Tiszapart

A Tisza part az ég azúrkék  tükrében gyönyörködik. Széna illatú 

haját szöcskék  díszítik.  Víg  karcsú  teste  buja  vágytól remeg,

míg sistergő tomporán a nap  hentereg. Gléda izgalomban lesik

a kíváncsi tengerik. A napraforgó bugák mind, egytől egyig sze-

------

mérmesen lecsukják szemeik. Ezüstös vágytól remegnek a nyár-

falevelek. Sóváran sóhajtanak a szomszédos füzek. Napi szinten

játszódik a pajzán jelenet. S ha jobban megfigyeled; ilyen zavart,

ön  zsongásától  kavart  a  nyár  szívébe  mart  pajzán Tisza part.

Apám emlélkére

Gondoltad volna, hogy nyári éjszakákon magába, gigászi gondjá-

ba merül a Tisza. Figyeltem,  ahogy iszapja felett jámbor elmélke-

désbe  kezd. De  úgy is mondhatnám, hogy  éjszaka bóbiskol ön-

maga  álmába  karol, horkol az öreg. Ilyenkor holdfény pásztázza 

vízét, csillag  sokaság  bogarássza  felszínét. Rejtené előlük álmát, 

-----

de  mégis kikotyogja  titkát  szegény.  Figyeltem  medre közepén, 

miként  feszül álomfodrába az evezőlapát, hogyan nyaldossa sze-

líd hulláma a halászcsónak  falát. Néztem, mellkasa, hogy mozog,

és  ahogy  termetes  tüdeje  időnként  iszapbuborékokat szuszog.

Ilyenkor  égi társaság ver tanyát fodrai között. Partján a fák pirka-

-----

kadatig  állnak  őrt  álmai fölött.  Hallgatják  ütemes  szuszogását.

Addig  bábáskodnak,  amíg  hajnal  nem hasad,  őrzik álmát,  míg

Majd megvirrad. Volt  időm megfigyelni annak idején, mikor még

élt szegény Apám.  Meleg  nyári napokban sok éjszakán át csend-

ben ültünk  a  csónakban,  és ha hal is  akadt a horogra, mennybe 

-----

repültünk.  De egyikünk  sem volt boldogtalan akkor sem, ha haj-

nal tájt fogás nélkül mentünk haza. Istenem hány nyár múlt, hány

Hold gyúlt, s hunyt ki azóta. Innen üzenem  Édesapám, hogy any-

nyi  idő után ismét  vendégül  látott a Tisza. Könnyű szél fodrozta

felszínét, kis vártatva csillagsokaság bogarászta lelkét, és mint ak-

-----

kor rég,  most  is  égi  társaság vert tanyát fodrai között. Csak hát

rossz szokása szerint, cudar volt megint, mert halat, azt most sem

adott a fukar. Viszont ott  volt medre ajándéka; a nagy csendje, és

rendre  annyi  más  vigasza. Így, bár üres kézzel ugyan, de koldus

batyumban élménnyel, bolond  szívemben békével mentem haza.

Körforgás

Mindig is úgy hittem, és ma is úgy érzem, hogy örök körforgás az

élet. A tisztes öregkort megélt mesél így az ifjú nemzedéknek,

ahogy én mesélek most tenéked drága unokám. Most így életem

alkonyán el kell hogy mondjam nem mindig voltam büszke maga-

ra. Persze úgy is mondhatnám, hogy erőfeszítéseim során ritkán

kaptam áldást dolgaimra. Pedig becsületemre legyen mondva én

------

mindig jót akartam. Úgy tarja a fáma, az alma nem esik messze a

fájától. Gyávából sosem lesz bátor ember. Az életben ez az egyik

megszenvedett bölcsességem. Nevesen; … csak az nyer, aki mer.

Nyilván a tudás elengedhetetlen része az is, hogy veszíthetsz is,

hisz nem mindig erény a bátorság. Tény, hogy a sors szeszélye ve-

ti ki, hogy mikor, mi az igazság. Én bennem sosem volt rossz érte-

------

lemben vett ravaszság. Hiszem, hogy génjeidben ezt az örököt vi-

szed tovább. Ennél fogva te soha ne számíts rangra, buta babérok-

ra. Mert ez mind csak hiúság, embert őrlő dőre vágy. Az legyen

számodra a végső tanulság, az legyen a mércéd, hogy az igaz

emberi érték az önzetlen, s őszinte barátság, ami manapság ritka,

na és a szeretet, a család, és a lelkiharmónia ez a boldogság titka.

Ébredés

Gyermekéveimben  a nap fényénél, a reggelinél  beszélték meg az

öregek,  hogy az éj lepedőjén  mit álmodtak.  Ámulva  hallgattam,

bár vélten misztikának, felnőtt huncutságnak  éreztem az esti cso-

dát. Akkor még, ... ha  a  lámpák  kihunytak  látomás  tünemények,

mese  szülemények  aludtak az ágyakon.  Másnap az  álmoskönyv

logikája szerint fejtegették az éjszakák üzenetét a  felnőttek. Hová 

lettek ezek a csodás álom pingálta  festmények?  Mit őrzünk belő-

lük? Hová tűntek ezek a drága lények, s a képek  miket a mesélt él-

--------

mények okán örököltünk tőlük? Alig valami maradt meg. Talán né-

mi emléktöredéket, meg néhány régi megsárgult  képet őrzünk a

komódunk alján, vagy a szobánk falán.  Az esti  együttlétek, a régi

misztikák, a reggeli álomfejtések helyett a "Na, ezt vedd  meg egy 

komám!"  reklámpaneleket  kapjuk  ma, miket  naponta  többször

agyunkba szuggerálnak. "Ha  ezzel  mosod  a  hajad,  nem  izzad a

lábad."  "Ha ezt megveszed fitt, és  több leszel,  mint a másik. " Mi

most a régi,  okos  napi beszélgetések  helyett a médiák agymosás

--------

szálait  bogozzuk.  Az egykori  csendes álmokra  révedt fejtegeté-

sek helyébe pedig a kora reggeli ébredés, az el  ne késs kapkodás

lépett.  Ennek  kapcsán  a reggeleket  én úgy  élem meg, hogy az

asszonytárs, kit hajnaltájt magam mellett lelek,  sietve kelteget, és

kelletlen bár, de ilyenkor már  én is  sietek.  Így van ez.  Csak a bó-

dult rohanás  mindig, mert  felgyorsult a  világ. Ma már nincsenek

ágyból kelő, álomból  ébredő  beszélgetések.  Én úgy látszik, mert

talán hiányzik a misztikák kapcsán,  az egykori álomfejtő beszége-

--------

tések  okán  írok  verseket,  bár jó  lehet csupán fiókba tett írások

ezek,  Máskor  meg  papírkosárba  vetett  nagy  galacsin  hegyek.

Igen,  mert, ha  nincs  kapkodás, nincs  sietség, csak akkor tűnnek

tükörnek  az  ébredések, de  akkor is csak a reggeli lázban tűnnek

úgy  a képek,  mint  régen, gyermekéveimben,  mikor az öregek a

nap  fényénél,  a  reggelinél  beszélték  meg,  miket  álmodtak. Én

meg  ámulva  hallgattam,  bár vélten  csak  misztikának,  képzelet

szülte  vad  felnőtt  huncutságnak  éreztem  a  nagy esti csodákat.

Csodálom az öreg házaspárokat

Csodálom  az öreg  házaspárokat, kik  egy intésből értik egymást.

Én úgy bámulom őket,  mint kies  tájon a  vízmosást, hol a két kö-

zeg; a kő, s a víz  nem csupán  csak megérintik a másikát, de már

ősidők óta táplálják a maguk mágiáját, védik varázsát, féltve őrzik

összetartozásuk titkát.  Hős tetteik úgy simulnak az ős napok ölé-

ben, akár a halak úszkálnak a hűs patak medrében, és bár, ha már

nem is ficánkolnak éjt és nap, de mindig együtt vannak. Meg kell

osztanom veled, el kell mondanom neked, hogy mióta időm egy-

re jobban rövidül, már  nehezemre esik itthon ülni egyedül. És, ha

---------

Isten engedi,  veled szeretnék megöregedni.  Vágytam mindig és

vágyom ma is, és  minduntalan,  hogy melletted olyan boldog le-

gyek, mint a  szeretetéhes  tudattalan gyermek.  Én már míg élek

egyazon tető alatt akarok veled lenni. Veled akarok feküdni, kelni.

A magunk  cseresznyés táljából  enni, és ha  már kiettük a tálat, a

közös kupából, egyazon termés borából akarok inni utánad. Nem

tudom  vágyamat  szavakba  önteni,  de azt  igen,  hogy ami még

hátra van veled akarom tölteni ... Te már csak  tudod, hogy meny-

nyire szeretem  modorod, kedvelem alakod, és imádlak régről, de

---------

én már  élből sem  fogom  lehozni  neked a csillagot az égből. Vi-

szont követlek,  mint ahogy a  fehér bot  követi a vakot. Isten bo-

csássa meg nekem konok önzőségemet, de, ha  hagyod őrangya-

lod leszek.  És  azzal  sem  mondok  nagyot,  hogy  én  mindent a

kedvedre teszek.  Elviselek  telet,  jeges  fagyot, érted tűrök hideg

szelet, tűző meleget,  perzselő napot. Bárhogy is lesz, és bármit is

hoz a szeszélyes élet, adhat a sors akár ezer évet. S  hát mondhat-

nak  rám,  és rád  csúfságot,  szórhatnak  átkot.  Én mégis csak ve-

led  maradok,  én  veled  akarom  megélni  a  mát, és  a holnapot.

Szivárvány

Számomra a szivárvány csoda-jelenet, Isten-üzenet, amikor is ép-

pen mesés színpompa aranyozza be az eget.  Gyermekkoromban

úgy véltem, az Úr ilyenkor hozzám hajol. Megmutatja azt a natúr

szépséget, ami a mennyországról,  az Ő tiszta országáról szól. Ki-

mondhatatlan katarzist  éreztem.  Ma már  tudom mi ez. Igen, hi-

------

szen reális magyarázata van.  De az a volt régi, égi áhítat ma sem

múlt el egészen. Persze, kinek van mersze tagadni varázsát ennek

a ritka  jelenségnek.  Ki olyan érzéketlen,  aki  ennek csodáját két-

ségbe  merné vonni.  Tegnap  diónyi  jégszemek estek, miközben

zajával dörgedezve villám  csapott le kertünkre. Tüzes haragjával

az öreg körte fánk egyik  ágát letörte.  A vihar  előtt még bölcsen 

------

susogott.  Talán néhány  pajzán dolgot  mondott  az ifjabbaknak

éppen. A többiek,  kik  körötte épek  maradtak, együtt érzőn néz-

ték, ahogy haldokló kihunyó szemeivel, fúldokló  leveleivel szét-

esetten  lent  feküdt  az eső,  és  a jég  áztatta  fűben.  Majd nagy

hirtelen  kisütött a  Nap. ... Aztán szivárvány  jelent meg az égen,

s  bár nehezen,  de  valahogy  én  is  csak  jobb  kedvre derültem.

A művészet

Inkább  késztetés mintsem  kérkedés az írás. Nevetés, öröm, sírás,

és könny az, ami a lélek rejtekéből  jön. Az írás, mint minden más

művészet a legőszintébb emberi megnyilvánulás. A bűvész, ha jól

műveli  dolgát,  nem  tudjuk meg  titkát, és  szórakoztat,  ha látvá-

nyosan húzza ki a kalapból a nyulat. A közönség tapsol, jól mulat.

A  vájt fülű  zenész, és  az  énekes  előad, elbűvöl, magával ragad.

------

Akárcsak a  színész, aki  felszínre  hoz, elénk  tár,  megjelenít szá-

munkra  dolgokat.  A  festő, a  szobrász  láttat. Megmutat nekünk

valami olyat,  ami értékes, ami lényeges, ... amiről tudni érdemes.

A művészet  lett légyen  bármilyen  féle is, de ha valóban az, ami-

nek nevezik, akkor az nem  csak látszat, és mert több annál, ezért

azon messze túl mutat. A műfaj művelője lát, láttat. Feltár olyat a 

------

jelennek, a  jövőnek, szerencsés estben az örökkévalóságnak, ami

formál, alakít, utat  mutat, és meghat. S ezt  nem öncélú kérkedés-

ből teszi, de őszinte  késztetésből. Igaz dolgokat mond. S, ha ránk

talál, ha feltölt, ha  megszólít ez a  magasabb rendű erkölcs, ez az

igazmondó bölcs  okító, az jó, s  nyugtató. Jó és fontos, mert nem

csak okos  dologra tanít, de, mint  egy jó orvos egyben gyógyít is.

Hogyan írjam szavakba ...

Hogyan írjam szavakba, milyen egy megsárgult kép hatása, mikor,

ha fakult fényt szűr az idő homálya.Bizonytalan vagyok, de abban

bizonyos, hogy ott, a messzivilágban, a hamvas korunk virágában

olyan jó volt egyként  összebújva  lenni. Nem volt ott bántó senki,

sem nem ártó  számunkra semmi.  Lehettünk tán előrelátók, netán

az orrokunkig se  látók, és bárhogy is volt,  de mind kíváncsi jövő-

várás, mind eljövő idővágyás voltunk mi akkor. Így voltunk akkor

csapatban, megannyi csodalény, jövőígéret, glóriafény.  Vissza te-

kintve aligha látok ma tiszta égboltot innen. Mert, hogy csillagjós

nem vagyok, sem látnok. De az  biztos, hogy akkor  ott boldogság 

----------

ragyogott, köröttünk. És  tény, hogy így  utólag  örömvillanás sza-

lad át az idegszálaimon, hideg  borzongás fut  végig  hátamon, ha

arra gondolok, hogy ott  járt  köztünk a sokat,  és nagyot  ígérő jö-

vő. Ott jött-ment  közöttünk és  megérintett minket. Ti szívemnek 

leányai!  Lehetett-e a  ti akkori  akaratotok parányi semmi, a ti ak-

kori álmaitok  árnynyi, vágyaitok parázna  holmi? És ti velem egy

eszmélet  katonái  tudtok-e  csendben ülni,  közömbös  süketet ját-

szani? Hogy is lehetne  nem  emlékezni  most;  vakságot színlelni,

mikor, ha göröngyös útjainkra  kellene  visszanézni. Mivé lett egy-

kori ifjúságunk szelleme? Honi  ég  alatt kellene  egybe gyűlni, ál-

-----------

mainkkal szembesülni. És, nem  csak magunk miatt, de miattuk is,

kik már nincsenek. Le kellene ülni. Bizonyára nekik is tetszene. Bi-

zony mára közülünk  sokaknak  szája néma, ablaka vak, ajtaja zár-

va. És ti  épkézláb  emberek, ti élő  lelkek, rég  szeretnélek hallani,

látni  titeket ti  drága  szentek, és  otthoni ég alatt ölelni még, amíg

lehet. Mert, kiknek is lenne jobb, és különb szava,  kiknek is lenne

több, és szeretőbb  ölelése, mint  tinéktek. Hisz  ti  voltatok huncut

éveink  kincsei.  Ti,  egymásnak  is   játékos  lámpásai, pajkos  szí-

veknek  nap  világai.  Mégis,  ma  én  olyan önsajnálón  nézem ma-

gam itt a tablón, és  titeket  is csak  fájón  ezen  a  nagy  világhálón.