Menyús a kis levelibéka

Menyús a kis levelibéka május és június éjszaka a kerítés

hasadéka odvában ült és víg nótákba merült. Ablakunk

alatta húzta, ott dúdolta sorra a dalokat.  Sőt az is előfor-
dult néha, hogy virtuóz játékához operaáriákra fakadt. És
nem szűnt, mert ha Menyús a tűnt dalokat bevégezte,

megint kezdte. Menyús más átok volt, mint a többiek.

Mert, míg sok közülük éhezett, ez a kis leveli dalkör

--------------------------------

naponta többször követelt enni. Önfeledt el volt magával

a kis vásott. Néha már untam, ilyenkor ágyamból és ma-

gamból kikelve az ablakon kiszóltam. Te, Menyús, most

már valóban KUSS! Menyús hallgatott. Persze, csak kis

időre, mert az ágyamhoz érve a zenész úgy értelmezte,

hogy TUSS. És a nyavalyás kezdte elölről. Hát ez felőröl!

Olyannyira fújta himnuszát, hogy az egész utcát felverte.

--------------------------------

Az anyád mindenit te átok istenverte, csak egyszer kerülj

a kezembe! Egyszóval piszkosul működött a magánda-

lárda. Figyeltem, mikor bealkonyul, az alvászavarban

szenvedők fohászul az ablakba könyökölnek. Már arra

gondoltam, hogy magánvállalkozásba kezdek, és mű-

élvezet címen pénzt szedek. Mikor is a tűréshatár pont-

nál, a szokottnál erősebben rászóltam. Menyús, KUSS,

--------------------------------

de az érzékeny intellektus igencsak félreérthette. Azt

hallhatta, hogy HUSS! És ez tragikus, mert most már

augusztus van, és azóta nem láttam. Nem hallottam

szavát. Aki látta, halott, vagy valamit tud róla, adja át;

hiánycikk! És most már nekem is hiányzik. Csend ül itt

azóta, néma a vér az erekben, tompa nóta a berekben. És

minden olyan, szent összevissza. Menyús, gyere vissza!

Tél búcsúztató

Búcsúzunk tőled hideg mániás tél testvér. Hinnéd, te fe-

fehér libériás, gondolnád, hogy milyen mélyen szíven ütött

minket a te nagy tragédiád? Érzed a kötést, ezt a hátbor-

zongató jeges kémiát? Érezned kell, mert hónapokon át

embert próbálóan közös volt sorsunk, egy volt a gondunk.

-----------------------------------------
Egy, ... hiszen veled feküdtünk hófelleg estéken, veled

keltünk hideg reggeleken. Tudjuk, hogyan vacogtatta

metsző szél a fagyot-dédelgető szádban fogaid sorát. Át-

éltük a ránk virradt hajnalok vad viharát, és mindent, mi

ezzel járt. Mind, a te hideg természetedből jövő "áldást",

a deréknyilallást, és az idegzsábás fájdalmak nyűgét, és

-----------------------------------------
más ebből eredő küszködés ágbogát. Bizony nagyon mély

nyomot hagyott bennünk, sokszor fájt, sőt még most is fáj

számos jégvirág traumád. Magunkba szálltan érted imád-

kozunk. Rád emlékezünk most. Szeretettel terád, mikor fel-

idézzük rideg, hányatott életed poklát. Még itt fog minket a

télenyészet, az elfogyó, lassan olvadó jégfogság. Dermed-

-----------------------------------------
ten állunk deres lehelet tetemed felett. Megtörten, fagytól

sebzetten tesszük le rád a kegyelet koszorúját. Talán hal-

lod is a túlvilág ködszitás kendőjén át, amint hálaimát mon-

dunk éretted. Itt még hideg kék az ég fölöttünk, és hófehér

szikrákat szór köröttünk a télbodros lég, de fagyos könnyed,

a jég már olvadni látszik. Köszönet neked hős őstermészet.

-----------------------------------------
Búcsút intünk nektek téli színek, csituljatok, és szűnjetek ó-

lom szürkék, aludjatok ti hideg kék, és szunnyadjatok ti is hó-

fehérek. Ne halljuk jajaitok! Fogadjon be titeket a nyugalmat

termő jóság, ringasson mindőtöket a derűt teremtő valóság.

És ti kikelet nyitány, örömszárny angyalok vidám tavaszt hoz-

zatok végre, és ragyogva szikrázó napot pingáljatok az égre.