Hajcsat

Nem bánod meg, ha megszíveled ezt a rövid történetet. Ha

meg már hallottál, vagy olvastál felőle, joggal vetheted sze-

memre, hogy lopom idődet. De, ha nem, akkor nem vesztel

semmit, hisz még az is lehet, hogy tanulsz belőle, és jobb em-

ber leszel tőle. S, hogy ne neheztelj rám, nyomban bele is vá-

gok. A szóban forgó házasok, úgy éltek boldog életet, miként

--------------

fent csillagok élnek az égen békében, szeretetben. Tanúm rá

a Nap s a Hold, hogy nem világálok, ha azt mondom, hogy a

daliás férfi asszonyának olyan briliáns hajfonata volt, hogy a

fél világ rácsodálkozott. A szép hajzuhatagot a férjtől kapott

aranycsat fogta össze. Igen ám, de egyszer csak elveszett. Tu-

dod Drágám, ha most majd munkából jössz haza, hoz nekem 

--------------

egy hajcsatot, mert így mégsem járhatok! Mire a férj. Nekem

meg az órámat kellene megjavítani, csak hát erre már régen

elfogyott a pénzem. Az embernek egész nap csak a párja járt

fejében. Folyton azon morfondírozott, hogy hogyan kárpótolja

szeretett asszonyt. Végül is arra az elhatározásra jutott estére

meglepi őt. Ezért munka után betért az óráshoz, eladta az órát.

--------------

Aztán az árán vett egy ugyanolyan hajcsatot. Hazatérve döb-

benten látta, hogy a párja levágatta a szép hosszú haját. Drá-

gám, ... eladtam a hajam, nézd, mit vettem neked belőle! Ugye

gyönyörű, mondta az asszony, majd letette az órát az asztalra.

Én meg vettem neked egy, ... ahogy ezt kimondta, a szeme be-

párásodott, aztán restelkedve átnyújtotta párjának a hajcsatot.