Megszállottja vagy a harcnak, a napok szélmalmának, amíg neki
nem esel az ágynak. Egyszer csak, valami rossz érzés, csap meg.
Igen, mert a mész komótosan lerakódik szíved koszorúér falán, a
vész jelezni kezd ereid nemes talaján. Aztán balsorsod okán a
kórházban kötsz ki, ahol bölcs tanácsokat adnak. Tölts a friss le-
vegőn sokat, kerüld a zsírosokat, mi több ezután már csak patiká-
ra költs. Megkondul a vész harangja, és te erre a belső hangra
-------
figyelsz. Mint egy riadt gyermek magadba zuhansz. Sokan együtt
éreznek veled; sőt sajnálnak, … segíteni akarnak. Mert már nyíl-
vánvaló az ok, és egyszer csak azon kapod magad, hogy elbi-
zonytalanodsz. Most mit higgyek! Sok-e a több, vagy inkább a
kevesebb? És, ha tágul a világ, akkor sűrűbb- e vagy ritkább?
A társak nyálverő lázban mesélnek a kórházban. Engem előbb
keresztbe, aztán hosszában vágtak. Az semmi, ezt hallgasd meg!
-------
Engem először altattak, majd hibernáltak. Ehhez jön még a mű-
tét, a kórházi étek, s hogy fárasztanak a Feszty képek. Bánt, hogy
szivárványt fest a színvak. Fáraszt a néma, ki fennhangon éne-
kel. Zsibbaszt a béna, és szívedben dér lep el, mikor csodára vár-
va az orvosok előtt térdepel. És untat minden, mert már csak 1
dolog érdekel. Mikor mondják az okosok,,… Ember maga nem
olyan nagy beteg, mint itt ezek, úgyhogy holnap hazamehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése