Műtét

Nyöszörgés jön az ágyából, hitehagyott suttogást hallok

kedvesem szájából. Hallom is, de nem értek belőle

semmit. Ahogy rózsabokron fagy meg szirom, és tövis,

úgy fagy meg tőle a szívem és a vérem is. Kába álom

világ. Folyosóra gördül az ágy. Szívem torkomban ver.

- Félni nem kell, mondja a fehér köpenyes ember. 

Semmi az egész.

Nincs kés, nincs vér, csak lézer. Néhány perc és kész.

- Adja az ég! A résén át látom, kigyulladnak a lámpák.
Az ajtót behúzzák. Néhány szót hallok még, aztán semmi
nesz. Ásító űr, síri csend. Nem lelem helyem. Kényszere-
detten várok. Istenem, mi lesz? Jobb híján a lépcsőházban,
le s fel ingázom. Kis idő után elunom, visszamegyek
az előtérbe.

Vegyesen; remény és félem motoszkál bennem. De jó lenne
most egy cigaretta. Alig félóra telik, nekem óráknak tűnik.

Egyszer csak nyílik az ajtó. A műtőssegéd int. - Lehet

beszélnie, kérdezem. Nem szól, csak bólint. Igennek veszem.
- Hogy érzed magad drágám? Fátyolos szemekkel néz rám.
Bágyatag legyint. - Nincs baj, jól vagyok, mondja. Megint
mosolyog az ég,

ragyog a nap. Beállítjuk az ágyat. Sápadt szegény, szemét
bántja a fény. Állítok az ablak függönyén. Egy kicsit

ücsörgök ágya szélén. Egy-két szót váltunk még. - Akkor

én l is mennék. - Menjél csak, és ne idegeskedj. - Holnap

jövök. Addig is jól viseld itt magad nekem. Meglásd, csak

néhány nap és, ha engedi Isten elhozlak innen drága szentem.