Horgász szenvedély

Isten előtt szent a kora reggel ébredő horgászember személye.
A Teremtő fölöttébb el van ragadtatva tőle. Imponál neki éktelen
türelme. Cimborál vele csendes reménye, végtelen szenvedélye.
Kimegy a partra az Úr által kiválasztott. Ázik - fázik a kiváltságos.
A víz fölött tűnődik, kapásra vágyik. Néma a szája, szava sincs.
---------------------------------------------------------
Meg van győződve róla, hogy csalija kincs. Étlen-szomjan, nagy
remény burokban vár az aranyhalra, de válasz nincs. Botja vége
béna, rezzenéstelen, ő maga vértelen. Majd lassan sejtelmesen,
moccan, feszül horga damilja. Rögtön odakap, ösztönös mozdulat.
Beránt, idegszálaival érzi a zsákmányt. Szíve hevül, de a rafinált
---------------------------------------------------------
hal a hínáros bozótba menekül. A tapasztalt horgász kinavigált
már onnan is ilyet, nem egyet. Vár, nem fáraszt, tartja a botot,
majd ereszt a damilon kicsit. Csoda történik, a hal elunja. Vétlen,
a vészben a part felé menekszik. Rég volt, mikor a harcsa partot
fogott. Apám rám szólt. Fiam, mélyebben merítsd alá azt a hálót.
---------------------------------------------------------
Én még idelenn, de ő már régen fenn az égben. Öröm számomra,
mikor eljön, ha átlép a fényfüggönyön. Ilyenkor dicsekszik, mert-
hogy ő ott is pecázik. És mondja édesapám, ott fent is van Tisza?
Hogyne volna fiam, hiszen Isten országa, reményed valós világa.
Nem kell félni, csak úgy kell élni, hogy azt fent ki tudd érdemelni!