Nyári éjszaka a Tiszánál

Esti fény fodroz a Tisza tükrén. Ám valahogy az ég mintha vissza-

húzódna, mintha félne. Ma éjszaka nem mutatja boltja kirakatán

égi ékszereit, rejti részeit talán, mert nem meri felkapcsolni mind

a mécseit. Csak a  Hold  sejlik bent a  meder közepén,  ott fürdik

szent csillámaival. De az is lehet, hogy csak a nesszel, s szelíd tár-

-----

saival, a víz hullámaival játszik. Az égen csupán néhány, alig kive-

hető sovány szürke  páralepedő lebeg. Fejem felett közülük egy

lomha  kövérebb felhő esőt ígérőn piheg. De most a meleg nap

után olyan csendesek a többiek is, hogy úgy tűnik ma már nem

esik. Talán jobb is gondolja álmába, folyam ágyába zuhanva a Ti-

-----

sza. Lassan fogy szép nagy mellkasa, majd  alig érezhetően  újra

emelkedik. Rendesen hallani lehet ahogy csendesen szuszog. Ví-

zében a nappalt éjre cserélve a csend vére szendereg. Aludjatok

csak ti cserfes csillám lidércek, s ti is kedves hullám testvérek. Pi-

henjetek csak, hisz szokás szerint holnap meleg nap lesz megint.

Csillag vendégek

Nem  tudom  te,  hogy vagy  ezzel barátom? De én most töredel-

mesen  megvallom  neked,  hogy  engem  már  régóta  elkerül az

álom, és bizony hiába szedem a drága, és  csodás gyógyszereket,

meg más, fránya álommézeket. Bármit is teszek, hajnalig munkál

bennem a stressz.  Gyűrötten  élem  meg  a  napokat.  Így volt ez 

-----

eleddig. Mígnem hozzám szegődtek bor-ivó vendégnek  a víg ku-

lissza fények. Letelepedtek  asztalomnál, és azt mondták ezek, és

mondják  még ma is,  hogy  néhány pohár  bor mellett könnyebb

búcsúztatni a napot. Igazuk volt, mert azóta, ha emlékeimben ma-

-----

tatok csupán a szebb a  jobb dolgok néznek vissza rám.  Ha akad

is közöttük néhány sánta kutya,  egy-két pohár után sután elolda-

lognak a vackukra. Azóta így alszanak el mind az ágyukba feküdt

csillagvendégek velem együtt szédülten, kábán álomba merülten.

A mesebeli harcsa

Nemzedékeken  át szájról  szájra szállt,  hogy  egy tetemesen szép

harcsát őriz rég Bercelen a Tisza. És még azt is mesélték róla, hogy

ez a félelmetes  bestia beette  magát az iszapba. Ott tanyázik bent

már század évek óta.  Lent a folyam ördög mély medrében ingázik

oda - vissza Tiszalök  és  Dombrád  között. Nagy néha fel - feljön a

-----

felszínre, és gondtalan voltában boldog villódzásban sütteti magát

a napon.  Akkoron   minden  horgász   azon  volt  Bercelen, ... arról

ábrándozott, hogy ez a nagy csoda egyszer csak az ő horgára akad.

Aztán  egy  nyáreleji  nap ez az eufóriás legenda, ez a hatalmas har-

csaóriás  Gönczi  Áron  horgára  akadt.  A hír hallatára a falu apraja-

nagyja hanyatt - homlok szaladt le a Tiszára. Kerek szemekkel, száj-

-----

tátva látta, bámulta a Berceli tömeg, hogy az öreg mesebeli harcsa

nem csacska legenda. Az odavonult nép elámulva nézte, hogy a hős

testvérek, az akkor még erős, tettre kész Gönczi fivérek felváltva mi-

ként  cserélik  egymást  a  rozoga  csónakban. Akárcsak a mesében,

töretlen  reményben  három  nap, három éjszaka álltak merészen a

strázsán.  Merthogy a  nagy fogás varázsán harmadnap pirkadatáig

-----

dúlt a harc, addig tartott a csoda. Majd a nagyhal szájából kiszakadt

a horog, és elúszott a harcsa. Bebújt örökre a Tisza iszapjába. Én az-

óta semmilyen hírt sem hallottam róla. De annyi bizonyos, hogy ab-

ban a hónapban a  hála  jegyében a Gönczi fivéreknek a falu kegyé-

ben lett részük. Merthogy  nyitástól  zárásig ingyen ihattak a Berceli

kocsmában, míg  az  asszonyok  imát mondtak értük az Úr házában.

Már évek óta menekülök

 Már évek óta menekülök, mint üldözött kutyakölyök a részeg

gazdájától.  El csak el, minél messzebb a  háztól. Ilyenkor ma-

gammal  viszem  bántó  köszvényem,  a szőlők  közé cipelem

fájó  örökségem.   Úgy  emlékszem  így volt  ez tavaly  is, mi-

kor is kint az esőben, ahogy kaptatok fel az ösvényen szembe

------

jött velem egy furcsa ismeretlen. Köszöntött, és ahogy illik én

is köszöntöttem. Kérdőre vont. Mit csinálok ebben az átok idő-

ben? Költői kérdésre némaság jár, mint ahogy fokhagymás pi-

rítóshoz forralt bor dukál.  Egyszerűen  a pince  felé  intettem.

Jöjjön velem!  Ott,  legalább  meleg van. Benn, egyre mélyeb-

ben  barangoltunk  az élet  sűrűjében.  Ahogy  beszélgettünk, 

------

iszogattunk a  duruzsoló  kályha mellett, megnyugvás telepe-

dett rám. Valami különös forróság szökött sajgó  ízületeimbe.

Mikor jött az idegen, akkor még fájtam, s a pokolba kívántam.

De mikor a szent elment, vele ment bántó köszvényem. Azóta

úgy  hiszem,  hogy   aki  a tüzemnél  vendégként  megpihent,

akkor  ott engem, az ő  személyében  meglátogatott az Isten.

Legyek

Tavaly iskolai szünet során a két kicsi szomszédlány egy szép ked-

di napon átjöttek az évvégi bizonyítványt megmutatni. Aztán juta-

lom okán elkezdtünk cseresznyni  kint a teraszon.  A történet kap-

csán tudni érdemes, hogy azon a nyáron  ellepték házunkat  a  le-

gyek, melyek nemcsak engemet, de a kicsi hölgyek érzékenységét  

is bántotta. Cseresznyézés  közben nagy  kerek  szemekkel néztek

------

hogy a szemtelen szárnyasok hogyan zsongnak, miként dongnak

ide-oda. Na gyerekek, ha valaki ezekből legalább tízet leüt, akkor

az eddigi cseresznyézést finom fagylalttal tetézzük. Mindkettőjük

nek  tetszett az ötlet. és máris megkötetett az üzlet. Miután kiosz

tottam köztük a légycsapókat,  elkezdődött  a vadászat. Egy pilla-

nat, és nem tízet, de fejenként legalább vagy százat küldtünk át a 

------

másvilágra. Aminek  többek között  az lett az ára,  hogy  egy drá-

ga virágváza  egyetlen csapásra  apró szilánkra tört. Az ádáz hon-

védő harc  után a  csörömpölő  üveg darabkákat és a döglött tró-

feákat  besepertem a  szemetesládába.  Aztán a  kézmosást köve-

tően a  két kicsi lány  fagylattal a kézükben, diadal ittas fénnyel a 

szemükben  a legyek  feletti  győzelmük csúcsán, büszke tekintet-

------

tel nézetek vissza rám.  Örömmel, a győztesek  sikerélményével

tértek haza. Ezzel szemben  engem egész nap a  drága  váza hi-

ánya bántott. A nagybecsű amfóra foglalkoztatott, mit a párom

a szép emlékű anyai  nagyanyjától kapott. Estére ha megérkezik

Eszter, én  rörgtön szívébe döföm  a tőrt, és ha  tudatom vele a 

malőrt az biztos, hogy egy világrendszer fog összedőlni  benne.

Hitem temploma

Messze a hegyek fölé, fel a felhők közé emelkedik az én hitem 

temploma.  A tisztulás vágya s a  szeretet  útja  vezet engem el

oda.  Katedrál  üvegén  ömlik  a  fény, ... és a világossága okán

ellepi elmém, mikor a szám remény imát mormol. Ha időm en-

gedi, mit  gondom rám testál; a fohász rostáján emberhez mél-

----

tó bajom itt  a szívem elejti. Uram,  túl  minden földi hiúságon,

nálad  megnyugszom, mikor fehér abroszon, ott a tőled kapott

bor és a kenyér. Uram, légy megbocsájtó sokasodó bűneimért!

Isten a kertemben

A múlt kedden az alig lanyhult nyáresti melegben, itt a kispesti

kertemben rám köszönt az Isten. Éppen a frissen kaszált füvön

mentem át, Ő meg hátra tett kézzel gondjába merülten, mezít-

lább mászkált kint a kerítés tövében, majd megállt előttem. Hát

jócskán meglepődtem, mert bár napi szinten beszélgetek vele,

de ilyen kontaktusba még sohasem sikerült ... Mint később ki-

derült, azért jött személyesen, hogy ősz fejemre áldást hintsen.

Furcsa jöttével, végtelen hála öntött el, valami olyan fajta csen-

des őrület, amit úgy neveznek, hogy Istenszeretet. Míg az Úr je-

---------

len volt nem rótt fel semmi bűnt, és minden olyan lebegően fe-

hérnek, légiesen könnyűnek tűnt. De amint elment fekete űrt ha-

gyott maga után. A rossz idő pórusán gonosz szél fújt. Az égen

komor szétnyúlt fellegek gyülekeztek. Ijesztett, megbabonázott

a hátam borsódzott. Zavart, lúdbőrős lettem tőle. Az udvarban

forgószél kavart, és tőből kicsavart a földből egy egész sor orgo-

na bokrot. A hirtelen támadt vész a szomszéd kiszáradt szilvafá-

ját derékba törte, majd a kerítésnek döntötte ... A villám szinte

minden fába  belecsapott,  de tüzet egyik sem fogott, viszont le-

---------

tarolt róluk minden ágat. A vihar egy jó párat az utcára, néhá-

nyat meg a kert hátuljára sodort. Fentről a komor felhőkből fél-

öklömnyi fagyos labdacsok hulltak alá az égből, és vastag fehér

pamlagot terítettek a kertben. A jégdarabok ütemesen verték

fejem fölött a kalyiba tetőt.  Miközben velőt rázóan dörgött, és

villámlott, ... én csak álltam ott, mint egy elhagyott hajótörött a

lakatatlan szigeten.  A jég annyira lehűtötte az előbb még forró

levegőt, hogy a lenge  nyári ruhában  borzongani kezdtem, fáz-

tam. Ahhoz viszont gyáva voltam, hogy berohanjak a házba, de

maradni sem akartam. Én, Isten gyávája vén, zavartan levegőért

---------

kapkodtam. A nagy forgolódásban, a nagy viharban, és a hajnali

huzatban bizony arra ébredtem , hogy a paplan felett kitakartan,

fázom. Az, hogy a nyáresti melegben a Kispesti kertemben rám

köszönt az Isten, az csupán csak álom, de az is lehet, hogy a kép-

zeletnek ezen a fokán egy kedvesnek tetsző kitalált történet, ami

a remény, és a hátha van Teremtő okán született. Igen, mert nem

láttam én egész  életemben egyetlen egy  élő Isten lényt sem, de

nem ám. Sem nem itt a  Kispesti kertem alján,  sem nem Budán.

Házasság

Mégis csak eljött a nagy lakodalmas nap, és bizony sok telt el az-

óta, hogy először láttalak.  Közös utat  választottunk magunknak, 

de korántsem sem volt közös, és  ezután sem lesz mindig egy az 

akarat. De nem is lehet, hisz én férfinak  tudom  magamat, te pe-

dig nőből vagy.  Minden lélek kivan téve szeretet-éhségnek, fagy-

nak, télnek. Ezer  viharral  dacol.,  de  róla  egyik sem szól,  száját 

------

szorítja,  ám  rejtekének  mégiscsak  az  a titka, az  szentül őrzött 

szándéka,  hogy  ott  legbelül,  egyazon  út  felé menekül. Össze-

jött miattunk  ma mindkét  részről  a  család,  sok barát, rokon, és 

mind  választékosan  öltözött.  Ma  boldogság  költözött  körénk,

eljött, leült ide közénk,  és mind a  mi közös tüzünknek örül. Külö-

nös ez a nap. Ma esküt teszünk  egymásnak, áldást ad ránk a pap. 

Mulatnak, isznak,  vigadnak, most egy  víg éjszaka szeretet sugár-

------

zik felénk, és holnap, ha megvirrad, elköszönnek. Aztán vigyázza-

tok egymásra!  Persze,  úgy lesz, jók leszünk, és hűek. Aztán ők is 

hazatérnek. Miránk meg ránk köszön a  közös élet, két bazi nagy

bőrönd, és a hosszú álmatlanság utáni fáradtság, ami majd úgyis 

ágyba  dönt.  És  láng  vár ránk,  és  nász,  csak  a  nagy  egymást 

akarás, a tűz, a láz, ami szeret is, meg végzet és egy szűk albérlet.

Magány

Ha földbe  döngöltek, és össze kell zsugorodni.  Ne akarj többet,

mint élni, megmaradni. Mindegy, hogy ki, mikor és hogyan ron-

tott. Ha nem folytatod, nincs  mit megosztanod. Kezd el újra, és

elölről,  bizakodj,  ha  azt  érzed,  hiánya  felőröl.  Ha  torkodon

köszörül, ha fojtón a melleden ül. Ne add fel, ha már nem bírod

egyedül!  Veled  van, ott van szívedhez  közel, mint ahogy hideg

napokon  meleg  pulóvered,  vagy a vasalt  tiszta inged, úgy ölel.

Konda

Esőbodros  felhős  fuvallattal  virraszt  a csend az álom fodros falu 

felett. A  sarokba vetett  vánkosán  még félig  horkol, de már imát 

mormol a karikás ostor.  Fölötte  szögre akasztva hű társa a duda, 

aki épp a konda  terelésre hangol. Derűs kürt szólamokat, nyitány 

menüt gyakorol a négylábúak zenésze. Bíbor nappallal kel a Bilku

család bátor  karmestere, s együtt ébred vele a kondásház apraja,

---------

nagyja.  Ásítva éled  a porta  ólakban a  konda társak álmos hada.

Kába  porcsinfűre  éhezve  fohász száll az égbe. Csókos ébresztőt,

susogás  bókot  lehel  a  falura  az illatos akác virága. Napraforgó

bugája  reménykedve  fordul a fényre.  Mikor ha a hangját cifrázó

duda  toborzó szája gyülekezőre fúj. Aztán az út porában porosz-

kálva  elindul a  konda őre, és vele a jószágok lába is ki a legelőre.

Mohács

Dermedten állok az ősök, a dicső elődök teteme fölött. Meg-

hatottan járok itt, a mohácsi hősök fejfái között ... Ötszáz év

távolából, a rég elfeledettnek hitt halottak honából megele-

venednek az egykori kenyeres pajtások. Az elfeledettnek hitt

messzeség táborából lépnek ki mind, és mint mázsás súly ne-

-----------

hezednek rám az emlékek ... Ágyuk dörögnek, lovak nyeríte-

nek, Isten, és  a haza nevében, - kard ki kard, - hozzám sze-

gődnek kopját, lándzsát szegeznek a derék vitézek. És mint

rég, megint egyként, és vállvetve nekivágunk az oszmán se-

regnek. Nincs joga a föld hátát  taposni itt a Duna medencé-

ben az Allah hitű töröknek. Mi nem fogunk dézsmát, sem ha-

rácsot fizetni ezeknek az  istentelen jöttmenteknek. Úgy em-

-----------

lékszem, ilyen szavakkal átkozódtunk, így fogadkoztunk egy-

más közt. Közel ötszáz évvel később itt a megbékélt Mohács-

nak ege alatt most is  ugyanolyan  forrón füröszt a nap, mint

annak idején sütött a harci páncél alatt. Szemem előtt dereng a

múlt, mint ahogy a letisztult folyam iszapjából kibújt kavicsok,

és szívem úgy sajog, ahogy az ádáz csatába tébolyult démonok.

Pista bátyám

 A Fő, és a Táncsics  utca sarkán  állt Vitéz  Kiss István cipészmester

műhelye. Akire én, mint unokaöccse fölöttébb büszke voltam. Már

csak azért is, mert nem csak vitéz volt,  de egyben cipész is. Bár az 

előbbit  csak  az idősebbek,  míg az  utóbbit a  falu apraja is tudta. 

Egyszer  ez a  sokak  által  szeretett  mester ember  iskola után be-

csalt műhelyébe. - Gyere csak be te csibész. Éhes vagy-e, kérdezte.

------

- Igen,  akár  a farkas. - Nem  jó az,  ha üres a  has,  mondta. Majd

csendes  mosollyal  bajusza  alatt a  vastagon kent zsíros kenyeret

a  kezembe  nyomta.  És  rámutatott  a suszter  székre. – Csüccs le

kisember, majd leült velem szembe, onnan nézte, hogy falom be a 

vastagon kent kenyeret. - Na mondjad csak, hogy megy az iskola?

- Hát,  elvagyok vele … –  Aztán  van- e  már  egyesed,  kis  koma?

------

- Nekem-e?  Már  hogy  is  volna,  kérdeztem  vissza  önérzetesen.

- Tudja Pista  bátyám,  én olyan  jegyet  sose kapok. – Hogy hogy?

- Hát, úgyhogy arra  figyelek az órán,  amit a tanító mond.- Na jó, 

és aztán? - Aztán ennek okán … sok mindent tudok.  Ezen úgy el-

csodálkozott,  hogy  levette  orráról a  szemüveget, és a  markába 

köpte a szájában tartott faszegeket. Magához húzott, és a szurkos 

------

kezével megsimította  fejemet. - Büszke vagyok rád,  majd kezem-

be nyomott  egy ötforintost.  Aztán  jól  vigyázz meg  ne tudja az 

anyád, inkább  vegyél  rajta kandiscukrot. És én addig őrizgettem 

ezt nagy titkot, mígnem  valahogy  elkallódott.  Istenem, hogy én 

mennyire  dugdostam,  vigyáztam.  Néha  elővettem, nézegettem,

de mára  már csak  az iránta  érzett  szeretet maradt meg bennem.

Ha már nem leszek

Amikor meghalok, mikor nem fáj már semmi, a berceli temetőben

akarok megpihenni. Mikor a vén életem lemenőben, én ott, a sze-

líd akácok tövében szeretnék szembesülni a csönddel, elvegyülni

a földdel ... Ha gyarló léleknek van utolsó kívánsága, mert nekem

a halandó embernek van, s ezen túl van jelenem, és múltam, de ki

majdan leszek, ott akarok összeesni holtan, elporladni atomokra

hulltan. Hál' Isten ébren még nem, de álmomban gyakran jönnek

----------

a hívások. Nem tudom hogy hogyan, de rendre érkeznek a rejtje-

les kódok ... Volt gyermekkori rokonok üzennek, a szúrós akácok,

titkokat susognak a halk szavú lombok. Füzek könnyei peregnek,

valakit siratnak. Dűlők partjain lapulevelek dudorásznak, bogarak

zsonganak. Út széleken a porcsin füvek bús nótákat fújnak. Tisza

iszapjából rég elhangzott szavak bugyognak fel, miket még akkor

dugtam oda el, mikor levegőért kapkodva fúltan, úszni tanultam.

-----------

Úgy emlékszem, hogy nyár estéken ott sok ezer rubin ékszer sú-

lyától szakadott le rám az ég, és milliom csillag világlott. A Nap

bolondja, a délibábos Hold mosolya kigyúlt, és a Tejút kivirágzott.

Bodza, orgona, hárs és a kaszált fű, a száraz széna illata szállt. Ha

meghalok, nem lenne szerencsés idegen földben eltemetve lenni.

Mikor a vén életem lemenőben, ha nem fáj már semmi, én a sze-

líd akácok tövében, … a berceli temetőben szeretnék megpihenni.