A túlvilág iránti vágy, és az Istenhit, olyan lelkem talaján fogant
mag, mit a sors szeszélye, balga reménye táplál újra, és megint.
Minek során az egymást követő nappalok szorításában csak a
hajsza, a hátha jobb lesz mézesmadzaga, a pénzszaga, s az ájult
éjszaka ismétlődik újra, míg el nem szakad türelmem túlfeszített
-----
húrja. Igen, a vágy, az ima varázsa, és a hit, a végsőkig működik.
De, ha az ezekhez kötődő érzések java mind a maga a pőre testé-
re vetkőzne, akkor világossá válna, hogy a Buddha tekercse álom,
Mekka kábaköve mákony, de még a sztúpa körbejárása sem más,
mint gyerekes önámítás, és rögeszmés játék. Olyan mintha bűn-
-----
bocsánatot várva mennék el a Pócsi búcsúba, de Szűz Mára szava
helyett mézeskalács, céllövölde, … ringlispíl, szolgáltatást kapnék.
Én, Istenhit, és a túlvilág reménye nélkül csalóka délibáb lennék.
Elpattant hegedű húrja, félre vert harang hangja, mely a nagy tür-
kizkék ég alatt messzire hangzik, vagy lennék akár vad part szag-
gatta víz, melynek sodra a mélység, és a sötétség világába visz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése