Éppen az esti félhomályban a gyéren világított pesti lépcsőházban
kaptattam fel az emeletre, mikor az én Andi lányom azzal csapott
szájon, azt vetette szememre, hogy ő bizony valós emléke szerint
nem kapott elég szeretetet. Ez az utólagosan kivetített hiányérzet
annyira megfogott, hogy dermedten, bénán álltam ott, a frissen
mosott lépcső legfelső fokán. Egész életem a család, a munka, és
----------------
a megélhetés jegyében telt el. És most az én felnőtt Isten lányom,
a szeretet hiányáról nyelvel. Minek okán közel negyven évesen azt
sorolja, azt rója fel nekem, hogy mért nem voltam ott az ünnepe-
ken, holott apaszerepem szerint ott kellett volna lennem. Ott kel-
lett volna állnom az akkoron számára fontos helyeken. Aztán azt is
szóvá teszi, hogy miket kellett volna megvenni neki. Bezzeg ő, az
----------------
övéiért a lelkét kiteszi. Döbbenten álltam ott a félemeleten. Felte-
hetően okkal, teli szatyrokkal a kezemben. Igen, az elismerés, egy
jókor kimondott gratuláció, egy ölelés, egy jó, simogató szó, egy
jól időzített dicséret. Igen, Andikának igaza lehet, a szeretetből so-
hasem tudsz eleget adni, a szeretet nem tudod mérlegre tenni, ki-
számolni, hogy ennyi, meg ennyi. Persze nem lehet kicsikarni sem,
----------------
bár ezerrel szeretnél kapni belőle. Nem tudsz eltelni tőle, sőt futsz
érte, és aggódsz. Ha szemérmes vagy, ott állsz, és várod, jut-e. Ha
meg büszke, duzzogsz, szólsz, kérek belőle! Több kell, ez kevés, adj
még, ez nem elég! Igen, a boldogság, a lelki béke, a biztonság. A
szeretet mítosz, szivárvány, és titok, a szeretet sok ezer költői csil-
lám néma színjátéka .... A szeretet a földi létünk legszebb ajándéka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése