Az öreg piktor

Az idő piktora fölöttébb suta, mihaszna lény. Minél többet
munkál arcomon annál inkább elrontja. Persze az is tény,
hogy az elején még szerettem. A kezdet kezdetén roppant
jól esett, ahogy megállt a tükör előtt és csodált. Akkor még
kedveltem őt, sőt kimondottan hízelgett, ahogy szemével
arcomon babrált. De most, ahogy a vén kezével, és ecse-
-----------------------------------------------------

tével matat, ahogy munkája révén halad egyre pofátlanabb,

egyre gonoszabb. Homlokomra barázdákat, fizimiskámra

árkokat mintál, és a hajamba őszszálakat pingál. Hálátlan

alak, és nem rest incselkedni velem. Ilyenkor kuncog, örül.

és ráncokat fest a szemem körül. Mostanában különösen

rossz viccei vannak az agg mesternek. Megáll az esze az

-----------------------------------------------------

embernek, hogy mit megenged magának. Borotválkozás

közben, mint valami ördög az arcomba röhög; fityiszt, meg

szamár füleket mutogat. Ezzel bosszant, de nagyon, mikor

amúgy is sok a bajom. Nem hagyom, nem tűröm tovább. Már

arra gondoltam, bár ez buta beszéd, hogy kiszúrom a szemét.

Aztán mehet amerre lát. El se hinnéd, hogy mennyire rafinált

-----------------------------------------------------

ez a félcédulás. És valamit tud a galád, mert mikor a szép

időkre emlékezik, vagy épp előre tekint ő mindig olyanokat

mond, hogy te ne félj csak, nincs semmi gond. Nyugtat, majd-

hogynem álomba ringat. Az élet még annyi csodás dolgot tar-

togat. Nézd a kék eget, a virágokat, és a szép unokákat. Vitán

felül mondom, öreg cimbora, - mondja - hogy a világ még any-

nyi jót bont ki, és hoz még számodra. Tegnap nagyon neki bú-

-----------------------------------------------------

sultam, meg aztán fájtam is, de addig-addig rimánkodott, kö-

nyörgött a rokon örömök, és a torony árnyak között. Oly erő-

sen győzködött engem, és küszködött velem az én öreg pik-

tor emberem, hogy végül is a mi közös tanácsunk úgy döntött,

hogy amíg lehet kölcsönös küzdelemben mégis csak megma-

radunk mi ketten egymásnak, páros kegyben, istencsapásnak.

Arckép

Arcod lelki állapot, ami híven mutatja állagod.

Mikor, ha megmutatod, az olyan, mintha titkot

súgnál másnak fülébe. Bensődről tükröt mutat-

ván, beavatod őt a magad ügyébe. Ugye látod

cimborám, milyen mezítelen vagyok? Nézd raj-

tam a sebeket. Ezek itt még elevenek, és nézd itt

--------------------------------------------------

ezeket, ezek már rég behegedtek. És most tőled ké-

rek palástot, mert muszáj beburkolódznom, mint

kagylónak a maga törékeny mészvázába. Tudod,

reményeim lázában arra vágyom, hogy homlokom

ráncai alatt elsimítja gondomat az igét ölelő gon-

dolat. Nekem csak ekképpen teljesül küldetésem.

--------------------------------------------------

Mikor, ha csendes megszállottságom nem vész

ködbe. Mikor, ha könnyeim, és vígságaim mind

össze vannak gyűjtve. Egy kis szerencsével, és

Isten segítségével kísértve, én csak akkor mond-

hatom, hogy látszani, s magamat láttatni megérte.

Az első albérlet

Korán kerültem a városba, az első házba, ahová beköltöz-
tem, ott a lakások belső folyosóján faltól-falig az ajtók 20-ig
voltak megszámozva. Én pont a 20-dik küszöbön túl laktam,
és, míg odáig lábaltam, lévén szag érzékeny egészen jól
bevésődött, hogy a falak között ki, mit is főzött. Egy jóságos,

------------------------------------------------------------

idős hölgynél kvártélyoztam. Mikor, ha a kosztot illetően nem

volt ötlete, tőlem kérdezte, milyen illatokat éreztem. Én meg

minden részletre kiterjedően, pontosan beszámoltam neki,

ajtók szerint, és számozottan, hogy innen-onnan milyen illat

szivárgott ki. Másnapra a cetli ki lett rakva az asztalra, a cek-

kerrel és a pénzzel együtt. Reggel nyűtt, vállára vetett kabát-

------------------------------------------------------------

jában keltegetett. Majd kint várt. Aztán furcsa csoszogással

az ajtóig kísért, amihez csak neki volt kulcsa. Miután magára

fordította a zárat, visszafeküdt. Számomra sosem volt titok

mi lesz az asztalra rakva. Mostanában gyakran jut eszembe

az étkek ősz varázslója, aki az élete alkonyán úgyszólván fiá-

nak fogadott. Ő azóta fent főz Isten konyháján. Én akkoron,

-----------------------------------------------------------

legény koromban sok helyen kvártélyoztam. Megszálltam túl,

és innen a Dunán. Laktam; Pesten, és Budán, de olyan csa-

ládias kvártélyom, mint nála, nem volt sehol, és soha. Mosta-

nában gyakran vetül az idő vásznán az én fogadott jóságos

öreganyám, aki olyan avatott módon főzött szabolcsi töltött

káposztát, ahogy a sokat vágyott otthonomban Édesanyám.

Antikrisztus

Csak az hal meg igazán, kit elfelejtenek. Aki itt lent a
földi tanyán nem volt jó ember, az ott fent erény híján 
az égieknek nem kell. Az ilyen ember igencsak pokolra
jut. Lehet bár neves krőzus, akár kivetett Antikrisztus.
Bárhogy is, de a zajos földi lét végén, csak is a hozott
eredmény a fontos. Van emberi lény, kinek földi volta
----------------------------------------------------
rajta túlmutat, bár a test, a tudat gödörbe hull. Isten
értékrendjében a fény, s az erény, az úr. És, ha most a
honi maffiózókra, az itthoni a pénznek nincs szaga,
a rabolj csak fiakra gondolsz, kik nap, mint nap meg-
lopnak... Hát akkor igencsak Istent káromolsz és tom-
bolsz. De legyen jogos dühödre, okos vigaszként az,
----------------------------------------------------
hogy, ki ember ellen vét annak jó emléke földi lét innét
nem marad. Itt a gonosznak messze nincs esélye. Énje
rosszul hangolt, rajta elszakadt a húr, zenéje fals,
üzenet-fénye vak. Ezért van az, hogy az azúr horizont-
ján túl annak csúf hangját nem hallja, annak lebuj fényét
nem látja az Úr. És bűnére válaszul a pokol mélyére hull.

Pünkösd várás

Újszülöttet vár így a család, ahogy a világ vár most terád

Pünkösdfény. Jöjj el keresztény életnemző férfiak körébe.

Áldást hozó Szentlélek, erős fiakat, érző leányokat fogan-

tass családszerető nők méhében! Itt az ideje, hogy beköl-

tözz a jövő nemzedék szívébe. Fényre vágyó bimbófejek

nyitják így szirmukat, ahogy mi nyitjuk most szívünk terád.

----------------------------------------------

Segíts Szentlélek, mert ma itt galabijás milliomok mocskol-

ják a téged-imádó hitünk, és tagadják áldást osztó, és fényt

hozó voltodat. Mezítlábasok hada fojtogat minket már
évek óta, eszik étkünk, s teszik békétlenné népünk. Szent

földünk tapossák a hálátlanok, és közben fennen hirdetik;

sem Isten, sem Messiás nem létezik. Nemtelen azt vallják,

----------------------------------------------

hogy a Názáreti Jézus kitalált mítosz. Soha sem volt, mond-

ják a Krisztus tagadók. Nem vállalt magára bűnt közülük egy

sem, s nem tűrt kereszthalált sem. Pedig köztudott, hogy az

örökkévaló ő közülük való volt. Én, istenhívő lévén megtanul-

tam az ő nagy kálváriáját. Ismerem ácsolt keresztjét, histó-

riáját, de azt is tudom, hogy milyen volt akkoron a törvény.

----------------------------------------------

Jártam nálatok nemegyszer. Térdeltem sok mecset kövén, s
éreztem a mester nyelvén. És, ahogy illett, kint hagytam ci-

pőmet küszöbén. Többször kerültem zavarba, mert én kába,

nem tudtam, milyen irányba van Mekka. Még is azzal töltöt-

tem időmet hajlékában, hogy hálát adtam az ő nagy Dzsihád

fenségének. Majd miatyánkot mondtam a magam Istenének.

----------------------------------------------

Engem hasis, sem meteorit nem kábít, és hamis fény sem va-

kít már rég. De vagyok még, és míg élek, arra kérlek Szent-

lélek, hogy világosítsd meg az ő Istentagadó lelküket. Jötöd-

del, fényeddel, végtelen békéddel, és a te nagy szereteteddel

töltsd fel, az ő elvadult szívüket, és az ő elvakult elméjüket!

Álság, és válság

Nincs semmi respekt, nincs semmi tisztelet. Folyamba vetett
kincs ma mások drága ihletett pillanata. Ennek van keletje víg,
ez működik most itt napi szinten. Így száz posztból legalább
kilencven, úgy van a közösségi oldalakra kirakva, mintha az a
saját gondolata volna. Azonosul vele, ennek okán megosztja. 

---------------------------------------------------------------------------

És oly annyira, hogy már nem is tud róla, hogy ő azt ellopta.

Így van ebek harmincadjára dobva most mások érzés, és gon-

dolat világa. Szabadon hozzá lehet férni, pedig illene előtte

megkérdezni, ha már tetszik neki, hogy meg lehet-e osztani.

A kommunikációnak valami furcsa, szegényes, és bugyuta

---------------------------------------------------------------------------

formája alakult ki mostanában. És nem lehet ellene tenni sem-

mit. Olyan ez, mint a kocsi hátuljába kitett bólogatós kis kutya.

És, ha nem úgy nyilatkozol róla, ahogy neki tetszik, akkor bíz

ő nagyon, de nagyon megsértődik. Igen, igen megbántódik a

kis gyöngykavics. És hát mi ez, ha nem hamis, és erőltetett giccs.

Drága Cimbora!

Öreg Tisza, drága barátom! Jó látni téged, jó itt állni partodon.
Te meg bolond szívem, most csitt, te itt most csak csendesedj.
Kárpát-hegy messziről jön, és régóta tart veled pöröm örök

cimbora, de minden veled töltött óra öröm számomra. Mert én

úgy vagyok veled, mint a megbántott gyermek, ki, mikor, ha

elszökik, ha hazulról elmegy, már bánja, és bár sír a szája, és

kékül, de igazán csak anyja ölében békül. Igen, hiszen termé-

szeted hitemmé nemesült ereimben. A veled átélt élmények

mélyek, melyek talán már fények, és van mikor erősödnek,

------------------------------------------------

máskor meg halványulnak. Árnyak, és szárnyak suhannak

az égből. Amott meg, boldog gyermekkor régről katonák

strázsálnak, kik egykor hű harcostársak voltak. Bizonysá-

gául annak, ők még most is ott állnak a szugolyokban, mint

dárdanádak. Na és ott vannak a kérészek a szöcskék, és

a méhek, és ezer tücsökének. Napsütötte töltéspartod, dús

fedetlen kebled öröm. Túl gyermek ködön megannyi suskus

nyüzsgések, hány, meg hány ösztön tülekedések szülötte.

És a szivárvány, a színek kavalkádja, mikor, ha káprázva

------------------------------------------------

összeérnek. Kubikok, béka beszédek, berkek, zizzenések,

erek, kuvikok, rebbenések. Emlékek, melyek messziről jö-

nek, itt zenélnek fülemben. Ítéletek, gondolatok vélemények

szembesülnek, Hullámok szél verte partodon egybegyűlnek.

Bizony így van ez. És, ha már érzed, hogy merre van észak,

s merre dél, vagy talán a fáradtságtól, de már látni véled, azt

is, hogy mi a cél. Miért mennél tovább? Révbe értél. Szállj ki

utazó, megérkeztél! Tán az is lehet, hogy téged itt várnak!

És lesznek olyanok, kik szívesen látnak. És itt olyan Isten-

hit, zsolozsma, olyan jó és bódító földszaga van a világnak.

Látogatás...

Biztos, ami biztos! Anyám még egyszer telefonál, szipog,
sírdogál. Aztán jöttök-e Bandikám? Megyünk, hogyne
mennénk Édesanyám. Mikor megérkezünk, kint a torná-
con vár. Nincs türelme, a kapuig botol. Megáll, rám szól.

Mit piszmogsz itt a kocsinál?! Hoztam magának valamit.
Olyasmit, ami magának is tetszik. Te semmit sem válto-
zol Bandikám. Várjon egy kicsit Édesanyám! Várjon csak,
mindjárt megmutatom. Szemének tört fényével fürkész.
----------------------------------------------
Na, mit szól? Rám néz. Te, csibész! Udvarol. Biztat. Hoz-

zám hajol. Meghat. Átkarol. Megenyhül. Én is. Arca felde-

rül. Fiam, ha engeditek, előbb megterítek. Biztosan meg-

éheztetek az úton. Meg ám, de nagyon. A konyhában, so-

rolja a bajokat. Hallgatom. Nyaka zsibbad, lába bedagad,

dereka fáj, de keze jár. Már minden ott van az asztalon: a 

tele tál, a kenyér, a kanál. Szedjetek fiam! Invitál. Az alkal-

----------------------------------------------

mazott napirend már régóta megszokott. De azért megkér-

dezem a reggeli után. Mi lesz a program Édesanyám? Ma

csak eszünk, meg beszélgetünk. Valahogy majd csak el-

leszünk fiam. Édesanyám korát meghazudtolóan egész

nap olyan, mint a Tisza folyam, aki körül a csendes erek

csak csörgedezni mernek. Ő az etalon, sőt sok nemzedék

----------------------------------------------

lexikon. Tőle tudom Apám titkát, ki már családikon, és a

múlt történések okát. Bámulom ahogy mesél. Hallgatom a

csodát, ami ott van homloka ráncaiban, szeme sarkában,

amiről eddig nem, vagy alig tudtam. Lesz-e még alkalmam

a titok ajtaján kopogtatni, benyitni, a jelen, és az elmúlt időt

hallgatni? Eszter végig mellettem ül. Úgy este tíz körül egy-

----------------------------------------------

szer csak megszorítja a kezem. Néz rám. Rég volt reggel,

indulnunk kell Édesanyám! Nem úgy van az fiacskám! Vár-

jatok csak, nehogy itt hagyjátok! A kamrában van még egy
pár szatyor. Nehezen mozdul, de pakol. Fáradtan a párom-

ba, Eszterbe karol. Kint az úton tétlen botol. Mikor lesztek

otthon? Nem tudom, de feltétlen hívom Édesanyám. Ma-

----------------------------------------------

gamhoz szorítom. Indulunk, a partról lassan gurulunk. Az

autó tükrébe többször belenézek. Örök idők óta így van ez.
Elszorul a torkom, nyelek. Látom fejkendőjét a gyér villany-

fény homályban, hogy lebeg. Látom áldott két kezét, ahogy

integet. Szeretném karomba kapni, mint egykor Ő engemet.

Szeretném szívembe préselni, magammal vinni, nem lehet.

Anyám emlékére

Anyám arcán nem láttam borút soha, haját kontyba fonta, mikor,
dolgozott. Nem tudom hogy, de valami angyal, vagy ördög bújt
bele, ha munkába fogott. Keze járt, és mindent örömmel csinált.
Szent volt a szememben ... Hogy kitől tanult annyi fogást, annyi
praktikát, soha sem mesélte. Nem mondta titkát. Amikor kapált,
------------------
két sort vitt egyszerre, de nem lehetett utol érni. A kévét olyan
gyorsan szedte apám után, hogy öröm volt nézni. Emlékszem
aratáskor ólmos, zsibbadt fáradtságot éreztem estére tagjaimban.
Mondta is gyakran. - Nem való a paraszti élet neked fiam. Mikor
kollégiumba kerültem, sokszor jutott eszembe anyám. Sok eme-
------------------
let magány, ... éhes éjszakán tenger vággyal mentem ki a tetőre.
Onnan kémleltem tágra nyílt szemekkel, merre van Bercel. Diák
társaimnak himnuszt zengtem róla, kik szint úgy vágytak haza,
mint én. Esténként, mert volt rá igény, hosszan meséltem a Ber-
celi ízekről, anyám főztjéről. Tény, hogy Sigmund Freud valamit
tudott. Az el nem fojtott élmény, a vágyott gyönyör, így vagy úgy,
------------------
de felszínre tör. A napokban anyámról álmodtam. Boldoggá tet-
tél, hogy haza jöttél, mondta - Fiam, néhány óra múlva kész lesz
a töltött káposzta  Sigmund Freudtól tudom, hogy emlékeinkben
a formák, a színek hazudhatnak, de az ízek, soha be nem csap-
nak. Arra ébredtem tegnap, hogy a párnára csurgott a nyálam.
Azóta jó anyám főztje, a töltött káposzta íze itt van a számban.

Hálaima odahaza

Uram, rég volt az, mikor elkerültem innét. Hálás vagyok

neked, hogy bejárhattam veled tágas földed mesés nagy

területét. És én, ma még boldog, és áldott fiad is vagyok,

merthogy ismét itthon láthatom napvilágod. Jó itt imafala-

id közt, ártatlan korom tiszta otthonában. Jó látni házad.

--------------------------------

Jó imádkozni nálad, az ima átitat, és átjár az áhítat. Rég

jártam itt, és most megint annyi minden vonzott ide hoz-

zád. Csodás érezni a honi föld szagát, jó érezni templo-

mod illatát. Uram, te ezeken a falakon messze túllátsz.

Mióta elmentem innét, engem minden ima idevezetett.

--------------------------------

Mikor, ha esténként, megoldottam sarum, képzeletem

falum templomában járt. Eleddig, ha valahol levettem

fáradt testem nyűtt ruháját, esküdt veled voltam. Az ima

dunyhájával takaróztam mindig, és mindenütt. Bárhol is

gyújtottam lámpást, raktam tüzet; itt mondtam neked imát.

--------------------------------

Fogtam kezed, hányszor kérleltelek, hogy a feloldozás

tisztára mossa kóborságom koszos nyűtt gúnyáját. Idejö-

vök hozzád ezután is, ahol kegyelmed figyelme süt rám.

Ide, hol a szeretet kapuján belül együtt vegyül katarzis

fényeddel a béke. Hol a padsorok közt istentitkok bújnak.

--------------------------------

Ahol a nagytiszteletű, és hű igehirdetődtől a tiszta lelkek

hitet tanulnak. Uram, rég volt az, mikor el kerültem innét.

Hálás vagyok neked, hogy bejárhattam veled tágas földed,

mesés nagy területét. És én, ma még boldog, és áldott fi-

ad is vagyok, merthogy ismét itthon láthatom napvilágod.

Búcsú barátomtól

Jobb ember voltál te mindünknél. Számíthattunk rád

hoztad a normát. Szíved csupa derű volt mindig, az

eszed pedig tiszta, számunkra te voltál a minta. Iste-

nem, hányszor mondtad viccesen; olyan jó volna be-

rúgni. De akármennyit is ittál, te mindig józan marad-

----------------------------------

tál, bár be akartál rúgni. Legutóbb vacsorára hívtál. Azt

mondtad lecsót fogunk enni. Arra gondoltam, hogy milyen

jó lesz majd megint együtt lenni. Még bort is vittem, de

hiába csöngettem, te nem nyitottál ajtót. Morogva, dühö-

sen lépcsőztem le a sötétben, lent a földszinten kukába

----------------------------------

dobtam a bort. Most tudom csak, hogy rád kellett volna

törni az ajtót. Rossz lélekkel álltam tegnap sírodnál. Hi-

ányod fájt, űrt hagytál, forrt bennem az önvád. Karcsi-

kám, ott szívemből szólt hozzád az elkésett monológ. És
túl a barátságunkon máig sem tudom, hogy mit bírok

----------------------------------

jobban... Inni, káromkodni vagy sírni? De, ha van túlvilág,

ha van odaát, hát én be fogok hozzád csöngetni. És már

azt is tudom, mit fogok majd tenni. Ha csöngetek, és te az

ajtót ott sem nyitod ki, hát én rád fogom rúgni. Aztán csak

inni fogok majd, és én nagyon, de nagyon be fogok rúgni.

Anyák napjára...

Bántja szemem az utcalámpa fénye, húzza fejem a párna mélye.

Babits; "Anyám nevére" versét hallgatom. Fekszem az ágyon.

Öblös hang borúja árad. Csupa szorongás, csupa bánat. Köny-

nyekig hat. Hál' Isten anyám még él, ha kérlelem mesél, mint an-

nak idején ártatlanságom szigetén mesélt. Emlékszem, ahogy az

álom és ébrenlét küszöbén, esténként álomba zenélt. Őrzöm va-

rázs szavait, esti dalait, de mást is; a múló idő színesre festi bő-

römön a parázs vesszőcsapások jeleit. Pedig anyám, maga volt 

az önfeláldozás. Istenem, Hányszor állt ágyunknál. Körül ugrált

minket. Rögtön kelt, ha hideg lelt. Őrizte álmunk, betakart, ha

fáztunk. Borogatást cserélt, ha felszökött lázunk. Nyugtatott, me-

sélt, inhalált, ha torkunk fájt. Tudja ég mért jutott ez most így ép-

pen eszembe. Százszor megkérdezte. Bandi, mersz-e még fele-

selni? Aztán egy vasárnap délután imakönyvvel kezemben meg-

esketett. Tisztelem szüleimet, és nem feleselek. Mért ne, ha iga-

zam van, mondtam, akkor dacosan. Mire anyám; … azért fiam,

mert a szavaknak rettentő súlya van. És persze, mint már annyi-

szor, megint anyám nyert, és megint megvert, de nem érdekelt.

Csupán furcsálltam, na meg, mert kíváncsi is voltam, Ezért hát

imentem a nyári konyhába megmérni a magam búját, és a sza-

vak súlyát. Káromkodtam, trágár szavakat kiabáltam. Messzire

hallatszott, átszóltak a szomszédok. De én csak azt figyeltem,

hogy megbillen-e a mérleg nyelve a hangom súlya alatt, de az 

semmit nem moccant. Dühömben kihajítottam az Udvarra a két 

fémtányért. Mikor kint egymáshoz ért, vészt csörömpölt a gyáva

lázadás rézharangja. Aztán nem sokára a konyha ajtaján döröm-

bölt anyám. Nyisd ki, te átokfajzat! Villámlott anyám hangja, de

mikor kinyitottam a konyha ajtaját nem vert meg, csak tehetetle-

nül állt, és remegett, sírt, és nevetett. Veszett kutyának nevezett, 

és mert nem értettem, hát megkérdeztem. Most mért nem ver

meg édesanyám Uram Jézus, Szűz Máriám! Hogy te milyen hit-

vány ember vagy fiam. Mostanában gyakran motoszkál álmom-

ban, efféle alvás szövedék, és még sok más emléktöredék. Bi-

zony tengernyi szeretet ébredt bennem azon a napon. Anyám

iránt végtelen hálát, ereimben mennyei áldást éreztem. Még ma

is kísért, ahogy, akkor ott lelkemhez ért. Köszönet ezért, köszö-

net mindenért. Hálás vagyok. És most, a közelgő szeretet nap-

ján mit is mondhatnék még szebbet, és szeretőbbet? Mit, hisz

annyi idő után most is csak sírok, és dadog a szám.  A jó Isten

áldja meg dolgos két kezét, és szerető nagy szívét Édesanyám-

Elfáradtam Uram

Hiszek egy Istenben, a mindenható Atyában. Még pon-
tosabban csupán remélem, hogy van. A reményem vál-
lalom, azt mondom el mindennapi imámban. Adja ég,
hogy legyen, csakhogy én már nem hiszek ebben. De
hiszek az emberben, de még jobban a holtakban, mert
----------------------------------------

ők már rendesek, hiszen már nem ártanak senkinek. És

ember lévén, hiszek erőmben, akaratomban, de e kettő

mostanában nem tudom miért, és hogy, de egyre jobban

fogy. Hiszek a mennynek országában, csak a dolog ott

hibádzik, hogy a beavatott okosok nem tudják, hol van.

----------------------------------------

Ezzel szemben nyilvánvalóan hiszek a pokol intézményé-

ben. Igen, mert tudom, és érzem, hisz a pokol időzítetten

itt dobol bent a szívemben. És hiszek a Jézus Krisztus egy-

kori létezésében, mert Ő meg már történelem. De túllátva

a klerikális körön, mert hiszen minden innen jön. Innen, az 

----------------------------------------

öngerjesztő bízz, a higgy, a menny, és a fölöttük lévő Isten.

Hamis kitalált, mismás világ ez Uram. Hiányod ezer éveken

át égbe kiállt. Hol a megváltó, hol a messiás? Irántad való

vonzalmam foglaltam imába. Hallod a hangot, vagy süket

vagy talán? Uram, ma nagyon elfáradtam, ne haragudj rám!

Szerelmeim ...

Messziről ered és messzire vezet a Föld egy-egy folyója.

És mindnek van köztes sodra, zöld partja, bölcs medre,

és maga jelölte hossza. Bárhogy is, de számomra nincs

kedvesebb, mint Tokajnál a Bodrog, és a Tisza szerelmi

légyottja. Kit érdekel más folyónak merre van iránya, mi-

lyen a sodra, a fodra. Mert csupán kettejük násza, és a

------------------------------------

borissza Tokaj-hegy hat rám igazán. Ritkán járok erre, de,

ha látom őket, csak állok, meredve rájuk. Én úgy bámulom

őket, mint templom falán a legszebb ikonképet. Szinte va-

rázslat, ahogy a folyók a hegylába alatt csendes nászban

eggyé válnak. Ezért is irigylem az öreg Tokaj hegyet, mert

tanúja ennek a gyönyörnek, s része e tájnak. Unszolom is,

------------------------------------

lévén kíváncsi természet, kérdem az öreget, ki igen szem-

érmes. Ritkán szól, s mikor, ha válaszol, olyankor egészen

közel hajol. - Ne vedd dicsekvésnek fiam, súgja; én eleddig

sok titkoknak voltam, és még leszek is tanúja. De számod-

ra olyan rövidre szabott az élet, hogy addig csodálj minket,

amíg lehet. Okosan érvel az öreg. Nem is kérlelem többet.

------------------------------------

Hallgatok. Higgadt, bölcs alkat, ő is elhallgat. Bóbiskol, hu-

nyorog, hisz hosszú volt a nap. Nekem is, de maradok még

kicsit. Ijedt fenség az ég, egy ideig nézem még. Rég láttam

ilyet. Szemem issza, pórusaimba ivódik, szívembe lopódzik.

Az öreg hegy varázsa jeleket üzen, és már a Bodrog, és a

Tisza násza is itt van ereimben. Indulok, magammal viszem.