Bántja szemem az utcalámpa fénye, húzza fejem a párna mélye.
Babits; "Anyám nevére" versét hallgatom. Fekszem az ágyon.
Öblös hang borúja árad. Csupa szorongás, csupa bánat. Köny-
nyekig hat. Hál' Isten anyám még él, ha kérlelem mesél, mint an-
nak idején ártatlanságom szigetén mesélt. Emlékszem, ahogy az
álom és ébrenlét küszöbén, esténként álomba zenélt. Őrzöm va-
rázs szavait, esti dalait, de mást is; a múló idő színesre festi bő-
römön a parázs vesszőcsapások jeleit. Pedig anyám, maga volt
az önfeláldozás. Istenem, Hányszor állt ágyunknál. Körül ugrált
minket. Rögtön kelt, ha hideg lelt. Őrizte álmunk, betakart, ha
fáztunk. Borogatást cserélt, ha felszökött lázunk. Nyugtatott, me-
sélt, inhalált, ha torkunk fájt. Tudja ég mért jutott ez most így ép-
pen eszembe. Százszor megkérdezte. Bandi, mersz-e még fele-
selni? Aztán egy vasárnap délután imakönyvvel kezemben meg-
esketett. Tisztelem szüleimet, és nem feleselek. Mért ne, ha iga-
zam van, mondtam, akkor dacosan. Mire anyám; … azért fiam,
mert a szavaknak rettentő súlya van. És persze, mint már annyi-
szor, megint anyám nyert, és megint megvert, de nem érdekelt.
Csupán furcsálltam, na meg, mert kíváncsi is voltam, Ezért hát
imentem a nyári konyhába megmérni a magam búját, és a sza-
vak súlyát. Káromkodtam, trágár szavakat kiabáltam. Messzire
hallatszott, átszóltak a szomszédok. De én csak azt figyeltem,
hogy megbillen-e a mérleg nyelve a hangom súlya alatt, de az
semmit nem moccant. Dühömben kihajítottam az Udvarra a két
fémtányért. Mikor kint egymáshoz ért, vészt csörömpölt a gyáva
lázadás rézharangja. Aztán nem sokára a konyha ajtaján döröm-
bölt anyám. Nyisd ki, te átokfajzat! Villámlott anyám hangja, de
mikor kinyitottam a konyha ajtaját nem vert meg, csak tehetetle-
nül állt, és remegett, sírt, és nevetett. Veszett kutyának nevezett,
és mert nem értettem, hát megkérdeztem. Most mért nem ver
meg édesanyám Uram Jézus, Szűz Máriám! Hogy te milyen hit-
vány ember vagy fiam. Mostanában gyakran motoszkál álmom-
ban, efféle alvás szövedék, és még sok más emléktöredék. Bi-
zony tengernyi szeretet ébredt bennem azon a napon. Anyám
iránt végtelen hálát, ereimben mennyei áldást éreztem. Még ma
is kísért, ahogy, akkor ott lelkemhez ért. Köszönet ezért, köszö-
net mindenért. Hálás vagyok. És most, a közelgő szeretet nap-
ján mit is mondhatnék még szebbet, és szeretőbbet? Mit, hisz
annyi idő után most is csak sírok, és dadog a szám. A jó Isten
áldja meg dolgos két kezét, és szerető nagy szívét Édesanyám-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése