Katonakoromban minden este a silenció
trombita hangja
terítette be a laktanya udvarát.
Egekbe szállt a szívbarát
nóta. Ezzel a katartikus
üzenettel tértünk nyugovóra. Per-
sze keveseknek adatott meg az
alvás kiváltsága, mert ha
az égen tele Hold volt, sokunkra
rászólt. Számomra
mindig
-------------------------------------------------
azt súgta, amik itt ma körülvesznek katona, ezek csupán fe-
hérre meszelt falak. Az igaz, hogy a
tested rab, de a lelked
szabad. Ilyen holdvilágos este, erre a kozmikus
sugallatra in-
dultam el haza. Falum házsorait jártam.
Tárt kapun át porták
csodáit láttam. Az emberek sorra
nyitották hajlékuk ajtaját, én
meg illőn köszöntem be a házakba. És ahogy
mentem végig
-------------------------------------------------
a házsorokon, egyre csak azt kérdeztem az úton. Hogy van bá-
tyám, néném, húgom? És ők rendre úgy
válaszoltak, hogy,
jól
vagyunk drága rokon! Aztán meg,
ha gazdag szerelmi álmok
köszöntek, erre víg igent
rebegtek mind a berceli lányok. Ami-
kor meg utamba akadt egy-két jó barát, én úgy támasztottam
velük a kocsma pultját, mint régen, a hős civil
időkben. Ősboga-
-------------------------------------------------
rak indultak el fejemben. Éjjeli tereken tücsök zenészek hege-
dültek, a Tisza berekben részeg madarak hallatták hangjukat.
Jöttömre tág koncteremmé vált a berceli világ. Katonakorom-
ban örömóda, vígság, lakodalom, víg nóták jegyében teltek a
holdas éjszák. Csak hát a nagy szabadság után fel kellett kel-
ni, és ilyenkor az Istennek sem tudtam
magamba lelket verni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése