Menyús a kis levelibéka

Menyús a kis levelibéka május és június éjszaka a kerítés

hasadéka odvában ült és víg nótákba merült. Ablakunk

alatta húzta, ott dúdolta sorra a dalokat.  Sőt az is előfor-
dult néha, hogy virtuóz játékához operaáriákra fakadt. És
nem szűnt, mert ha Menyús a tűnt dalokat bevégezte,

megint kezdte. Menyús más átok volt, mint a többiek.

Mert, míg sok közülük éhezett, ez a kis leveli dalkör

--------------------------------

naponta többször követelt enni. Önfeledt el volt magával

a kis vásott. Néha már untam, ilyenkor ágyamból és ma-

gamból kikelve az ablakon kiszóltam. Te, Menyús, most

már valóban KUSS! Menyús hallgatott. Persze, csak kis

időre, mert az ágyamhoz érve a zenész úgy értelmezte,

hogy TUSS. És a nyavalyás kezdte elölről. Hát ez felőröl!

Olyannyira fújta himnuszát, hogy az egész utcát felverte.

--------------------------------

Az anyád mindenit te átok istenverte, csak egyszer kerülj

a kezembe! Egyszóval piszkosul működött a magánda-

lárda. Figyeltem, mikor bealkonyul, az alvászavarban

szenvedők fohászul az ablakba könyökölnek. Már arra

gondoltam, hogy magánvállalkozásba kezdek, és mű-

élvezet címen pénzt szedek. Mikor is a tűréshatár pont-

nál, a szokottnál erősebben rászóltam. Menyús, KUSS,

--------------------------------

de az érzékeny intellektus igencsak félreérthette. Azt

hallhatta, hogy HUSS! És ez tragikus, mert most már

augusztus van, és azóta nem láttam. Nem hallottam

szavát. Aki látta, halott, vagy valamit tud róla, adja át;

hiánycikk! És most már nekem is hiányzik. Csend ül itt

azóta, néma a vér az erekben, tompa nóta a berekben. És

minden olyan, szent összevissza. Menyús, gyere vissza!