Elkésett vallomás

A harmincadik születésnapomon berendeltek a főnökségre.

Isten éltessen fiatalúr! Úgy értesültem, nem bírod a piát.

Na de, hogy jön ez ide igazgató elvtárs? Te itt ne kérdezz

semmit, te csak ülj le, szükséged lesz a székre. Ugyanis

többen amellett vannak, hogy neked egyetemre kell men-

ned. Magyarul az emberek bíznak benned, és felelős-

séget vállalnak érted fiatalúr. Én téged nem ismerlek, de

a brigádok, és a párt tagok egyöntetűen úgy döntöttek,

hogy vasalt inges,

nyakkendőst csinálunk belőled. - Az a helyzet igazgató

elvtárs. - Csak semmi elvtársozás, semmi fondorkodás

szövegláda. A kollektív döntés ellen nincs apelláta. Na és

tudjál róla, hogy a fizetés annyi lesz, mintha bejárnál

dolgozni. Ezt dőreség lenne visszautasítani fiam. De én

magam foglak megfojtani, ha fejedbe szál a dicsőség.

- Te aztán igen csak szerencsés ég alatt születtél tirpák

gyerek, mondták bent a többiek. Büszkék vagyunk rád,

szajkózták később a kollégák.

Madarat lehetett  volna fogatni velem. Hálát és végtelen

szeretet, éreztem irántuk. Mikor később egyszer-egyszer

bementem hozzájuk, dicsértek, kedvesen élcelődtek,

ugrattak, körül rajongtak szinte. Jól esett őszinte szeretetük

Ezzel együtt öregnek éreztem magam a tizenévesek között.

Egyszer még meg is kérdezte közülük egy csökött tojásfejű jól

öltözött. - Mi a szöszt keresel te itt harminc évesen? Később

megkérdeztem én ezt napon ta többször magamtól is.

Hisz nem lehet
a családdal dacolni,  síró gyerek mellett tanulni. Irattárba,
könyvtárba jártam magolni, így is jobban teljesítettem,
mint a melírozott hajú nagymenők. Persze jobbnak
is kellett lennem, mint ők. Jobbnak, mert meg kellett
mutatni a kollégáknak, hogy méltó vagyok a bizalmukra.
Egy idő után tekintettel a családra, szentségtörésnek tűntek
az álmok, kétségek ágain csüngtek a napok. Véteknek
véltem a későn ébredő májusi ifjúságom bűnnek
a nagy lobot fogott
jurátusi büszke tüzemet, minek mára már csak az üszke
maradt meg. Rég volt ez, csakhogy az életben mindennek
ára van. Én, akkor megmásítottam szavam. Ezért nekem
felelni kellett. Letettem eléjük  indexemet. A legtöbbnek
tetszett. Ezzel együtt fényévnyi távolságra kerültem tőlük. Én,
Ő előttük megbuktam. Befogadtak ugyan a víg jámbor legények,
mind a szekérvár vitézek,  de bárhogyan is igyekeztem egy

lenni velük, még is csak egy bukott ember voltam én közöttük.