Ha összejön a család az öreg ház udvarán, kisimul a ránc homlo-
kom, és bús szívem táján. Szelíd terein kivirulnak a kerti rózsák,
élni kezdenek a bokrok, ébredni a környéki fák. Ingujjra vetkőz-
nek mind a felhők, s rendre végig nézik miként nőnek égig a je-
genyék. Jó újra látni pajkos korom színhelyét. Jó ismét kimenni
------
a Tiszához, szemem pihentetni rajta. A magafajta szeret medre
sarja fiához, holtágához sietni. Szedret szedni, vagy csak elmé-
lázni iszapja partján. Szeretem inni páragőzét, magamba szívni
áradó illatát, levegőjét. Különös öröm tölt el, mert újra magára
lel az egykor volt gyermekvilág. Tanyát ver szívemben a pajkos
------
ifjúkor, a gondtalan boldogság. Ilyenkor kortalan, víg ünneplőt
ölt még az öreg ház is élete alkonyán. Múltat idéz, vigad, mulat,
napot igéz a ritka pillanat. Jöttél volna időben, sűrűbben, és ha-
marabb, mondom magamnak. Akkor siettél volna így, mikor
még apád élt, mert ő épp ilyen örömpillanatokat, épp ilyen szép
együttlét napokat remélt. Fáradtan tagjaimban, jóleső zsibbadt-
------
sággal alszom el. Másnap a reggel derengve ébreszt, emlékek
kék füstje kerengve száll. Vágynál maradni még? Szeretnél meg-
pihenni te bódult, földhözragadt vén kutya? Eszmélj az ágyból te
részeg, ágról szakadt sorsába révedt kába eb! Jó lett volna talál-
kozni kint az égiekkel? Szerettél volna találkozni az élőkkel?
Csitt, egy napot töltöttél itt el! Csend, kelj fel, hisz menned kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése