Öregség

Anyám sokszor sír mostanában. És bizony bánat, és vád van sok
szavában. Könnye ködén át mondja. - Itt hagytatok magamra! Egy-
általán figyelsz te rám fiam? - Megijeszt Édesanyám! Mért mond
ilyet? Hisz kézen-közén ott az öcsém. S csak egy telefon, és már is
úton van a húgom. Erre semmi nesz, úgy tesz, mintha nem hallaná.
---------------------------------------
Ahelyett, hogy bevallaná, csupán öregkora, s magánya az, ami bánt-
ja. Volt idő, mikor boldog családot tudhatott maga körül. És persze
most is csak akkor örül, mikor nincs egyedül. Akkor érzi jól magát,
ha ott van vele valaki, aki meghallgatja panaszát. Éjszakákon át va-
kon mered rá a plafon.  Azt várja, hogy megvirradjon. - Na de drága
anyám maga nagyon jól tudja, hogy bármelyik lánya, s fia befogadja?
---------------------------------------
- Nem megyek fiam sehova! Nem leszek más családnak rabja. Pedig
hát az volt egész életében. Anyám munkabírásától csak a szeretete
volt nagyobb. Ő, ha csonkát, vakot, vagy bénát látott, s, ha apánk
engedte volna, magához ölelte volna az egész elesett világot. Anyám
sokszor sír mostanában. És bizony bánat, és vád van sok szavában.
És a könnye ködén át sírva mondja. - Itt hagytatok fiam magamra!