Atyai szigor

Apám  a  megélhetés  okán  korán  munkára fogott, mindennap ki-

adta a  parancsot. Ő elmélkedésbe  nem  bcsátkozott, de nem ám. 

Apám tőmondatokban gondolkodott. Ezt, meg ezt meg kell csinál-

ni! Respektje képpen, s hogy  legyen jövőképem megigazította de-

rekán a nadrágszíjat, és még megkérdezte. - Ugye világos a feladat 

fiam? Nyilvánvalóan, mondtam magamban, és némám bólintottam.  

Ezeket a rövid utasításokat apám azért tette, hogy ne legyen kétsé-

gem a tekintetbe, mi lesz a következménye, ha nem úgy végzem a  

dolgom, ahogy  azt Ő elképzelte. Apám  sohasem kért. Ő, utasított. 

Apám katonás rövid parancsokat adott. Számos ilyen feladat  közül

---

épp a napokban jutott  egy tanulságos  történet az eszembe, minek 

következménye,  jelmondata,  de mondhatnám  úgy  is  hogy életre 

szóló  üzenete  az   hogy … ”Ha a Teremtőnek az ember a mindene,

akkor  az  állatnak az ember  az  Istene.”  Magyarul;  a  tudattalan  

jószágot  ápolni,  szeretni  kell,  és  persze gondoskodni kell róla. Ez

olyan kétségbe vonhatatlan törvény, mint az izraeliek számára a tó-

ra. Úgy emlékszem, közvetlen a cséplés után megbízott, - 9 éves ha 

lehettem - hogy  a tavaly  óta  felhalmozott  trágyát  tehénszekéren  

szállítsam ki az Oklocsányi  tarlóra.  A két igára  alig fogott üsző ké-

pezte a fogatot. A szállításhoz segítséget is adott, az én drága Erzsi 

húgomat, aki 7 éves kora ellenére, szerető lénye, lányos leleménye 

---

révén támaszként, együttérző társként szolgált. Egyébként a baj ab-

ból adódott, hogy  a trágya leszórása  éjszakába nyúlott, és a tanu-.

latlan üszők járomba fogása is komoly gondot  okozott.  Úgyhogy 

fiús  zavaromban  az  Istent  és  a két  barmot okoltam, csúnyán  és 

hosszan  káromoltam. És hogy az elveszett időt  behozzam dühöm-

ben  haza  úton a két üszőt vertem-ütöttem.  Apám a Tiszánál telje-

sített szolgálatot, anyám rokont látogatott éppen késő este lett mi-

re a húgommal és a két üszővel hazaértem. Az ólba tereltem  a két 

állatot,  és ágynak dőltem. A jószágokon az ostorcsapások nyomot 

hagytak.  Arra ébredtem másnap … Apám kezében a nadrág-szíjjal  

engem szólít, és szíd.  Te alávaló gazember, mit tettél  az üszőkkel?

Forró éjszakák-nappalok

Mostanában fülledt meleg éjszakák jöttek egymás után, minek

során olyan nyomasztó álmok telepedtek rám, hogy már rette-

gek az éjszakáktól, levelek hullanak a száraz ágról. Ellepnek, be-

temetnek, távolból vonyítások jönnek. Két veszekedett véreb ha-

rapdálja kezemet, cafatokra tépik, szétszedik testemet. Félek ágy-

ba bújni, nem merek elaludni. Olyan lidérces átkok ezek, melyek

nappal is gyötörnek, mi több most is kísértenek. Tegnap, ilyen lá-

zas állapotban, ebben a kusza eufóriában segítségért kiabáltam.

-----------

Bekopogtam minden házba, felvertem az egész utcát, de az em-

berek úgy tettek, mintha nem is hallották volna, de inkább nem

akartak tudomást venni róla. Kínomban már az Úrnál is próbál-

koztam, imádkoztam, ám hiába, mert imám süket fülekre talált

nála. Kivert az izzadtság, gyötrődtem tovább, taposott az álom,

csapzottan hánykolódtam az ágyon. Mázsás súly nehezedett rá

mellkasomra, de erőfeszítésemnek hála kibújtam alóla ... Majd

újabb rohamtól tartva kimenekültem a teraszra. Félálomban gyá-

----------

ván, félelemtől kábán ültem ott. Mozdulni se mertem, merthogy

közvetlen mellettem norgott a két kutya. Éjszaka beomlott háló-

szobám összes ablaka, összetört a veranda üvegajtaja. Ijedten,

törött szilánkok közt figyeltem, milyen dermesztően felmagaso-

dott az égbolt. Erősen néztem, hogy milyen eszelősen szipor-

káztak odafenn a csillagok. Közben azt is észrevettem, hogy a ,

vértelen Hold rajtam  röhögött. Majd  ahogy jött, úgy szökött

el az álomarcú köd. Elillant  a vérebként küldött ördög, eltűnt

----------

szemem elől a két dög. Azóta gyarló agyam mintha egy kicsit

tisztább volna, vén elmém világosabban gondolkodna, Az em-

ber a halálos ágyig bizakodik, békére,  nyugalomra vágyik, de

ha erőt vesz rajta a pánik, remeg a szív, izzik, vagy fázik. Így

vagyok most én is, merthogy magam fölött virrasztok. Mai ál-

lapot szerint kint, 38 fok. Nem tudom te hogy bírod? Az én tes-

tem néha lobog, néha vacog, ám dőre lelkem úgy tűnik még

bírja, vív, ég, dadog, és már attól tartok, hogy megbolondulok.

Újévi köszöntő

Vivát eljövő újvilág! Az újévben azt kívánom neked Barátom, hogy

jelenjen fölötted mindennap remény. Kivált béke eged alatt legyen

verőfény. Körötted boldogság világítson mindig. Szerető szíved pedig

privát angyalok őrizzék, de főként dicsértessék benned jó egészség!

Karácsony

Az ünnepnapokban a szeretet fája alatt emlékezzünk meg azokról

is, akik a Fényhozó jászla körül egykor velünk üdvözültek. Hold

súgja a csillagoknak, a nappali eszmélet a tudatnak, ők ma is köz-

tünk vannak! Gesztusaidban, lelked zugaiban ma is tetten éred.

Hangjuk, szavuk, üzenetük van. Ők bent a szívünkben élnek. Több,

egymásba vetett hitet remélnek tőlünk, és szeretőbb emberséget.

Elemek, egy vagyok veletek

Áldott természet, ti  hozzátok fordulok ... jóságos elemek. Enged-

jétek, hogy  mint  gyermek  egylegyek veletek. Kegyes fényözön, 

te áldott nap szórd rám sugarad.  Búzatábla, engedj vágyaimnak. 

Hagyd,  hogy  öledbe  hulljak.  És te szép,  te szelíd  búzavirág ké-

nyeztess  még, békíts  még kék  szemeiddel.  És  te vágyott  bíbor 

palást pipacs, varázst adj, és bódíts  el  ledér sóhaj énekeddel. Ka-

------

lászfejek, imádság letérdelek. És hozzátok is szólok örökanyagok, 

kik bennem  lakoztok. Érzem  okos  mivoltotok, minden tartalma-

tok, és hogy  magamhoz  mérten ti  mind enyéim vagytok. Uram,

az mért  van, hogy  nekem  érett nyaram  csak egy van? Fukar ke-

zedből fényablak ereklye nekem több mért ne lehetne? Mondd, a 

szenvedett titok körön mért nem bújik ki kereszt rejtekéből, sóvár

------

szabadság,  várva  várt  boldogság  és öröm? Uram, tudnál Te eb-

ben segíteni.  Áldott  természet,  hozzátok  fordulok  jóságos ele-

mek. Engedjétek, hogy  egylegyek  veletek. Búzatábla, engedj vá-

gyaimnak. Hagyd, hogy öledbe hulljak. És te is ég, és szelíd búza-

virág kényeztess még, békíts meg  kék szemeiddel.  És te vágyott 

piros palást pipacs, varázst adj, s bódíts  el ledér sóhaj énekeddel.

Repülés

Figyelj csak barátom,  egyazon nap süt le ránk, de mintha mi a tér 

vonzásában üstökösök volnánk. Mintha mindig ugyanazt az ösztö-

nös villanást  álmodnánk. Így  joggal mondhatnánk, hogy sorsunk

közös. Mert vedd példának  az örökös  fészek elhagyást, a repülni 

akarást. Biztató  víg veszély, nagy kihívás ez, míg alattad a vizslató

mély, és bár benned a félsz fütyörész, te már szárnyalni vágysz, és

------

repülést remélsz. Ámbár olyan balgatag vagy, olyan ágrólszakadt,

mint a halála előtt éneklő tövismadár.  Emlékszel  te az álom éjre,

mikor az öröm üstököse veled önfeledt repülésbe kezdett? Látod

így van ez, ha tavaszod jön. Szakadatlan repülést kántálsz, gyanút-

lan lebegni próbálsz.  Gondolj  csak a fecskére, kit a kerengés sze-

------

szélye, s szíve szenvedélye űz, de  nincs figyelme vércse veszély-

re. Dereng-e még, hogyan kerített bódító vágyba az első éjszaka,

a nem megyek haza, kéje s te repdestél, mint az éj denevére a tü-

csök zenélte bozótok fölött. Bizony még  mindig nagy a lebegési,

-------

a repülési  vágy  ég és  föld között.  S, ha így van, akkor boldogan 

köszöntelek barátom. Akkor  azt kívánom, lebegj felhőkön, felhők

felett. Életed, s szárnyad el ne törjön, magasan kerengj, ha éget, ha

még  ég  felé  küld  téged a te szent kikezdhetetlen szenvedélyed.

Magány

Szemedben csillan sok gyötört  éjszakának kénye. Üvege tükrén

ott dereng a lidérces álmok  észak-fok fénye. Messze tűnt életed

gyanánt arcodon pereg le a magány kínjának  ezer cseppje. A fe-

ledés heges ködébe temetnéd, mert ez a sebes felmarás érző szí-

vednek árt.  Talán  el is rejtenéd más elől a veszélyes élet, a meg-

------

gyötört, a szeszélyes sors adta ütések tört aranyát. Másfelől meg

vannak  bajos  percek, haragos órák, zajos pillanatok, évek mikor

inkább kivetnéd  magadból  a tegnapok borsos panaszát. És a vi-

lágnak mondanád el, vagy inkább széllel hirdetnéd. Bizony, hogy

-----

ordítanád százzal a neked szánt, méltósággal alig bírható, emberi

szájjal ki nem mondható  iszonytató magányt. Igen, hiszen felvált-

va fodrozik benned a vágy; hogy kimond  valakinek,  máskor meg

homlokod redőibe van szántva az okos megfontolás, hogy minek.

Nemzeti átok

István óta írott a rend, azóta szent itt a nóta. Általa lett ide-

geinkbe oltva Mária oltalma. A Kárpát média áldása dereng

ereinkben, csak annyira kusza bent a Szent Szűz kódja, any-

nyira setét éj a titka, hogy még ma is ... csupa rejtély népünk

számára. Nem tudjuk kiszámolni, mikor dúl nemzetünk erénye.

Aligha lehet kikalkulálni, mikor gyúl ki fénye, de azt se, hogy

a magasban fent meddig lebeg a turul. Bár mindennek előre

------------------

meg van írva miértje, kőbe lett vésve módja, hogyanja, miként-

je, csak nincs előttünk a mérce. Valamelyik Kárpáton túli sámán

buszúja lehet ez, aki konok módon eldugta előlünk az etalont.

Ezer évek óta erénytől vértezetten lápon, ... bűntől sebzetten in-

goványon járunk. Mert valami embert próbáló ős csalitban, va-

lami nagy süppedős nádasban megrekedt a mi régi világunk.

Szívünk sajgón, lelkünk fájón még ma is ott barangol az ázsi-

------------------

ai tájon. És hiába szól könyörgő imát kiszáradt szánk a keresz-

tény Európa Istenéhez. Hiába csahol fohászt vén komondor ku-

tyánk. Hű ebünk ugatása alig hallatszik a Kárpát hegyen át. El-

vész vad vonyítása a vak nádasban ... Valahol még mindig ott

tiblábol a messze Ázsiában. S, ha reszketeg lába néha, ki is

kecmereg onnan, még, ha csapást is talál, ... veszett szája át-

kot csahol nyomban. Ugat, káromol, ágál, s téveteg poroszkál.

Nemzetünk sorsa

István  királyunk óta írott a rend,  azóta zeng itt Istent éltető nóta.

Kárpátok alatt lett vérünkbe oltva a  Szent asszony oltalma, hogy

aztán általa milliókra hasson.  Szűz áldása kereng ereinkben, csak

annyira  bonyolult  a kódja,  hogy a  nekünk szánt ajándéka meg-

fejthetetlen  titkot rejt számunkra. Így aligha lehet meg tudni, mi-

kor gyúl ki újra nemzetünk fénye,  és azt sem, hogy ott az égben

fent meddig lebeg a szerencse, a madár-totem szárnya-reménye.

-------

S bár a nemzedékek sorsa előre, meg van írva, kőbe lett vésve mi-

értje,  hogyanja, mikéntje,  csak hát el  van dugva előlünk a mérce.

Valami nagy ősi, valami Kárpát idők előtti sámán gonosz szelleme

lehet az, ki eldugta a hosszú lejáratú átváltási bont, ... az igazodási

etalont.  Miatta  bolond  ingoványon  járunk, mert valami  embert

próbáló ős nádasban ott maradt, valami süppedős nagy csalitban

ott ragadt,  a mi igaz álmunk. Minek okán  szívünk sajgón, megre-

-------

kedt lelkünk  fájón még ma is  ott barangol az ázsiai tájon. És hiá-

ba  szól  könyörgő imát  kiszáradt  szánk Európa Istenéhez. Hiába

csahol  fohászt  komondor  kutyánk.  Öreg  ebünk  ugatása  nem

hallatszik át a Kárpát hegyen. Nem, mert  valahol még mindig ott

téblábol  a  sorsavert  messze  Ázsiában. S, ha reszketeg ki is kec-

mereg onnan néha, mégha csapást is talál, vad szája átkot csahol

nyomban. Téveteg ott vaklál részeg lázban  az ázsiai  magányban.

Út, és úti cél.

Míg  az  ember  él, van  út  és  úti cél,  s  hogy  odaérjél van hozzá

eszköz,  és  bár  a  két  végpont  közt  a  cél  szentesíti  az eszközt,

sorsod  fölött  Isten  a  döntnök.  De,  ha a cél neki is teszik, akkor

úgy  cselekszik,  hogy  ottvan  veled  tudatosan,  ám  van  hogy  a

tudat-alattidban.  Segít   neked, és  aggódik érted. Mert félt téged,

ottvan  a  nyomodban. Melléd  áll, ha  elfáradtál. Vízzel kínál, ha 

------

megszomjaztál.  Ilyenkor  pihenj  meg!  Ő készséges,  segít neked.

Mondd el  bajaid.  Mi bánt, mitől félsz, mire vágysz, és útba igazít.

Ő  kisegít, ha  rossz  útra  tértél, beállít, ha eltévedtél. Az Úr társul,

hónod  alá  nyúl,  azonosul  veled,  hisz  szeret.  Hidd  el neki is az

a célja,  hogy beérj a  célba. És, ha már ottvagy, beértél az célegye-

nesbe  ne  nézz  hátra,  mert  sóbálvánnyá válsz, mint Lót felesége.