Lelkem mécsei, szívemnek fényei ritkán járok köztetek, ám még
tisztán emlékszem rátok. Magamban hordom hiányotok, szelíd
mosolyotok rég. Van, hogy simogattok itt bent, van hogy fájtok.
Itt cseng fülemben sok hátra hagyott szavatok. Ereimben őrizlek
titeket ti áldott drága szentek, vérkörömben keringtek. Tetten-
---
érem egykori valótok. Itt vagytok homlokom redői mögött, bent
agytekervényeimben vigyázom hajdani valótok. Hallani vélem
hangotok a hozott virágokban, bent érzem a kibontott csok-
orokban. Látom arcotok a meggyújtott gyertyalángban. Keserű
öröm, de ezt most itt mind megköszönöm. Hálát adok nektek,
---
hogy ismét csendre, békére leleltem itt köztetek. A gyertya ég,
pislákoló lángja még lobog és, ha most el is megyek innét,
bennem a rólatok őrzött emlék tovább kísért, fog, és nem
ereszt, ott emlékeim égboltján csillagként ragyog, még akkor
is ti drága angyalok, ha ti itt az örök némaság porába hulltatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése