Gondoltad volna, hogy nyári éjszakákon magába, gigászi gondjá-
ba merül a Tisza. Figyeltem, ahogy iszapja felett jámbor elmélke-
désbe kezd. De úgy is mondhatnám, hogy éjszaka bóbiskol ön-
maga álmába karol, horkol az öreg. Ilyenkor holdfény pásztázza
vízét, csillag sokaság bogarássza felszínét. Rejtené előlük álmát,
-----
de mégis kikotyogja titkát szegény. Figyeltem medre közepén,
miként feszül álomfodrába az evezőlapát, hogyan nyaldossa sze-
líd hulláma a halászcsónak falát. Néztem, mellkasa, hogy mozog,
és ahogy termetes tüdeje időnként iszapbuborékokat szuszog.
Ilyenkor égi társaság ver tanyát fodrai között. Partján a fák pirka-
-----
kadatig állnak őrt álmai fölött. Hallgatják ütemes szuszogását.
Addig bábáskodnak, amíg hajnal nem hasad, őrzik álmát, míg
Majd megvirrad. Volt időm megfigyelni annak idején, mikor még
élt szegény Apám. Meleg nyári napokban sok éjszakán át csend-
ben ültünk a csónakban, és ha hal is akadt a horogra, mennybe
-----
repültünk. De egyikünk sem volt boldogtalan akkor sem, ha haj-
nal tájt fogás nélkül mentünk haza. Istenem hány nyár múlt, hány
Hold gyúlt, s hunyt ki azóta. Innen üzenem Édesapám, hogy any-
nyi idő után ismét vendégül látott a Tisza. Könnyű szél fodrozta
felszínét, kis vártatva csillagsokaság bogarászta lelkét, és mint ak-
-----
kor rég, most is égi társaság vert tanyát fodrai között. Csak hát
rossz szokása szerint, cudar volt megint, mert halat, azt most sem
adott a fukar. Viszont ott volt medre ajándéka; a nagy csendje, és
rendre annyi más vigasza. Így, bár üres kézzel ugyan, de koldus
batyumban élménnyel, bolond szívemben békével mentem haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése