Melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Az okoskodás a körül folyik,
hogy a tojás az ok, és a tyúk csupán csak okozat, avagy fordítva a
tyúk úgy heroikus hős, hogy őtőle származik a tojás, mint ősmag?
Hiszen a szofista filozófia szerint úgy tűnik, hogy itt, még a kérdés
feltevésben is, hogy mindenképpen a tyúk az első, és a tojás csak
---------------
a második. Persze, akinek van mersze mondhatná azt is, hogy ez
az állítás vicc. Igen, mert hamis következtetésen alapszik. Ámbár
az is lehet, hogy ez utóbbi elmélet a téves. E tekintetben kezdetek-
től vergődünk a gondolatiság verítékében, és az Isten sem segít az
igazság kiderítésében. De, ha az evolúció természetét ismered, ak-
---------------
kor a történet arról győz meg, hogy valamely korábban született élő-
lénynek tojása a mutáció során, furcsa mód közülük egy mikor az
kikelt a többihez képest csirkére sikeredett. Illetve a csirke növeke-
dését ismerve tyúk lett belőle. Boldog adventi ünnepeket kívánok!
Hálás vagyok neked, hogy ismerhetlek, és köszönöm a figyelmed!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése