Elkésett vallomás

A harmincadik születésnapomon berendeltek a főnökségre.

Isten éltessen fiatalúr! Úgy értesültem, nem bírod a piát.

Na de, hogy jön ez ide igazgató elvtárs? Te itt ne kérdezz

semmit, te csak ülj le, szükséged lesz a székre. Ugyanis

többen amellett vannak, hogy neked egyetemre kell men-

ned. Magyarul az emberek bíznak benned, és felelős-

séget vállalnak érted fiatalúr. Én téged nem ismerlek, de

a brigádok, és a párt tagok egyöntetűen úgy döntöttek,

hogy vasalt inges,

nyakkendőst csinálunk belőled. - Az a helyzet igazgató

elvtárs. - Csak semmi elvtársozás, semmi fondorkodás

szövegláda. A kollektív döntés ellen nincs apelláta. Na és

tudjál róla, hogy a fizetés annyi lesz, mintha bejárnál

dolgozni. Ezt dőreség lenne visszautasítani fiam. De én

magam foglak megfojtani, ha fejedbe szál a dicsőség.

- Te aztán igen csak szerencsés ég alatt születtél tirpák

gyerek, mondták bent a többiek. Büszkék vagyunk rád,

szajkózták később a kollégák.

Madarat lehetett  volna fogatni velem. Hálát és végtelen

szeretet, éreztem irántuk. Mikor később egyszer-egyszer

bementem hozzájuk, dicsértek, kedvesen élcelődtek,

ugrattak, körül rajongtak szinte. Jól esett őszinte szeretetük

Ezzel együtt öregnek éreztem magam a tizenévesek között.

Egyszer még meg is kérdezte közülük egy csökött tojásfejű jól

öltözött. - Mi a szöszt keresel te itt harminc évesen? Később

megkérdeztem én ezt napon ta többször magamtól is.

Hisz nem lehet
a családdal dacolni,  síró gyerek mellett tanulni. Irattárba,
könyvtárba jártam magolni, így is jobban teljesítettem,
mint a melírozott hajú nagymenők. Persze jobbnak
is kellett lennem, mint ők. Jobbnak, mert meg kellett
mutatni a kollégáknak, hogy méltó vagyok a bizalmukra.
Egy idő után tekintettel a családra, szentségtörésnek tűntek
az álmok, kétségek ágain csüngtek a napok. Véteknek
véltem a későn ébredő májusi ifjúságom bűnnek
a nagy lobot fogott
jurátusi büszke tüzemet, minek mára már csak az üszke
maradt meg. Rég volt ez, csakhogy az életben mindennek
ára van. Én, akkor megmásítottam szavam. Ezért nekem
felelni kellett. Letettem eléjük  indexemet. A legtöbbnek
tetszett. Ezzel együtt fényévnyi távolságra kerültem tőlük. Én,
Ő előttük megbuktam. Befogadtak ugyan a víg jámbor legények,
mind a szekérvár vitézek,  de bárhogyan is igyekeztem egy

lenni velük, még is csak egy bukott ember voltam én közöttük.

A villamoson

Menetjegyeket, bérleteket kérem felmutatásra! Hangzik fel a

tagbaszakadt ellenőr torkából a vészharang hangja. Recseg

a jármű padlata a nagy tankember súlya alatt. Menetjegyeket,

bérleteket kérem felmutatásra, mondja a BKK szigorú őre, és

egyre csak nyomul előre. Többen összerezzennek a villamoson.

Az ügyesebbje, a vészjelre az automatához oson érvényesíteni

a jegyet. Mellettem egy fiatal pár nőtagja a helyzetet felismerve

megijed. Hallhatóan mondja férjének.

-Te Feri, én bizony oda odahaza hagytam a bérletet. Eközben hoz-

zájuk érkezik az ellenőr. - Egy pillanat ször, szól a férfi. Próbálja

az ellenőr figyelmét magára terelni. Zsebe körül kapkod. – Tudja

Uram, én elég alapos vagyok. Higgye el nekem, hogy ez a fránya

bérlet az előbb még megvolt. Kis türelmét kérem. Értem, mondja

az ellenőr, majd a feleséghez fordul. Na és ön? Ön, nem ért ma-

gyarul hölgyem? Tapinthatóan dráma van a levegőben. Ha nincs

jegy, vagy bérlet, akkor személyi igazolványt

kérek! A férje, hogy a párját mentse, előrukkol az aduásszal. - Uram,

a hölgynek csak útlevele van. Most már minden utas rájuk figyel, ne-

kik drukkol. Miközben a hangszóróból kivehetőn felhangzik. Az Ok-

togon következik, és ezt az automata nem csak magyarul, de még 

egyszer elmondj angolul is. Az ellenőr tovább próbálkozik a hölggyel. 

You know english? Mire az alig hallhatóan, halandzsa nyelven az 

orra alatt mond valamit. Ellentétben a BKK szigorú őrével, aki erre 

szinte már ordít. Mikor is a férj végre felmutatja

a bérletét. - Majd még megjegyzi; ezért volt úgy oda, maga bizalmat-

lan. A BKK precíz őre ekkorra már habzó szájjal tombol.  A hatos

villamos a szokott gyorsasággal beáll a megállóba. A házaspár most

már okkal indul el az ajtó irányába. Ott még meghajol, az utas

közönség fergetegesen tapsol. Úgy valahogy, ahogy az a sikeres

színdarabot követően a nagy formátumú színészeknek kijár. Aztán

e tragédiával terhes előadás után, a házaspár a célállomásnál leszáll.

Tegnap későn értem haza

Későn értem haza tegnap, és, hogy zajt ne csapjak, csendben.

lábujjhegyen araszoltam az udvarban. Hiszen a házban kicsi

gyerekek vannak, idős emberek laknak. Benn a kivilágítatlan

lépcsőházban összebújt párba botlottam. Megijedtek, hirtelen

zavarukban rám köszöntek. - Az anyátok mindenit, mit kerestek

ti itt? Nem lehetne ezt másutt! Közülük csak a fiút ismertem, a 

----------------------

lányt alig ... Özvegy anyjával a szomszéd utcában lakik. Ezért

csak a fiúhoz szóltam. - Bárhogy is van, meg ne lássalak itt töb-

bé fiam. Kámzsa alá bújt, és elindult a kijárat felé. Majd utána

szóltam még. Nem hallhatta. Bezárta a kaput. Egy rég elfele-

dettnek hitt emlék villant, mint valami meghibbant időrelé. Néz-

tem magam elé. Ötven év, igen ötven évvel ezelőtt, épp ennyi 

idős lehettem, mint most ők. A múlt fényében kigyúlt előttem a

Ferenc körút. Emlékszem, ugyanilyen összebújt intim kettesben 

----------------------

ért tetten a házmester. Különös mód kiakadt az öreg. És ennek

okán szó, szót követett. Engesztelés képpen azt mondtam rövi-

den  - Mea culpa! - Hogy micsoda? - Az én vétkem, Bátyám! A

lány fent lakott az ötödik emeleten, és, hogy a helyzetet ment-

sem, hogy el ne járjon az öregember szája, meghívtam a kocs-

mába. - Nem bánnám, ha eljönne velem. - Hova? - Amit én itt 

ismerek bátyám, az a Kis pipa. - Tudja, az ital senkinek sem árt,

és hát, fő a barátság. Bólintott, de még pár percig várt. - Muszáj 

----------------------

pontosnak lenni, magyarázta. Aztán a kaput zárta. Bent az ívó-

ban státusza szimbólumát, a ház kulcsát kihívóan kitette az asz-

talra. Ittunk, beszélgettünk, elméláztunk múltunk teteme felett. A

Tiszaháton született. - Nahát, milyen kicsi a világ, mert én meg

Tiszabercelen. Hiába, így van ez, hiszen miden út Rómába ve-

zet.  Az öreg kiegészített. - Na, na! Inkább Szatmárba, meg Sza-

bolcsba. - Záróra kedves vendégek, szólt a pult mögül a pincér!

- Bátyám, kér még egyet? - Nem, ne igyunk többet, szólt. - Elég

----------------------

volt!  Hogy jutsz haza, ha berúgsz? - Nem érdekes, már úgy is

elment az utolsó busz. Hajnalig rúgtam az út porát, mert hát

hosszú a jegenyesor hazáig gyalog, még akkor is, ha fent csil-

lag sokaság ragyog. Ötven év, istenkísértő messzeség. Lehet, 

hogy banálisan hangzik, de tegnap, ötven év után döbbenten

nézett vissza rám az elhalványult idő. Fent, odaát milliárd lám-

pa gyúlt, a múlt fénylő egén derengő sziporkát szórt a Tejút.

Mire én, fáradt estére haza értem a család … már mélyen aludt.

Műtét

Nyöszörgés jön az ágyából, hitehagyott suttogást hallok

kedvesem szájából. Hallom is, de nem értek belőle

semmit. Ahogy rózsabokron fagy meg szirom, és tövis,

úgy fagy meg tőle a szívem és a vérem is. Kába álom

világ. Folyosóra gördül az ágy. Szívem torkomban ver.

- Félni nem kell, mondja a fehér köpenyes ember. 

Semmi az egész.

Nincs kés, nincs vér, csak lézer. Néhány perc és kész.

- Adja az ég! A résén át látom, kigyulladnak a lámpák.
Az ajtót behúzzák. Néhány szót hallok még, aztán semmi
nesz. Ásító űr, síri csend. Nem lelem helyem. Kényszere-
detten várok. Istenem, mi lesz? Jobb híján a lépcsőházban,
le s fel ingázom. Kis idő után elunom, visszamegyek
az előtérbe.

Vegyesen; remény és félem motoszkál bennem. De jó lenne
most egy cigaretta. Alig félóra telik, nekem óráknak tűnik.

Egyszer csak nyílik az ajtó. A műtőssegéd int. - Lehet

beszélnie, kérdezem. Nem szól, csak bólint. Igennek veszem.
- Hogy érzed magad drágám? Fátyolos szemekkel néz rám.
Bágyatag legyint. - Nincs baj, jól vagyok, mondja. Megint
mosolyog az ég,

ragyog a nap. Beállítjuk az ágyat. Sápadt szegény, szemét
bántja a fény. Állítok az ablak függönyén. Egy kicsit

ücsörgök ágya szélén. Egy-két szót váltunk még. - Akkor

én l is mennék. - Menjél csak, és ne idegeskedj. - Holnap

jövök. Addig is jól viseld itt magad nekem. Meglásd, csak

néhány nap és, ha engedi Isten elhozlak innen drága szentem.

Moslékkeverő senkik

Vigyázni, és nem gyalázni kellene a hazát, de itt a szét-

húzás, az egymást marás volt jellemző mindig. Volt idő

mikor a hazaáruló brigantik, a halottaikban is szégyen-

folt senkik, Bécsnek hódoltak. Aztán dédapáink élete

árán a galád dzsentrik elkártyázták a hazát. Későbbi

utódjaik a fasiszta gépezetnek élén, Hitlernek bókoltak.

Majd, mint vesztes nemzet, újabb hazaárulók jöttek. Az

akkori jöttmentek, kommunistáknak nevezték magukat,

és szolga mód Moszkvának nyaltak. Munkát, kenyeret

jelszavas zászlókat lobogtattak, miközben éjt, és nap

dolgoztatták a szocialistának kikiáltott népet. Most meg,

ezeknek a kései és elsatnyult sarjai, a nemzet szarjai Brü-

sszelnek nyalnak. Ők eleikkel szemben a munka ellen

tüntetnek, és fennen rabszolga törvényről beszélnek.

A mai Soros pénzelte bérencek hazudnak, ha kell csalnak,

de dolgozni nem fognak. Félek, hogy maholnap több lesz a

pihenőnap, mint a munkanap és, hogy a nemzet házának

tornáca leszakad e temérdek pojáca legénynek súlya alatt.

Bessenyei szobránál

Népünk büszkesége, mert az vagy te nekünk régről. Mi-

óta elmentél körünkből falunk szülötte, azóta könnyed

gyöngyei hullnak az égből. Fák, és bokrok szomjaznak

téged, s őrzik emléked, és isznak szíved vércseppjei-

ből. Ma már ők vigyáznak rád magányos ikon, miként

te vigyáztad egykoron Bécsben a Burgot. Hozzád sze-

gődnek a kökények, köréd gyűlnek a somok, és mind

a galagonya bokrok. Hozzád bújó népükkel, apró cser-

jéikkel társulnak a hálás akácok, a hallgatag hársak,

------------------------------------------------------

de még a makacs tölgyek is tisztelve állnak köréd, és

hű testőrként strázsálnak. Vigyáznak rád remete rokon,

óvnak téged te magányos ikon. Lesik, ott fent dédelge-

tik bölcs szavaid szelíd ágaikon. Jó őrök ők, és kötőd-

nek hozzád, de leginkább büszkék rád, ahogy magam

is az vagyok. Itt állok lábadnál glóriás. Az ünnep, a tisz-

telet adta jöttömet remete óriás. Azért siettem hozzád,

hogy nézzelek. Bámulni jöttem téged, ámulni a hős vi-

tézt, a derék Bécs hódító hiút, a nyugat imádó erős fiút.

------------------------------------------------------

Tűnődni jöttem dolgaidon. Te bizony úgy mentél el innen

akkoron táblabíró fia, mint, kit szél vihara, vagy tán Isten

haragja kerget. Talán ezért is hányt-vetett nyolc éven át

a kába élet. És hiába beszéltél imába foglalt nyelveket.

Visszahozott ide szívednek hite. Igen, hiszen a Minden-

ható Isten muszáj batyudba tette a Tisza táj színét, a tisz-

ta beszéd ízét, és a honi vidék minden rezdülését. Ezért

tért vissza vándor lelked a Tisza partjához, ide az otthon

asztalához. Ide, ahol, azóta hív helóta nemzedékek őrzik

------------------------------------------------------

emléked. Díszes márványok, frízek idézik arcod. Öntött

szobrok, faragott gránitok formázzák délceg alakod. Kő-

táblán igazol, házak főfalán ott dacol patinás neved, ahol

szél hordja szét az utcák köszönet porát. Veretes intéz-

mények, neves iskolák hirdetik életed csodáit itt. Hol a tu-

dás italát ma is úgy szívják magukba a diákok, miként jó

társaság egykoron te ittad a szent biblia szavát, s Tokaj-

hegy borát Sárospatakon, és majdan latin tanulmányaid

sorát folytatva itthon. Meggyőződésem bölcs tanító, hogy

------------------------------------------------------

korunk hevében, és a jó erkölcs jegyében még mindig van

gyújtó gondolatod. Még sok kérdésre van okos válaszod.

Csakhogy azóta az élet nagyot változott. A diákok csak

azt a nevelőt tisztelik bíz, ki nem használ vesszőt, sem

nem husángot. Mert igazán csak úgy tudunk csupán hatni

reájuk, ha szelíd szóval beszélünk hozzájuk. De jól van ez

így, hisz a világ változik. Újak jönnek utánunk. Ezzel együtt

adja ég, hogy te továbbra is ész, és lelki vigaszukként, na

és tiszta forrásukként, te mindig ott légy közöttük bölcs vitéz.