Az ábrándos kicsi ember titokzatosnak látja maga körül a világot.
Ezért, mint színes, és varázsos mesét csodákkal népesíti be, az
amúgy is gazdag képzeletét, aztán az ébrenlét tovább szövi az ál-
mot. Kíváncsian figyeli a valósnak tűnő eszét, s szívét kápráztató
délibábot. Kölyök koromban sokszor gondoltam arra, hogy meg-
mászom a szomszédos Tokaji hegyet. Úgy gondoltam ezzel kez-
dek és, ha felnőtt leszek, serpa nélkül hódítom meg a Mount
Everest. Azt is elképzeltem, hogy tengerész leszek. Igen, mert ha
a Lónyai csatorna a világ kapuja, és ha a Tiszáig elúszom, ami Ber-
celhez képest nem is nagy távolság. Onnan már nincs is olyan
-----
messze a Fekete-tenger. Aki mer, az nyer! De az is bizonyos, hogy
én ma már innen későn jutok haza és, ha az ólba nem hajtom be
időben a teheneket engem úgy megvernek, hogy lesántulok. Ott
meg biztos, hogy tárt karokkal várnak. Mert ebben a világban
rendje van mindennek. És, ha mégse, akkor beállok hajós inasnak,
mert azt a munkát is csinálni kell valakinek. Valamilyen finésszel
majd csak megegyezek a legfőbb tengerésszel. De én holnap már
nem legeltetek, és iskolába se megyek. Úgy sem veszem egyik-
nek se hasznát. Isten az én egyedüli oltalmazóm, és majd a hajón
-----
kitanulom a nekem való szakmát. Persze gyermek fejjel még na-
gyot mer álmodni a nem gyáva ember. Aztán felnőtt ésszel már
árva szájú lesz, felhagy álmaival, földhözragadttá válik és beéri
kevéssel. "Add meg nekünk a mi mindennapi kenyerünket, és
bocsásd meg a mi bűneinket.” Így van ezzel felnőtt fejjel a lélek,
és annyira vágyik csak, amennyi létéhez szükséges. Így öreg
koromból, ha visszanézek akkori önmagamra, büszkeséggel tölt
el, hogy a földnek akkori tudója csodákban hitt, és bízott. És,
szegről-végről mint legfőbb mozgatója, meg akarta hódítani ezt
az akkor még úgy látszott, az ő számára berendezett világot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése