Mester sokáig néztem a festményt, az ösvényt,
az utat, a két ember testét, kik egyként a fény
felé haladnak. A center fehér és a sárga színe-
ket, a fényt, ahogy a fákon átszüremlenek. Az-
tán mind a lilás, és barnás íveket, miként azo-
-----------
kat olyan szépen egybefogtad ... Majd az össz-
képet, ahogy ezek a palettán csodát alkotnak.
Sokszor vagyok rád büszke, de most, az itteni
vásznadat látva a szám is tátva maradt. Ködbe
veszett pillanatokat úgy villantsz fel a honi táj,
-----------
és a régi idők homályából, hogy szinte megbor-
zongok tőle. Én sokszor vagyok rád büszke, és
most tőled és általad, egy kicsit meghatódott is,
hisz földim vagy. Boldoggá tesz, hogy ismerhet-
lek, és örülök, ... hogy barátomnak mondhatlak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése