------

óta, hogy utoljára láttalak. - Valóban koma, de azóta te sem

lettél fiatalabb, vágott vissza az ősz. - Hát ebben bíz igazad

lehet bölcs gyümölcs érlelő rokon, de nekem még így sincs

panaszra okom, pedig már a hetvenes éveimet taposom. Na-

na! Ne vedd zokon, de úgy látom, neked tavaly óta, mintha

görbébb lenne a hátad, ... és mintha a ráncok is mélyebbek

----------------------

lennének homlokodon. Gonosz vagy, én még nem vagyok

vén! Nekem még egészen jól mozog kezem, lábam, és épen

gondolkodom. Inkább te látsz setéten ősz, gonosz segédem.

Ma reggel egy-két liter bor mellett így beszélgetem egy seb-

zett öregemberrel. Mígnem ennek az önsajnálattól ajzott, és

bortól csapzott embernek feje asztalra bukott, s elhallgatott.

Szeretet

Mert most még van rá mód, ezért csak egy szelíd szót szeretnék

leírni, vagy csupán csendesen a füledbe súgni, ami talán felderít.

Odaadni neked, átnyújtani, mert a gyáva szemérmességem nem

engedi a csomagot kibontani. Ehhez szeretnék erőt meríteni, tő-

led bátorítást kapni. Segíts a szót, a lényeget végre kimondani.

------------------------

SZERETET. Szeretném arany betűkkel, csillagfény pemzlivel, az

égre festeni, hogy mindenki lássa, és olvassa a lényeget. Legyen

a béke, lelked éke a SZERETET ... A távoli magasba pingálni fel,

hogy semmi ne mossa el, és lehozhassa ide az ember. És betöltse

víg az égi, és a földi tereket, a SZERETET fénye mind a lelkeket.

Búcsúzik a nyár

Ma már párás hajnalokon bizonytalan lábakon botorkál a nyár.

Lassan jár, halkan, lábujjhegyen oson. Szemérmesen tűnődik az

elmúlt alkonyokon. Volt meleg estéken álmélkodik, mikor még

reménnyel telt Hold fénylett fenn az égen. Mikor a nyugodni vá-

gyó lelkek víg álmokat szőttek, és a tücskök hajnalig zenéltek. Mé-

------------------------

lázik a csendes hajnalokon, a meleg gyümölcsérlelő nappalokon.

És azon, hogy az ő ideje lejárt, hálás szerepe betelt, s immár vég-

leg átadja helyét az ősznek. Hiába, az a világ sora, hogy most a ter-

mészet öreg piktora, az ősz következzen. Eddig csodás színekben

festett bátor, isten-imás keze. Fenyérek dicsérték őt az erdőn, és a

------------------------ 

fák, és mind a dús bokor sokaság. Az ő égisze alatt csapodár szél-

lel dacoltak a kopár bércek. Bornak ígéretével mulattak a délceg

szőlőhegyek. Kint a réteken öröméneket zsongtak a szorgos méhek, s

a virágszirmok ezer színben pompáztak, odafenn az égben naptól ré-

szeg pacsirták daloltak. De ennek az idillnek mára már vége van. Az

------------------------

idő lassan lejár. Fáradtan, szinte nesztelen botorkál párás hűlt tereken a

nyár. A köddel telt reggeleken dús hajába itt-ott már őszhajszál vegyült.

Esténként bús homály ült meg egykor volt vidám szemeiben. És ő most

azért tűnik el, mert időközben elfáradt nagy küzdelmeiben. Én hiszem,

hogy ő nem szökik el, … a nyár sosem múlik el, csupán csak megpihen.

A kibic

Kritizálni, rongyot rázni, fennkölt módon affektálni igazán köny-

nyű. De az élet sokszínű tüzéből, valami maradandó értékű dol-

got kihozni … Ahhoz biz nem csak kohó, de izzó tűz, kitartó ész,

és művész kéz kell. A nyers érc anyagából vasat kovácsolni, szé-

pet alkotni nagyon nehéz. Bicska nyitogató, és fölöttébb bántó,

-----------------

hogy a dilettáns kívülálló ehhez is ért. Őszinte törekvés van ben-

ne arra, hogy elhitesse, ő aztán a kivételesen érző, sőt ő az egyet-

len igaz szakértő karizma. Kivár a merész, ott áll a bátor, az izzó

parázsnál. Ámbátor inkább vakmerő csibész ez, mert, ha kell, mi-

kor ha a vasat birtokolni akarja, akkor fondorlattal kikaparja az ál-

-----------------

talad rakta tűzből. De úgy ám, hogy ő maga lobot nem kap. Bár

csupán csak a tűzrakás kezdetét, és végét ismeri ... De tudja a

cselekvés lényegét, s neki ez bőven elég. Mert ennek a kibicnek,

mikor ha valami mégse úgy jön össze, ahogy ő kigondolta, őneki

akkor sincs veszteni valója. Ez a fajta ilyenkor abból profitál, hogy

-----------------

dőre mód lamentál. Igen, mert ő egyébként is, és előre megmond-

ta, hogy már a kezdet kezdeténél el lett rontva, és lám-lám, most

ez lett belőle. Persze ez momentán nem is lenne baj, mert a jobbik

eset, ha némán félreáll. De ő ennél önérzetesebb, türelmetlenebb.

Ez ilyenkor rongyot ráz, meg csepűt rág, Igen, hiszen ez a könnyebb.