Bárcsak véremmé lennének a szavak, és úgy jönnének versem végére
a rímek, ahogy a múlt iszapjából törnek fel az éjszaka felszínére az él-
mények, félrészeg képzetek. Rossz alvó vagyok, sokszor arra ébredek,
én az álomkóros portás, hogy fontos üzenetet hozott a postás. Az ágy
szélén az ébrenlét, és az alvás mezsgyéjén bóbiskolok, vélvén jobb, ha
felbontom a borítékot. Akkor ott, minden olyan világos és tiszta. Nyíl-
------
ván ebben a hitvány állapotban csak az világos, hogy álmos vagyok,
és kába. De akkor ott olyan valóságos, mintha a koperta tartalma
meg lenne írva, csak el kell olvasni. Nyilnávaslóan nekem szól az üze-
net, hiszen látom rajta a nevemet, a címemet. Ilyenkor úgy csapongnak
a képzetek, úgy zsong az agy, ahogy a vadméhek rajzanak. Emiatt mindig
is csodáltam azokat, akik nyugodtan alszanak. Ezek az Isten teremtmé-
------
mények joggal vehetnék az alvást égi adománynak, és okkal, mert ők a
kiválasztottak, Ők aztán, és igazán a kiváltságosak, a burokban szüle-
tett szerencsések. Én nem bánnám, ha egyszer végre énhozzám is ada-
kozóan kegyes lenne az ég, vagy valamiféle álombéli Istenség csodát
tenne. És talán akkor lennék igazán nyertes, ha elébb a terhes tegna-
pokkal, de főképp, és joggal … csendes önmagammal békélnék meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése