Mohács

Dermedten állok az ősök, a dicső elődök teteme fölött. Meg-

hatottan járok itt, a mohácsi hősök fejfái között ... Ötszáz év

távolából, a rég elfeledettnek hitt halottak honából megele-

venednek az egykori kenyeres pajtások. Az elfeledettnek hitt

messzeség táborából lépnek ki mind, és mint mázsás súly ne-

-----------

hezednek rám az emlékek ... Ágyuk dörögnek, lovak nyeríte-

nek, Isten, és  a haza nevében, - kard ki kard, - hozzám sze-

gődnek kopját, lándzsát szegeznek a derék vitézek. És mint

rég, megint egyként, és vállvetve nekivágunk az oszmán se-

regnek. Nincs joga a föld hátát  taposni itt a Duna medencé-

ben az Allah hitű töröknek. Mi nem fogunk dézsmát, sem ha-

rácsot fizetni ezeknek az  istentelen jöttmenteknek. Úgy em-

-----------

lékszem, ilyen szavakkal átkozódtunk, így fogadkoztunk egy-

más közt. Közel ötszáz évvel később itt a megbékélt Mohács-

nak ege alatt most is  ugyanolyan  forrón füröszt a nap, mint

annak idején sütött a harci páncél alatt. Szemem előtt dereng a

múlt, mint ahogy a letisztult folyam iszapjából kibújt kavicsok,

és szívem úgy sajog, ahogy az ádáz csatába tébolyult démonok.