Gyermekkorom óta imába foglalom a Teremtőt szüntelen. Vajon
meddig lehet még imádni bűntelen, sőt naponta vágyni, és kutat-
ni őt vég nélkül. Reményül, az Úr nekem erőt adó sajátom. Nem
tudom te hogy vagy ezzel barátom, hogy tekintesz be az éjszaka
álom zugaiba? Tudod nálam az a hiba, hogy nem csak az éjszaka
árnyaiba, de a nappal világába is belopja magát az Úr, ám főként
-----
a szent össze - vissza álmaimban van bent. Persze ilyenkor én
gyakorta, mint a kicsi kíváncsi gyermek a végtelen Istenporta kö
rül őgyelgek ... És tudod időnként észre veszem, hogy bár igyek
szik titkolni dolgait, de ezért néha az Isten is vét. Mert ma hajnal
ban ismét, igaz csak résnyire, de nyitva hagyta a nagy nyílászá-
rót. Nyilván az is lehet, hogy az őrt állók vétlen nem zárták rá
-----
rendesen a vaspántos ajtót. És mikor nekidőlve tártam volna to-
vább, hát valaki utamat állta odaát. Azért ezen a kora hajnali ke-
véske túlvilági résen az Úrnak egy - két titkát mégiscsak sikerült
meglesnem. Tudod, úgy értem tetten, hogy akkor ott felfeslett
egykét dolog. Uram, ha engednéd látni a formákat, a színeket.
-----
Az igazság az, hogy érdekelnének a korok, a rokonok, de mások
is ott, mind az eldugott többiek. A rafinált ajtónálló alkalmazott
mellett még egy ideig ott állt, ácsorgott a nagy élet - halál osztó,
majd, hogy álmából fel ne ébredjen a sok gyanútlan alvó, csen
desen, de mégis csak bezáródott előttem a nagy vaspántos ajtó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése