Szertelen víg éveket élt meg két nyírfa rokon a kertben. Vendég-
váró ágaikon fészekrakó szelíd madarak tanyáztak. Csendes alko-
nyokon öröklétről, nyírfa édenről meséltek egymásnak. Persze
volt olyan zord tél is Bercelen, mikor kegyetlen szél sepert végig
a jégszirmos kerteken. De ők ketten, ha dermedten is, de mindig
--------------------
tavaszváró reményben éltek. Váltig abban reménykedtek, mikor
ha jön a kikelet ők nagy öröm nyírfaligetet tudnak majd maguk
körül. Mikor is mindenegyes nyírfacsemete testvéri egymásnak
örül. Sőt ebben a bűvöletben álmodtak még nagy kerek erdőt is,
ahol is ők, a matuzsálem szeretők, ennek a maguk teremtette sű-
--------------------
rűnek közepén állnak, és nyírfa mesét mesélnek a mának. Csak
hát a derék nyírfák egyszer csak, bús napra virradtak. Arra, hogy
a konok fejszék csapásaitól száll a forgácsuk. És, ahogy törzsü-
ket faragta a nekik buzdult baltaácsuk, úgy vált süket semmivé
dédelgetett álmuk. Ámbár a fényt még a félszeg lélekből sem le-
--------------------
het kitiltani, ahogy a testből sem a reményt végleg kiirtani. Mert,
ha retteg is a pusztulástól, ha zsigerből fél is az elmúlástól, erős
vágya öléből újra kél, hős álma tövéből újra él. Hiábavaló az írtás,
ha nincs elhaló élet. Hisz friss hajtásokat hoztak az elhaltnak hitt
öreg nyírfatövek ... És a víg csemeték megint öröklétet hirdetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése