Rímek

Ritkán vannak összhangban a dolgok. Van, hogy szárnyalnak

a gondolatok, de valahogy nem stimmelnek a rímek. Helyes-

bítek, nem testesítik meg a sorvégek azt, amit mondani aka-

rok. Pontosítok, csengni csengenének a sorok, sőt az eszem

is forog, de a baj az, hogy a biztosnak vélt kezem reszketőssé

---------------

válik, és az egykor volt hős szívem dadog, és tétovázik. Árva va-

gyok, elesett, szánalmasan gyáva, és minek élek, ha a sötétben

félek. Bezzeg, ha bátor lennék, akkor reményt adnék az éjszaka

árnyainak, akkor már kora pirkadatkor fényt adnék a napnak, és

 nagy szárnyakat vágyaimnak, de főként oxigént tikkadt agyam-

---------------

nak. Hogy égjek, hogy lobogjak, hogy világítsak végre. Persze

ennek ellenére vannak, akik költő titulussal illetnek, de egy em-

beröltő is kevés lenne ahhoz, hogy kart karba öltő módon stim-

meljenek a dolgok. Hogy úgy álljanak ott a sorok végén a rímek,

mint a cövek, mint a virágokkal borított temetők ölén a sírkövek.

Színe és fonákja

Ember ne ítélkezz, gondolkodj!  Mert hisz a  balítélet  ősbűn és,

ha arcod maszkja a butaság, az okosság tükrében az, hamarább

lemállik, mint sem gondolnád.  Ember ne ítélkezz, gondolkodj!

Hiszen  bonyolultabbak a dolgok, mint azt vélnéd és józan ész

nélkül  ítéleted  silányabb, mint  azt hinnéd.  Ember ne ítélkezz,

gondolkodj!  Mert hamis ítéleted a legnagyobb bűn a földi szé-

------

rűn. És tudd, az átok tüze a rosszindulat révén, akár hamu alatt

a zsarátnok, és harag arcán a ráncok csak békén simulnak. Hát

ne add át magad a kárhozatnak. Ember ne ítélkezz, gondolkodj!

Írva vagyon, hogy ne engedj, a hazug, a rút hamís kísértésének.

Ezért a  társaid  úgy ítéld meg, hogy általuk  te meg ne ítéltess!

Végső számvetés

Rabként  élek,  mégis  szabadon,  zománcos  szavakon,  öröm és

bánat  bélyegtől  tarka  a  homlokom.  Így  élek  rég  ég  és Föld

között  rímen, papíron, vízen, és  kenyéren.  Alkut  remélve figye-

lem sorsom miként alakul. Hogyan pergeti az Úr szívem rokkáját.

Mikor  nyitja ki nekem  poklának száját.  De azt is remélve titkon,

---

hogy sokára bár, de  éppen  hogy  a mennynek kapuját. Álmoktól

gyötörten  hullámvasúton vitt  eddig  küldetésem. Én magam ka-

lauz, és utas  egyszemélyben. Hol alagút  sötétben,  hol fényben

vitt eleddig a vonat. Máig sem  tudom hogy jobb, vagy rosszabb

lett a világ általam.  Az biztos csak, hogy annyi mindent akartam.

---

Nyílt szívvel vagy takartan, de váltig  hitem  szerint tettem. Néha

azt  remélem, hogy több  jót, mint  nem.  Sok  embert  ismertem,

olyat, is kit Isten békén figyelt föntről, olyat is, ki szenvedés révén

---

bár, de már rég elment erről a földről. Volt kiknek adtam, volt kitől

kaptam.  Bárhogy  is, így, ... vagy úgy lett légyen, a pokolban, vagy

az  égben, de  az  Úr  már vár  rám, és  tüzetesen  átnézi  számlám.

Önvád

Hányszor vagyunk úgy életünkben, hogy  miként a faszent csak ál-

lunk, s várunk valamire, olyas valamire, ami kibillent az önpusztító,

a lélekölő  apátiánkból. Ám  mi  csak  bénán  hezitálunk, pedig hát 

aktívvá, cselekvővé kellene válnunk. Persze, ... mert nem tudjuk mi-

kor induljunk, hogyan, és merre. Pedig jó esetben csak egy bárgyú

---

lökés, egy jó irányú impulzus kellene. Vágyunk a hívó,  egy kívülről

jövő indító  szóra. a csodára,  valamiféle Istentől  érkező sugallatra.

Hogy dobna bele a mindennapok kusza sodrába. Ám  feleslegesek 

---

a könyörgések, hiába a temérdek  ima,  az Úr  várat  magára. Majd

elunva a tétlen  várakozást. Te  magad veted ki  magadat az utcára.

Ne  légy tétlen,  ne légy kába!  Menj, cselekedj te önsajnáló gyáva!

Párbeszéd az Úrral

Uram, te igazságosnak vallod magad, ... hibátlannak, de koránt

sem vagy az. Hiszen Ábel öcsém csupán egy semmi hitvány bá-

rányt áldozott neked engesztelésedért cserébe. Miközben én he-

gyeket mozgattam meg érte. Már megbocsáss, mért kedvesebb

neked az öcs, mint a báty? Hisz mi egyként járultunk te hozzád.

---

Uram káromlásom azóta a csillagokba száll, túl kék eged rácsain,

túl bármin. Mióta ezt tetted velem nekem lidércesek lettek álma-

im? A gyalázat égbe kiált! Mi történt veled, tán elfeledted a ma-

gad szabta szabályt? Mért csak Ábel öcsémhez vagy jó? Hisz ez

a léha állattartó nem méltó hozzád ... Te igazán tudod, hogy én

---

nem vagyok gyáva, és azt is, hogy több, és erősebb vagyok nála.

Ne kelj hát ellenem Uram! Inkább korrigáld tévedésedet! Mert, ha

nem, akkor hát még ma a pokolra jut ez a te nyájat őrző hitvány

embered. Tüzes vassal égesd homlokomra földönfutó jeled, hogy

tudják, hogy látva lássák a népek, mennyire megsértetted önérzetemet.

Örök vitában

Az elején még annyi és olyan gazdag szín kínálkozik az anyaméh-

ben. Aztán eredendően és  sokáig  fekete-fehéren  világít mindaz,

amit a  szeretetéhes  szíved  örökölt.  Bárhogy is  lett  légyen,  de

majd  nyűtt  testeddel  együtt magába  zárja az anyaföld. Én mos-

tanában  gyakran  tépelődők ezen, és veszettmód bánt is, de bok-

-----

ros teendőim között is  hiszem, hogy, ami bennem  hamvadni lát-

szik, azt az örök végtelen viszi  majd tovább. Meglehet talán hogy

szerencsés vagyok, mert mikor  unokáimra nézek, érzem, látni vé-

lem ezeknek  a kedves  jövőt  teremtő lényeknek eleimtől örökölt

jeleit. Érzem magukkal vinni  az örök  planétán az ősök igaz jegye-

-----

it. Vinni a fénynek  szivárvány színeit, ám azt is, ami bennem této-

va folt, és igába borult rossz szokás volt. Igen, mert ők vitába me-

rülten is ezt hirdetik.  Hirdetik   már, és  hiszik, de  kik  akár  ha a

felét is magukkal viszik, ennek az általam avíttságnak nevezett té-

tovaságot,  akkor én  reszketeg, vén-kába,  már nem éltem hiába.