Hogyan írjam szavakba, milyen egy megsárgult kép hatása, mikor,
ha fakult fényt szűr az idő homálya.Bizonytalan vagyok, de abban
bizonyos, hogy ott, a messzivilágban, a hamvas korunk virágában
olyan jó volt egyként összebújva lenni. Nem volt ott bántó senki,
sem nem ártó számunkra semmi. Lehettünk tán előrelátók, netán
az orrokunkig se látók, és bárhogy is volt, de mind kíváncsi jövő-
várás, mind eljövő idővágyás voltunk mi akkor. Így voltunk akkor
csapatban, megannyi csodalény, jövőígéret, glóriafény. Vissza te-
kintve aligha látok ma tiszta égboltot innen. Mert, hogy csillagjós
nem vagyok, sem látnok. De az biztos, hogy akkor ott boldogság
----------
ragyogott, köröttünk. És tény, hogy így utólag örömvillanás sza-
lad át az idegszálaimon, hideg borzongás fut végig hátamon, ha
arra gondolok, hogy ott járt köztünk a sokat, és nagyot ígérő jö-
vő. Ott jött-ment közöttünk és megérintett minket. Ti szívemnek
leányai! Lehetett-e a ti akkori akaratotok parányi semmi, a ti ak-
kori álmaitok árnynyi, vágyaitok parázna holmi? És ti velem egy
eszmélet katonái tudtok-e csendben ülni, közömbös süketet ját-
szani? Hogy is lehetne nem emlékezni most; vakságot színlelni,
mikor, ha göröngyös útjainkra kellene visszanézni. Mivé lett egy-
kori ifjúságunk szelleme? Honi ég alatt kellene egybe gyűlni, ál-
-----------
mainkkal szembesülni. És, nem csak magunk miatt, de miattuk is,
kik már nincsenek. Le kellene ülni. Bizonyára nekik is tetszene. Bi-
zony mára közülünk sokaknak szája néma, ablaka vak, ajtaja zár-
va. És ti épkézláb emberek, ti élő lelkek, rég szeretnélek hallani,
látni titeket ti drága szentek, és otthoni ég alatt ölelni még, amíg
lehet. Mert, kiknek is lenne jobb, és különb szava, kiknek is lenne
több, és szeretőbb ölelése, mint tinéktek. Hisz ti voltatok huncut
éveink kincsei. Ti, egymásnak is játékos lámpásai, pajkos szí-
veknek nap világai. Mégis, ma én olyan önsajnálón nézem ma-
gam itt a tablón, és titeket is csak fájón ezen a nagy világhálón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése