Hajdanán az Indiai ég alól, a Gangesz partjától jöttünk. Akkor még nem
sejtette népünk, csupán csak reméltük, hogy a szenvedés atyjától, s az
éhségtől sebzett múltunk anyjától búcsúzunk. Az égi áldás, a bizakodás
hajnalán, a szerencse tavaszán, a Devla jelére megindult Napnyugat fe
lé a cigány karaván. Fényes időben a Nap koordinált, éjszaka a nagy
---
hajnalcsillag navigált ... Meg aztán a rafinált, az éles szemére, s eszé-
re büszke éhes had feje, az ereje telje vajda mutatta az új világba veze-
tő utat. Ahogy a sas élelem után kutat, úgy kereste vándor népünk
nemzedékeken át a szabad csapásokat. Miközben fogott a mocsár, hú
zott a láp mi csak haladtunk előre, és egyre tovább, és nem tört meg,
csak gyötört a hó, s a fagy. Mint űzött vad taposott nyugatnak a roma
---
csapat. Hányszor lábaltunk lápokon, embert pusztító harag pusztákon
át. S tettük ezt egy jobb, egy szebb világ reményében. Majd megérkez-
tünk ide a Kárpát-medencébe. Hinnéd-e keresztény testvérem, hogy az
itt megírt strófa már több száz éves nóta. Itt századok óta jár iskolát az
én okkal, és joggal büszke népem, itt kap munkát, és diplomát. Mi
itt, a Duna-Tisza tájt mondunk egymásnak vivát, és Istennek hálaimát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése