Figyelj csak barátom, egyazon nap süt le ránk, de mintha mi a tér
vonzásában üstökösök volnánk. Mintha mindig ugyanazt az ösztö-
nös villanást álmodnánk. Így joggal mondhatnánk, hogy sorsunk
közös. Mert vedd példának az örökös fészek elhagyást, a repülni
akarást. Biztató víg veszély, nagy kihívás ez, míg alattad a vizslató
mély, és bár benned a félsz fütyörész, te már szárnyalni vágysz, és
------
repülést remélsz. Ámbár olyan balgatag vagy, olyan ágrólszakadt,
mint a halála előtt éneklő tövismadár. Emlékszel te az álom éjre,
mikor az öröm üstököse veled önfeledt repülésbe kezdett? Látod
így van ez, ha tavaszod jön. Szakadatlan repülést kántálsz, gyanút-
lan lebegni próbálsz. Gondolj csak a fecskére, kit a kerengés sze-
------
szélye, s szíve szenvedélye űz, de nincs figyelme vércse veszély-
re. Dereng-e még, hogyan kerített bódító vágyba az első éjszaka,
a nem megyek haza, kéje s te repdestél, mint az éj denevére a tü-
csök zenélte bozótok fölött. Bizony még mindig nagy a lebegési,
-------
a repülési vágy ég és föld között. S, ha így van, akkor boldogan
köszöntelek barátom. Akkor azt kívánom, lebegj felhőkön, felhők
felett. Életed, s szárnyad el ne törjön, magasan kerengj, ha éget, ha
még ég felé küld téged a te szent kikezdhetetlen szenvedélyed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése