Hányszor vagyunk úgy életünkben, hogy miként a faszent csak ál-
lunk, s várunk valamire, olyas valamire, ami kibillent az önpusztító,
a lélekölő apátiánkból. Ám mi csak bénán hezitálunk, pedig hát
aktívvá, cselekvővé kellene válnunk. Persze, ... mert nem tudjuk mi-
kor induljunk, hogyan, és merre. Pedig jó esetben csak egy bárgyú
---
lökés, egy jó irányú impulzus kellene. Vágyunk a hívó, egy kívülről
jövő indító szóra. a csodára, valamiféle Istentől érkező sugallatra.
Hogy dobna bele a mindennapok kusza sodrába. Ám feleslegesek
---
a könyörgések, hiába a temérdek ima, az Úr várat magára. Majd
elunva a tétlen várakozást. Te magad veted ki magadat az utcára.
Ne légy tétlen, ne légy kába! Menj, cselekedj te önsajnáló gyáva!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése