Úgy érzem elvesztettem, tör rám hirtelen a felismerés. Megállok
ijedten a zsebembe nyúlok, nem találom. Aztán fejvesztetten a
táskában kapirgálok, de nincs. Majd a kocsiban kutakodom láza-
san, de ott sincs. Amikor haza érkezem, akkor a garázsban, né-
zelődöm, később az előszobában keresem, de ott sem találom.
Furcsa, nyomasztó, lázálom, .. elvesztettem. Kutakodok tovább,
------------------
megnézem a hálószobát. Nem, ez nem jó csapás. Kihúzom a fi-
ókokat a nappaliban, de ott sem lelem. Hosszan tűnődöm. Ide-
ges leszek, türelmetlen ... Én valamit alapjában rosszul csinálok.
Hol van, hol lehet?. Azon kapom magam, hogy izgatottan össze-
vissza telefonálok. Ilyen-olyan türkökkel, kreált ürüggyel hívok fel
embereket, sőt bolygókat, mi több naprendszereket. Igen ám, de
------------------
akárcsak pályájukon ezek kábán elmegyünk egymás mellett. Az
összes földi, és égi csatornán mellébeszélnek. Hánykolódom az
ágyon, az órára nézek … Lassan arra eszmélek, hogy én, nem
azt a képességem veszítettem el, amit álomnak neveznek. Nem
azt, ami az éjszaka iszapjából buborékként tör fel, és pattan szét
a felszínen. Nem, hanem azt az életérzésem, ami túlmutat a va-
lóságon. Azt a nehezen megfogalmazható álomkincsem, ami az
------------------
értelem mögött van. Hogy is magyarázzam, tőlem a szelíd vad-
ságom, a naiv ártatlanságom vették el. Tőlem az ifjúságom lop-
ták el ... Hajnali félhárom, ülök az ágyon, kutyául érzem magam.
Még egy ideig szendergek az álom és a valóság határán. Aztán
lassan, de kitetszik az is, hogy egyfelől krónikus alvászavarban
szenvedek, másfelől meg, már megint elfogytak a gyógyszerek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése