Anyám hazavár

Anyám közeledik a 92. esztendejéhez. Ő ezt úgy mondja: - Fiam,

világrajövetelem óta útlevelem van Istenhez. A Teremtőt minden

nap arra kérem, hogy őrizze meg sokáig Őt nekünk. Egyszóval,

az Úr, és én, napi szinten értekezünk. Vele már ritkábban, és ak-

kor is csak telefonon. Aggódom, amikor hívom, mert már egyre

-------------

gyakrabban mondja. Nem hallak fiam! Ezért aztán hangosan, és

röviden, hogy ne fárasszam. A félelem, hogy elveszíthetem foly-

ton kísért. Mit nem adnék azért, ... ha magam mellett tudhatnám.

De hát a ház, a porta, Apánk sírja, és sok más hivatkozása. Leg
főbb érve: - Itt vagyok itthon fiam! Hiánya éber állapotban több

ször, de már álmomban is rám tör. - Hogy van Édesanyám? - In-

-------------

kább, az orvost kérdezd meg Bandikám! - Maga most miről be-

szél Édesanyám? - Arról fiacskám, hogy nekem a temetőhöz már

szabott az útirány. Kimondottan arról, hogy nincs időtök rám. Dü-

hös, köhög, kell egy kis időköz. Elmarasztal, korhol, joggal, szá-

mon kérő váddal beszél. - Tudja-e, hogy mindjárt itt a tél? – Per-

sze, hogy tudom, alig egy - két hét. - Én már most szólnék előre,

-------------

küldenék egy kis pénzt tüzelőre. - Nem érted? Nem kell a pén-

zed, csak látni szeretnélek! Az autópályán az út már csupán né-

hány óra. Ülj az autóba, mondja dühösen a telefonba. - Talán a

hétvégén Édesanyám. - Mi az hogy talán, hát nincs időd rám?!

Ideges, remeg a hangja. És így megy ez már kora tavasz óta. Si-
etek Édesanyám, megyek. Ő szegény vár, én meg csak ígérgetek.