Virradatra

Időről időre  azt  veszem  észre  mostanában,  hogy ujjaim úgy ra-

kom össze, mintha valami  nagyon  fontos dolgot szeretnék mon-

dani. Ilyenkor, összecsippentett ujjaim szumma-szummárum póz-

ba  rándul,  ezzel  párhuzamosan  ezer kép társul fejemben egyre, 

másra.  És  olyan görcsbe rándult erővel mozdul odabent agyam-

-----

ban a  leképzett  gondolat,  mint tél végén a megáradt Tisza tete-

jén a  zajlásnak  indult  jégtáblák sokasága. S bizony úgy bekatta-

nok, hogy  felsajdult  misztikával zuhan rám  a közel, és a régmúlt 

napok, mázsás súlya.  És úgy,  mint ahogy sejtelmes éjszaka üldö-

zöttje a vén  Hold  rámeredve néz le a földön bukdácsoló árnyára. 

-----

Szívem  szerint nem titkolnám, tovább adnám, fülekbe súgnám az 

érzések, a történések, s a részeg éjszakába hullt, szétesett bús fé-

nyek valóját. De jobb híján  mit tehetek?  Réveteg inkább írni kez-

dek. És végül is így kerülnek  papírra a  csillagos ég, és a vén Hold 

alatt, a  tettenért  múlt  sugallatára  a  látomások.  Így születnek a 

pergamenre  vésett, a  zaklatott  értelem, és érzelmem szűrte ver-

-----

sek. És mire  ezek az írásra  rándult kezem okán, s a kigyúlt eszem 

nyomán a hajnali virradatra  megtérnek én ugyancsak öreg zsém-

bessé válok miattuk. Ekkorára már veszettül morcos, és elcseszet-

tül álmos leszek általuk. S  olyannyira  szétesett,  hogy  szívem le-

gyengül, és úgy lemerül, mint  egy tönkrement aksi,  ráadásul ne-

kem ekkorára  már  mindkét szemem ég, szúr, és átkozottul vaksi.

Fülledt éjszakák

Mostanában fülledt meleg éjszakák jöttek egymás után, minek

során olyan nyomasztó álmok telepedtek rám, hogy már rette-

gek az éjszakáktól, levelek hullanak a száraz ágról. Ellepnek, be-

temetnek, távolból vonyítások jönnek. Két veszekedett véreb ha-

rapdálja kezemet, cafatokra tépik, szétszedik testemet. Félek ágy-

ba bújni, nem merek elaludni. Olyan lidérces átkok ezek, melyek

nappal is gyötörnek, mi több most is kísértenek. Tegnap, ilyen lá-

zas állapotban, ebben a kusza eufóriában segítségért kiabáltam.

-----------

Bekopogtam minden házba, felvertem az egész utcát, de az em-

berek úgy tettek, mintha nem is hallották volna, de inkább nem

akartak tudomást venni róla. Kínomban már az Úrnál is próbál-

koztam, imádkoztam, ám hiába, mert imám süket fülekre talált

nála. Kivert az izzadtság, gyötrődtem tovább, taposott az álom,

csapzottan hánykolódtam az ágyon. Mázsás súly nehezedett rá

mellkasomra, de erőfeszítésemnek hála kibújtam alóla ... Majd

újabb rohamtól tartva kimenekültem a teraszra. Félálomban gyá-

----------

ván, félelemtől kábán ültem ott. Mozdulni se mertem, merthogy

velem szemben gubbasztott a két átkozott. Éjszaka beomlott há-

lószobám összes ablaka, összetört a veranda üvegajtaja. Így, ijed-

ten, törött szilánkok közt figyeltem, milyen dermesztően felmaga

sodott az égbolt. Erősen néztem, hogy milyen eszelősen szipor-

káztak odafent a csillagok. Közben azt is észrevettem, hogy a sá-

padt, és vértelen Hold rajtam röhögött. Majd ahogy jött, úgy szö-

kött el az álomarcú köd. Elillant a vérebként küldött ördög, el-

----------

tűnt szemem elől a két dög. Azóta gyarló agyam mintha egy ki-

csit tisztább volna, vén elmém világosabban gondolkodna ... Az

ember a halálos ágyig bizakodik, békére, nyugalomra vágyik, de

ha erőt vesz rajta a pánik, remeg a szív, izzik, vagy fázik. Így va-

gyok most én is, merthogy magam fölött virrasztok. Mai állapot

szerint kint, 38 fok. Nem tudom te hogy bírod? Az én testem néha

lobog, máskor meg vacog, dőre lelkem úgy tűnik még bírja, őrkö-

dik, vív, de már dadog is, és így attól tartok, hogy megbolondulok.

Utazás

Tiszta tudat állapotban, de álmomban is már többször végig

jártam oda - vissza az utat. Elszántan kutattam, ..beutaztam az

összes térerőt. Sőt misszióm során a végtelen csillagpor világban 

kiraktam milliom érzékelőt. Minek okán fölöttébb érdekes dolgo-

kat értem tetten ebben a kusza ok - okozati összefüggésben. Ke-

-----

resgélésem kapcsán a plusz – mínusz sátán, és a jó Isten mérő

skálán igen döbbenten érzékeltem, és ez nem kitalálmány, de

sokszor igazolt tény, hogy az okos fény, s a kobold lény, legtöbb-

ször áttör a sötétség üvegén, de ott bent a szent semmi legmé-

lyén még egy kicsi parány dolog sem marad meg. Holott hiány-

-----

talan áramol át rajta az egész betáplált anyag. Csak hát valami

képp elvész. És hiába a sok erőfeszítés, a temérdek jó szándék,

és a nagyot akarás. Mert az alig ismert ezotéria világában a

gyarló ész számára ahhoz hogy a dolgok titkát megértsd, fölöt-

tébb kevés a rafinéria, és fenemód cserben hagy az emberi logi-

ka. Akár milyen szép is az Istent kereső szándék, igen nehéz és 

-----

veszélyes a játék. Annyi bizonyos hogy Isten ott van mindenütt

a térben. Ezt onnan tudom, hogy többször láttam, hogy állt, ott

várt az időrésen. Igen, én Őt többször tetten értem. És nem szól

rád, ha méricskélsz, nem mondja, hogy ne tedd, mert hiba. Csu-

pán csak az orrodra ver, mikor ha olyan helyen keresgélsz, ahol

betekintést nyerhetsz univerzumába, az Ő nagy és rejtett titkaiba.

Az írás öröme

Ebben a kusza döbbenetben azt eszmélem reggelente, hogy éve-

im száma hetven. Mondhatnád dicsekszem, pedig csak szerényen

számolgatom magamban  a hátra  hagyott éveket. Lassan, komó-

tosan tűnődöm a régmúlt időkön. Bizony én  már hetven  éve úgy

gondolom, hogy ez a  csuda élet,  csupa  számmisztika.  Azt  meg

csak mostanában tudom, hogy mennyire balzsam a napi megúju-

------

lás, milyen  sokat ad az  én zavart, időbatyuba csavart szívemnek 

az írás. Ahogy  a napok  asztala fölött a történéseket újra eszmél-

em, mindenre  tisztán emlékszem. Emlékszem, ahogy három éve-

sen a sorok között  ébredek,  anyám kint kapál a mákföldön, és a 

pacsirták  víg  hangjukkal fölül  emelkednek  a csöndön. Ezek az

énekesek még most  is ott lebegnek az égben. Emlékszem, mikor 

------

a tinta a  táskámban szétfolyt,  apám  olyan pofont  adott, hogy a

fülemben  még másnap is kolomp szólt. Emlékszem mikor Czaga

szomszédunktól  elcsórt puskaport a sparheltbe dobtam, és a te-

teje lerobbant. Emlékszem az első öltönyömre, és a Stekli kereszt-

Apámtól  kapott  órámra,  emlékszem  az  első  ölelésre, és a suta

csókra.  Emlékszem a rosszra,  a jóra, és minden megtörtént pilla-

------

natra. Számomra  döbbenet,  ahogy az  idő rostáján  ezek megje-

lennek. Ötletet, és  kedvet  adva a  nyugalommal  telt mindenna-

poknak, az írásnak.  Örömmel tölt el, és  köszönettel tartozom Is-

tennek, ki ennek a múltba  tekintésnek, az  emlékezésnek  kegyes

szakértője. Aki eleddig  emelt,  hetven évesre növelt, ki magához

ölelt, itt  lent   a  porban.  Hála,  és  hozsánna  neked  érte  Uram!

Drága szentek

Mikor eljöttök hozzám, meggyújtjátok a gyertyát, elmondotok

értem egy imát, majd siettek tovább. Míg eleven voltam, így

rohantam én is. Utólag tudom csak, hogy a tegnapok, a kita-

taposott csapások árkában az orromig sem láttam. A faltól fa-

lig földi világból alig fogtam fel valamit. Társas magányba búj-

tan napestig a majdcsak lesz valahogy megszokott, megko-

pott szavait fújtam. De már nem fontos, milyen volt a múltam.

Nem érdekes, mikor és hogyan botoltam. Már csak az lénye-

-----------------------------------------------------------------

ges, ami ezen túl van. Tudjátok a ringen, a tülekedés határán 

innen más a világ. Elmondok nektek néhány remény táplálta

ideát, és ennek okát. Amikor itt a síromnál megálltok, mikor,

ha fölöttem imádkoztok, nektek ez emlékeket hoz, csakhogy

a képzetnél ti többet akartok. Többre vágytok ennél. De hiába

néztek kutakodó szemmel, s, ha még nesszel is füleltek, ti lé-

lekre itt nem találtok. Akire vágytok, az egykor volt kincs, kiről

ti regéltek, nincs itt az áhított lélek, akit reméltek. Mert a sírok

-----------------------------------------------------------------

közt, csak az enyészet, a földszag, az örök nyirok az, amit ti

magatokba szívtok. Nem ölt testet, látón, csodára várón a

lélek. Megvallom nektek földönfutóknak, hogy hiába kerestek

itt kínban testet-öltött lelket a sírban. Krisztus óta, ilyen födi

világnak, ember fiának nem adatott. Én a lélek a szélben va-

gyok, ott találtok, mikor elfújom a viasz szagú áhítat pisláko-

ló lángját, vagy éppen az esti páraködben, ha meggyújtjátok

a lámpát. Veletek vagyok bánatban, örömben, ha emlékeztek,

-----------------------------------------------------------------

rám, mikor beszéltek rólam, de akkor is, ha nem. Mint apró,

láthatatlan ott leledzem az út porában, és, ha úgy tartja ked-

vem a napban, mikor reátok süt, én adom nektek a derűt. A

fűben hatok, a fákban, amikor hozzátok szólok, mikor reátok

köszönök. Mellettetek virrasztok az éjszakák neszében, és

szerényen ott vagyok a nappalok csendjében. Ti szívemnek

rokonsága, higgyetek nekem, hiszen én több vagyok a pornál,

hitetlen ne álljatok hát síromnál. Mert én Isten kertjében hoz-

-----------------------------------------------------------------

zátok mindig hű, s állhatatos vagyok. Én a ti egész földi élte-

tekben veletek vagyok, ott vagyok benn az általatok megsze-

gett kenyérben, mikor megéheztek, amikor magatokhoz vesz-

tek. Ölelő szívek, karok kimondva, kimondatlan én ott lapulok

minden szavatokban, az imátokban, és azokban a hálaadó vi-

rágokban is ott vagyok, amit most síromra hoztatok, Szerete-

tem fényével, szívetekben békével legyetek boldogok. Drága

szentek, nincs több, és szeretőbb, amit nektek elmondhatok. 

Halottak napja

Anyám telefonon emlékeztet. Tudod, hogy itt a mindenszentek?

Már hogyne tudnám! ... Jól van, mert akkor úgy osztanám be az

időmet. Útközben többször rám csörög ... Merre jársz, hol vagy?

Amikor megjövök, már kint áll a ház előtt, ott piszkál valamit. Ki-

szállok, incselkedik, botjával finoman hátba döf, kezével meglök.

Hol voltál ilyen sokáig te bitang kölyök? … Megölelem, rám szól.

Ne szoríts olyan erősen fiam! Kis idő után már bent terít a szobá-

--------------

ban. Beszélgetés, ebéd. Kint a tornácon rágyújtok, elszívok egy

cigit. Elered megint, csendesen esik. Mondd fiam, hová men-

nél ebben a semmi időben? Édesanyám, odakint többen várnak

a temetőben, hisz főként miattuk jöttem. Ne siess, ülj le fiam,

hagy nézzelek még egy kicsit. Élcelődik, ugrat, szekál. Az eső

lassan eláll. A koszorúk, a gyertyák bent az autóban. Induljunk,

Édesanyám! Várj, még öcséd néhány szál virágot összeszed kint

--------------

a kertben. Nézd, milyen szépek lettek a krizantémok! Kint a sírok

közt imára kulcsolt kezek. A hantokon gyertyák égnek. Ismerő

sök, rokonok beszélgetnek, vagy a halottnak duruzsolnak. Oda

köszönök, visszaköszönnek. Vannak, kik átszólnak. Mások oda

jönnek hozzám, megölelnek. Szavakat mondanak, tőmondato-

kat. Rég láttalak! Hogy vagy? Mikor jöttél? Mikor jössz legköze

lebb? Igazán meglátogathatnál bennünket! Fogadkozások, ígér-

--------------

getések. Persze, hogy megyek, de most nincs időm, sietek. Szó,

szót követ, mondod tovább az egyre szaporább érveket. Hát saj-

nos így van ez, ... mert te pont arra nem figyelsz, aki neked em-

berséget ád. Az élőre, ki veled méri, és becsüli magát. Mért nem

figyelsz arra, ki amúgy is ritkán lát? ... Meglásd nagy szavak baj-

noka egyszer majd úgy jössz sietve haza, hogy a veled egy szere-

tett lélek már odaát. És ne hidd, hogy bűnödért Isten megbocsájt!

November kutyái

Úgy mentek el az évek, hogy észre  sem vettem, és hiába idézem, 

már nem  emlékszem, melyikkel  nyertem, melyikkel  vesztettem.

De arra még igen, hogy  voltak  keserves éjszakák, mikor ezek az 

űzött, ezerszer  sebzett  dühös kutyák  borzongva,  fázva odalent 

lapultak az Istent  káromló  bozótok  alján  a kertek alatt, és csak 

-----

napkelte után a  rozoga kerítés  határán bújtak elő. Még ma is fáj-

nak ennek az őszidő hónapnak dér marta sebei, mert a novemberi 

hó loncsos  vén ebei, úgy  morognak  még ma is rám, mintha én 

rossz  ember  lennék ... Pedig  hát  illetlenség,  hogy   vicsorgásra 

használják szájukat és, hogy így megugatják  gondos  gazdájukat.

Mindenszentek

Véreim, ti drága szentek, ti mindig siettek. Mikor ideestek, gyer-

tyát gyújtotok, imát mondtok, … és már is tovább mentek. Amíg

eleven voltam sebtiben, ... én is siettem. Ma már tudom, hogy a

tegnapok, a kitaposott csapások árkában az orromig sem láttam.

Mert én a földi életből, ebből a faltól falig létből alig fogtam fel

valamit. Társas magányba bújtan éltem napestig. Gondoltam egy-

szer mégiscsak jobb lesz. Mindig ennek a reménynek nótáját fúj-

tam. Persze már nem fontos, hogy milyen volt a múltam. És az

sem hogy mikor, és hogyan botoltam. Már csak az lényeges, ami

---

ezen túl van. Tudjátok a ringben, a tülekedés határán innen más

a világ. Most, hogy síromnál megálltok, mikor imát mondtok,

és a túlvilági érzet itt fog titeket, amikor a virágot leteszitek az

a ti reményetek, az a csalóka vágyatok, hogy majd valamit láttok.

Hogy valamit tetten értek, de a ti álmotok csupán csak délibáb

képzet. Mindig azt hiszitek, amit reméltek. És hiába néztek kuta-

kodó szemmel, … de, ha még nesszel is figyeltek, én reám ti itt

nem találtok. Akire ti vágytok, az egykor volt kincs, akiről regél-

tek, az nincs. Nincs itt az áhított lélek, akit reméltek. Mert a sírok

…

közt, csak az enyészet, a földszaga, csak a nyirok, és az örök pára

az, amit ti magatokba szívtok. Látón, csodára várón nem ölt tes-

tet a lélek. Megvallom tinéktek földönfutóknak, hogy hiába ke-

restek kínban testet öltött lelket a sírban. Krisztus óta, ilyen földi

világnak, nem adatott meg ember fiának. Tudjátok, én a szélben

vagyok, ott találtok, mikor elfújjátok a viasz szagú áhítat pislákoló

lángját, vagy éppen az esti páraködben, amikor meggyújtjátok a

lámpát. Én veletek vagyok a bánatban, örömben, ha emlékeztek,

rám, mikor beszéltek rólam, és akkor is, ha nem. Mint apró nek-

tek láthatatlan ott leledzem az út porában és, ha úgy tartja ked-

…

vem, akkor a Nap honában, mikor az sugaraival rátok süt. Ilyen

kor én adom nektek a derűt. Én a fűben hatok, a fában, amikor

hozzátok szólok, amikor reátok köszönök. Én a ti egész földi él-

tetekben veletek vagyok. Mellettetek virrasztok az éjszakák ne-

szében, szerényen meghúzódok a nappalok csendjében. Ott va-

gyok a megszegett kenyérben, mikor megéheztek, mikor maga-

tokhoz vesztek. Ti szerető szívek, ölelő karok, én ott lapulok min-

den egyes szavatokban, ott vagyok az imátokban. Bent lobogok

a gyertya lángban, és kimondva, kimondatlan, … de azokban a

hálaadó virágokban is ott vagyok, amit most síromra hoztatok.

Bűntudat

Voltál-e  úgy,  hogy  ellened  fordult  a család  valamely tagja úgy,

hogy kése haragját  szívednek szegezte?  Csak a maga baját érez-

te, nem értette  Golgotád  ágbogát.  És te bíz,  még harmad napra

se kaptál  feloldozást.  Az álmatlan éjszakák, s a nappalok károm-

lása  okát  keresve  se  kaptál  tőle  gyógyírt  gyötrelmes  sebedre. 

-----

Nem,  mert  ő  távozott  a  nagy igazság  osztáskor. Ő, a százszor

megsértett  odébb  állt  a  háztól.  Hányszor  kérdezted  másoktól

látta-e  azóta a ”fedhetetlent”  hallott-e róla mióta elment? Persze

a szádba,  a nyelvedbe  harapnál, ... a szívedbe marsz te ilyenkor,

és remegsz a  hiányától,  annyira, hogyha odakint a kutya mordul,

ha az  udvaron valami megmozdul, te eldobsz  mindent magadtól. 

-----

Szaladsz a tornáchoz, merthogy visszajött a "sebzett" száműzött.

Vallod is őt kitartón, sőt hirdeted, hogy lesz még  ezen a házon ál-

dás,  lesz még  feltámadás.  Egyszersmind  reménykedsz, de szen-

vedsz  is, és  úgy véled bízvást eljön, zörög az ajtón. Isten látja lel-

kemet  mióta  elment  azóta én is  csak  folyton  ennek a részegítő

reménynek  borát  iszom,  és ebben  a szívderítő  csodában  bízom.

A temetőben

Lelkem mécsei, szívemnek fényei  ritkán  járok köztetek, ám még

tisztán emlékszem rátok.  Magamban  hordom   hiányotok, szelíd

mosolyotok  rég.  Van, hogy simogattok  itt bent, van hogy fájtok.

Itt cseng fülemben  sok  hátra hagyott szavatok. Ereimben őrizlek

titeket  ti  áldott  drága  szentek,  vérkörömben  keringtek. Tetten-

---

érem egykori valótok.  Itt vagytok  homlokom redői mögött, bent

agytekervényeimben  vigyázom  hajdani valótok.  Hallani  vélem

hangotok  a  hozott  virágokban,  bent   érzem  a  kibontott  csok-

orokban. Látom  arcotok a  meggyújtott   gyertyalángban. Keserű

öröm,  de ezt  most  itt  mind  megköszönöm.  Hálát adok nektek, 

---

hogy ismét  csendre,  békére  leleltem  itt köztetek.  A gyertya ég,

pislákoló  lángja  még   lobog  és,  ha  most  el  is  megyek  innét,

bennem   a   rólatok  őrzött  emlék   tovább  kísért,  fog,  és   nem

ereszt,  ott  emlékeim égboltján  csillagként  ragyog,  még   akkor

is  ti  drága  angyalok, ha ti itt az örök  némaság porába hulltatok.

Szebb világ reményében

Hajdanán az Indiai ég alól, a Gangesz partjától jöttünk. Akkor még nem

sejtette népünk, csupán csak reméltük, hogy a szenvedés atyjától, s az

éhségtől sebzett múltunk anyjától búcsúzunk. Az égi áldás, a bizakodás

hajnalán, a szerencse tavaszán, a Devla jelére megindult Napnyugat fe

lé a  cigány karaván.  Fényes időben a  Nap  koordinált,  éjszaka a nagy

---

hajnalcsillag navigált ... Meg aztán a rafinált, az éles szemére, s eszé-

re büszke éhes had feje, az ereje telje vajda mutatta az új világba veze-

tő utat.  Ahogy a sas  élelem  után kutat, úgy  kereste  vándor  népünk

nemzedékeken át a szabad csapásokat. Miközben fogott a mocsár, hú

zott a láp mi csak haladtunk előre, és egyre tovább, és nem tört meg,

csak gyötört a hó, s a fagy. Mint űzött vad taposott nyugatnak a roma

---

csapat. Hányszor lábaltunk  lápokon, embert pusztító harag pusztákon

át. S tettük ezt egy jobb, egy szebb világ reményében. Majd megérkez-

tünk ide a Kárpát-medencébe. Hinnéd-e keresztény testvérem, hogy az

itt megírt strófa már több száz éves nóta. Itt századok óta jár iskolát az

én okkal,  és joggal  büszke  népem,  itt  kap  munkát, és diplomát. Mi

itt, a Duna-Tisza tájt  mondunk  egymásnak vivát, és Istennek hálaimát.

Eisten lányához írt levele

 Egyszer azt írta Eisten levelében lányának. Az univerzum ösz-

szefogója az Isten, ... és legnagyobb mozgatója a mindent át-

ható hő, s a testeket magához vonzó erő. Minden más csupán

csak máz, és kozmetika. Az erő sző hálót a nagy univerzum-

ban, általa működik a gravitáció. És az is elgondolkodtató, és

tény, hogy ennek a legfőbb magva a fény és a szeretet. E nél-

----

kül nem megy. Nem, mert ez a dolgok kenőanyaga. Szereztet

híján leáll a gépezet. Sajnos, sokan csak úgy használják, mint

egy tartalmatlan szót. Pedig hát a szeretet ereje sokszorozza

meg a jót. A vak setét, nem ad esélyt a túléléshez. És, ha nem

őrzik, ha nem táplálják a szeret lángját, ... ha bealszik az árva

mécs, ha kihuny a drága fény, ... akkor elpusztul az emberiség.

1956-os forradalom

Idősek, fiatalok, Zsan Darkok, Parittyás Dávidok, Isten áldja meg

rendíthetetlen hitetek. Magyarok, harcosok, hős nők, bősz férfiak,

küzdjetek, amíg lehet. Őrizzétek a lángot. Szerezzétek vissza a sár-

ba taposott, az ezerszer megalázott szabadságot. A ti szent szíve

tek, a ti sebzett nagy lelketek égbe kiált ... Ez a semmibe vett, so-

---

kat szenvedett ország már annyiszor tűrt rabigát. És bár ezer éven

át sokszor nyertünk csatát, és néhanap a Kárpátnál meg is állt a ha-

talmas Góliát, de mindig jöttek új hadak, farkas éhesek, vérszomja-

sak. És most ismét tenger nép, a nagy Szovjethad van épp ott fenn

a bérceken. Én hős nemzetem, sikeresen küzdj a gonosz Góliát ellen!

Eszmélet

Valahogy, úgy ahogy pipacsot, és búzavirágot ígérnek a rétek,

vagy ahogy ipiapacsot játszanak a gyerekek, úgy lapulnak, úgy

bújnak meg szívem rejtekében a versek. Aztán a csend, a váró

évtizedek, évek, és az egy helyben topogó percek után, a szo-

kásos  - aki bújt, aki nem, én megyek - jelszóra, elindul kíván-

---

csi lelkem a titkokat tiktakoló toronyóra irányába, hogy ráleljen

a sejtek rejtett fogságába zárt csiklandó mondatok, s a villódzó

gondolatok üzenetet sejtető hangjára. Majd aztán szavára, és a

nagy szent össze-vissza, a tiszta káosz, avagy a rend, az Istent

dicsőítő, az őt hirdető fárosz zsolozsma fénye, s árnya szorítja,

---

szívem, kaparja torkom, fogja kezem? Nem tudom mi, ami körül

vesz, nem is sejtem milyen misztika fojt, éget, milyen rejtelem az,

ami fog, s nem ereszt. S azt sem, hogy mi születik ezekből a részeg

percekből. Nóta, talán ima, fohász írmagja, netán ének, vagy tán a

mindennapok, a pillanatok lélegzetéhez szükséges sima eszmélet.

Látszat

Legtöbbünk, amíg csak élünk félünk szeretni, ... emiatt nem mer-

jük levetni önzőségünk páncélját, azt a magunk alkotta vértet, mi

úgy ad védelmet, hogy külsőségekre késztet. Isten bocsássa meg

nekünk, hogy nap, mint nap magunkra öltjük ezt az újra foltozott

látszat ruhát, ami olyannak láttat, amit mutatni kívánunk másnak.

Ikrek

Csodás élettér az anyaméh, de, ha ikerpár a lakója, úgy a köldök-

zsinórja az ikrek nyakát igencsak szoríthatja ... Csak hát az anya

tudja az okát, kiadja az ukázt. Szívemnek páros üdvöskéi, ti jobb,

ha megértitek egymást! A főnök szava csendet teremt az apró-

népek között. Nem kétkednek, és napirendre térnek a dolog fö-

lött, hisz az érdek közös. Így általában béke van a mama hasában.

---

Értik intelmeit, következetesen figyelnek egymásra, s ez mindket-

tőjüknek vigasz, hiszen ők egyek. Ám az is igaz, hogy nem min-

denben értenek egyet. Mert csak a vérük közös, de szemléletük

önös. Emiatt örökös, és riadt vita van közöttük. Igen, hiszen a két

jövevény, ember-szövevény közül az egyik hitszegény, borúlátó,

míg a másik egyén fényre vágyó, messze-jövőbelátó. És bár világ-

---

ra jönni kegy, de véleményük közel sem egy. - Te hiszel a születés

utáni életben? - kérdi a borúlátó. Mire a jövőbelátó. - Ne kenődj

el tesó, a születés után valamiféle életnek lennie kell. - Butaság,

hisz nincs semmi jel, hogy a méhen kívül is van élet. Egyébként is,

hogyan néznénk ki köldökzsinór nélkül? - Azt én pontosan nem

tudom, de biztosan több fény van ott kint, mint itt bent. Szent

---

Isten, hiszen ez ostobaság! - Meglásd tesó, ott két lábon fogunk

jönni-menni, és a szánk, ami most semmire se jó, ott majd ezzel

fogunk enni. - Ne beszélj annyit. - Ha nem hiszed, akkor hát kér-

dezd meg a mamit! - Miféle mamit, csak azt hiszem el, amit látok!

- A vakságod az ok te gyalázatos, abból fakad a butaságod. Jó vol-

na, ha abba a sötét fejedbe valami fény jutna, és megvilágosodna

---

végre. Anyánk szent! Ő biztosít itt mindent. Hallod hangját, érzed

aggodalmát? Anya mindent megtesz értünk. És azért húzódik el

születésünk, mert ott kint rendezi nékünk a méhen kívüli világot.

Sajnos nem csak a szemed, de a szíved is csukott, te nem tudod,

hogy mama életünk villanya, ő a vérünk árama. Köröttünk ó a min-

denség, az ég, az Isten, ó a menny, mama maga a ... világegyetem.

Tyúkhúsleves

- Hát maga meg hun vót vasárnap Magda Ángya? - Tyúkhúslevest

vittem Józsi bátyádnak a  kórházba. - Oszt halad-e  a gyógyulása?

- Áh, kicsi ezeknek a fehér köpenyes orvosoknak a tudása. - Most

meg hova megy Ángya? - Épp a patikába kiváltan a vényt. Hurcol-

ják  ezek a  kutyapecér okosok szegényt ide-oda, de eddig semmi

-----

mi  változás  nem  történt.  Julcsa jányom, apai nagyapádat ismer-

ted -e? - Persze! - Na,  neki  én,  a  menye vótam a  gyógyító  sza-

kácsa,  és  a  szívsebésze.  Oszt  most  meg  majd a Józsi bátyádat

gyógyítom meg.  - Ne  mondja!  Na  és  mi  a  praktikája? - Hát, a 

-----

tyúkhúsleves, és benne a magam készítette csigatészta. Örök idők

óta ez  a  csoda, ez  a felgyógyulásnak a titka. Nevess ki Julcsa, de

én  olyan  tyúkhúslevest  tudok  főzni,  de olyat,  hogy attól még a 

betegember, ... de  úgy hidd el, hogy  még a halottember is felkel.