Rabként élek, mégis szabadon, zománcos szavakon, öröm és
bánat bélyegtől tarka a homlokom. Így élek rég ég és Föld
között rímen, papíron, vízen, és kenyéren. Alkut remélve figye-
lem sorsom miként alakul. Hogyan pergeti az Úr szívem rokkáját.
Mikor nyitja ki nekem poklának száját. De azt is remélve titkon,
---
hogy sokára bár, de éppen hogy a mennynek kapuját. Álmoktól
gyötörten hullámvasúton vitt eddig küldetésem. Én magam ka-
lauz, és utas egyszemélyben. Hol alagút sötétben, hol fényben
vitt eleddig a vonat. Máig sem tudom hogy jobb, vagy rosszabb
lett a világ általam. Az biztos csak, hogy annyi mindent akartam.
---
Nyílt szívvel vagy takartan, de váltig hitem szerint tettem. Néha
azt remélem, hogy több jót, mint nem. Sok embert ismertem,
olyat, is kit Isten békén figyelt föntről, olyat is, ki szenvedés révén
---
bár, de már rég elment erről a földről. Volt kiknek adtam, volt kitől
kaptam. Bárhogy is, így, ... vagy úgy lett légyen, a pokolban, vagy
az égben, de az Úr már vár rám, és tüzetesen átnézi számlám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése