Az idő göcsörtös ujjai közt, mint szélnek eredt sívó homok úgy
múlnak, úgy peregnek az órák, hullnak alá a percek. Én meg itt
ténfergek egy magjában forró Földnek nevezett bolygó felszí-
nén, hol sejtelmes titkok, terhes gondok szárnya csapdos a han-
gyabolyok lyukacsos tetején. Itt csillog még merengő bénán
ezen a kék planétán, hogy végén elnyelje a nyirkos televény.
------
Hinnéd, hogy gyanútlan, hogy cél nélkül, és hasztalan, de nem,
mert itt mindennek célja van. Minden mozog, ahogy ereimben
vér buzog, testemben sejtek sokasodnak, és atomok. Ma még
élek, ma még vagyok. De a jövő gyomrában, a leendő idő bur-
kákában rejtett mód bár, de már ott lapulnak bent a kukacok.
Várnak éhesen, sóváran vágynak, hogy végleg birtokuk, hogy
------
örök vigaszuk legyek. Azt mondják az okosok, hogy valahol meg
van írva, ki, mikor jut a sírba. A szám dadog, itt téblábolok. Most
itt állok a család hantja; Apám, Anyám, s majdan jó magam sírja
fölött. Az idő örök folyamat, és én már előre sajnálom magamat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése