Nem tudom te, hogy vagy ezzel barátom? De én most töredel-
mesen megvallom neked, hogy engem már régóta elkerül az
álom, és bizony hiába szedem a drága, és csodás gyógyszereket,
meg más, fránya álommézeket. Bármit is teszek, hajnalig munkál
bennem a stressz. Gyűrötten élem meg a napokat. Így volt ez
-----
eleddig. Mígnem hozzám szegődtek bor-ivó vendégnek a víg ku-
lissza fények. Letelepedtek asztalomnál, és azt mondták ezek, és
mondják még ma is, hogy néhány pohár bor mellett könnyebb
búcsúztatni a napot. Igazuk volt, mert azóta, ha emlékeimben ma-
-----
tatok csupán a szebb a jobb dolgok néznek vissza rám. Ha akad
is közöttük néhány sánta kutya, egy-két pohár után sután elolda-
lognak a vackukra. Azóta így alszanak el mind az ágyukba feküdt
csillagvendégek velem együtt szédülten, kábán álomba merülten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése